Von der Leyen elkötelezett Szerbia integrációja mellett

Hírek MTI / Figyelo.hu

Szerbia európai uniós integrációja mellett állt ki csütörtökön az országba látogató Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki kiemelte, előrelépést kell elérni a csatlakozási tárgyalásokban, viszont Belgrádnak is meg kell valósítania a megígért reformokat.

Hozzátette:

a döntés az uniós tagországok kezében van, éppen ezért fontos, hogy minden feltételnek eleget tegyen Szerbia, főként a jogállamiság és a Koszovóval fenntartott viszony rendezését illetően.

Az európai uniós politikus meggyőződésének adott hangot, hogy lecsillapíthatók a kedélyek a szerb-koszovói határon, és a két fél békés és fenntartható megoldást fog találni a kialakult problémákra. Hozzátette: most mindenki aggódik a helyzet miatt, de éppen az ilyen vitás kérdések megoldására hozták létre a brüsszeli közvetítéssel zajló párbeszédet, így azt a platformot kell használni a gondok kezelésére.

Stratégiai együttműködést kötött Magyarország és Szerbia

Aleksandar Vucic szerb elnök a dél-szerbiai Nisben tartott közös sajtótájékoztatón arról biztosította Ursula von der Leyent, hogy

Szerbia mindent megtesz a korábban aláírt megállapodások megvalósítása érdekében.

Tizenegyedik napja feszült a helyzet Észak-Koszovóban, ahol a helyi szerbek akadályozzák a határátkelést Szerbia és Koszovó között, mert igazságtalannak tartják, hogy a szerb rendszámtáblákat az országba lépéskor ideiglenes koszovói táblákra kell cserélni. A helyzetet súlyosbítja, hogy a koszovói különleges rendőri alakulat (Rosu) is a helyszínen van, amit a tiltakozó civilek fenyegetőnek tartanak, a határ szerb oldalára viszont már kivezényelték a szerb katonaságot is.

Albin Kurti miniszterelnök szerint Koszovó csak a kölcsönösség elve szerint jár el, nem tesz semmi jogelleneset.

A kormányfő indoklása szerint a brüsszeli közvetítéssel tető alá hozott szerb-koszovói megállapodás egyik pontja a rendszámtáblák elismerésének kölcsönössége volt, és mivel Szerbia évek óta ideiglenes szerb tábla használatára kötelezi a koszovói rendszámtáblával az országba lépőket, Koszovónak nem maradt más választása, mint hasonló intézkedéseket foganatosítani.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Koszovó északi részén több mint ötvenezres szerb kisebbség él, amely szintén nem ismeri el a koszovói kormányt, így szerbiai dokumentumokkal rendelkezik, amelyeket egyre kevésbé fogadnak el a koszovói hatóságok. A belgrádi vezetés szerint ha Szerbia elismerné a koszovói rendszámtáblákat, az azt jelentené, hogy elfogadja, Koszovó önálló állam, erre pedig nem kerülhet sor.

Szerbiában emelkednek a bérek és a nyugdíjak

(Borítókép: Ursula von der Leyen és Aleksandar Vucic Fotó: DIMITRIJE GOLL / Serbia’s Presidential press service / AFP)

További híreink