Biztosra vehető az 5,5 százalékos növekedés

Hírek Figyelo.hu

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a magyar gazdaság növekedése idén nem éri el az 5,5 százalékot, így már biztosan kijelenthető, hogy a gyermeket nevelő családok mindkét szülője visszakapja jövő év elején a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját – emelte ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Mindezt a keddi kormányülésen a pénzügyminiszter tájékoztatására alapozva hangzott el, az első két negyedév növekedése már ismert, most zárul a harmadik negyedév, és a jelenlegi adatok alapján a 7,5 százalékos növekedés is elképzelhető.

Ingatlanpiaci élénkülést várnak az szja-visszatérítéstől

A miniszter elmondása szerint azok a szülők lesznek jogosultak visszakapni a személyi jövedelemadójukat,

akik 18 év alatti, vagy iskolába járó gyermeket nevelnek, illetve akiknek 2021 bármely napján családi kedvezményre voltak jogosultak, ők jogosultak a teljes évre vonatkozó szja visszatérítésére.

A visszatérítés maximális összege a Központi Statisztikai Hivatal 2020 decemberében meghatározott bruttó átlagkeresetére vonatkozó szja tizenkétszerese lesz, amely 800 ezer forint körüli összeg. A miniszter azt is kiemelte, hogy azok a katás vállalkozók is jogosultak a visszatérítésre, akik jogosultak lettek volna családi kedvezményre. Gulyás Gergely szerint tehát már

nem kérdés, hogy az elmúlt 31 év legnagyobb növekedését produkálja az ország idén, csupán az, hogy mennyivel tudja túlszárnyalni az 5,5 százalékot.

A keddi kormányülésen a külügyminiszteri beszámoló szerint Magyarország 10 plusz 5 évre szóló szerződést kötött az orosz Gazprommal, amely szavatolja, hogy megőrizhetők a rezsicsökkentés eredményei – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette,

az új szerződés 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására ad lehetőséget, és lényegesen kedvezőbb a most lejáró szerződésnél.

Az említett mennyiségből 3,5 milliárd köbméter a déli irányból érkezik majd, 1 milliárd pedig Ausztria felől. A miniszter elmondása szerint a megállapodás jelentősége azért is nagy, mert a nemzetközi piacokon korábban nem látott drágulások történtek, a magyar fogyasztókat azonban a piaci áraknak csak a 40 százaléka terheli, egy átlagos háztartásnak 386 ezer forinttal kellene többet fizetnie, ha az állam a piaci árakat érvényesítené.

A miniszter a járvánnyal kapcsolatos adatokra is kitért: az első oltást 5884 ezren, a második oltást 5640 ezren kapták meg, és 742 ezren a harmadik oltást is felvették. Kedden 546 új fertőzöttet regisztráltak, és hat beteg hunyt el.

(Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. szeptember 15-én. (MTI/Máthé Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink