Vészesen fogynak a céges tartalékok

Hírek Figyelo.hu
A cégek többségénél merülőben a pénzügyi tartalékok, a kkv-k a legnagyobb bajban.

Sok bizonytalanság és alkatrészhiány okozott nehézséget idén a gépjárműiparnak, a nagy autógyárak leállásának gazdasági hatása azonban az egész beszállítói láncon végiggyűrűzött, így egy néhány hetes leállás akár több száz magyar cég termelését is megakasztotta. Éppen ezért hiába magas a rendelésállomány az ágazatban, az időszakos leállások az egész láncban kiesést okoznak. „Az idei első fél évben még a legtöbb autógyár úgy látta, hogy a csiphiányon hamarosan túljut a világ,

azonban kiderült, hogy a második fél évben még nagyobb nehézségeket okozott és okoz a félvezetőhiány”

– emelte ki a VG-nek Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) elnöke.

Jövőre is velünk marad a csiphiány

A tervezettnél az idén globálisan várhatóan 10-11 millióval kevesebb járművet gyártanak, a csúcspontot 2016–2017 jelentette, amikor a világon csaknem százmillió autót gyártottak, az idén viszont előreláthatólag nem éri el a 80 milliót a globális termelés. Fokozza a beszállítók bizonytalanságát, hogy a logisztikai és alapanyag-ellátási problémák miatt folyamatosan újraszervezik termelésüket a gyárak, amihez nekik is rugalmasan kell alkalmazkodniuk. Az alapanyaghiányból fakadó áremelkedés és az energia drágulása is az egész beszállítói láncon keresztülmegy, és a végső termék árában is meg fog jelenni, az viszont már borítékolható, hogy az egész ellátási lánc nyeresége csökken a korábbi évekhez képest.

Fotó: Serhii Opikanets, PuzzlePix/Shutterstock

„Ez már a második nehéz év a járvány miatt, a cégek többségének kezdenek kimerülni a tartalékai, és ez főleg az ellátási lánc végén lévő magyar kis- és középvállalkozásoknál okoz nagy problémát.

A legnehezebb helyzetbe azok a kkv-k kerültek, amelyek kizárólag az autóipar számára gyártanak, és a termékeik nem magas hozzáadott értékűek”

– emelte ki Kilián Csaba. Hozzátette, azok a vállalkozások, amelyek több lábon állnak, és szállítanak például az építőiparnak, az egészségiparnak vagy egyéb ágazatoknak is, könnyebben vészelik át ezt az időszakot. Az elektromos hajtással kapcsolatos termékek gyártóinak nagy a rendelésállományuk, de ezeknél is gondot okoznak a leállások. A felfutásuk azonban gyors lesz, ha átvészelik a mostani időszakot.

A szakember szerint valószínűleg az idei utolsó negyedévben sem fog csökkenni a csiphiány, a folyamatos anyaghiányt továbbra is rugalmasan kell kezelniük a gyártóknak, és próbálják a beérkezett anyagok függvényében fenntartani és átszervezni a termelést. A 2022-es évre vonatkozóan jó kiindulási alapnak tekinti, hogy

nagy megrendelésállománya van az ágazatnak, és ha amikor helyreáll a rendszer, lesz elegendő alapanyag, akkor a legtöbb gyár 110-120 százalékon fog termelni,

hogy maximálisan kielégítse az ügyfelek igényeit. A mostani nehéz időszak utánra tehát erős növekedést helyez kilátásba, ehhez azonban szükség van arra, hogy a vállalkozások a beszállítói lánc minden lépcsőjén túléljék a jelenlegi helyzetet.

Nagyon optimisták a kkv-k

(Borítókép: Europress/AFP/Dudar SZILARD)

További híreink