Ultimátum elé állították a kínai cégeket

Hírek Figyelo.hu
Ha három éven belül nem nyitják meg könyveiket a kínai auditorok, akkor búcsút mondhatnak a tengerentúli tőzsdéknek.

Nem pihen Gary Gensler, az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) keménykezű elnöke. Nemrégiben a kriptopiacoknak küldött félreérthetetlen üzenetet, most a kínai kockázatokra figyelmeztet.

Gensler szerint az amerikai befektetők csak töredék információkkal rendelkeznek a kínai befektetések kapcsán.

Néhány hete az amerikai szabályozók megtiltották a kínai cégek amerikai tőzsdékre való bevezetését, védve az amerikai befektetők érdekeit

– emlékeztette a VG-t Bosnyák Zsolt, az Equilor elemzője.

A cikk kiemelte, a SEC úgy véli:

a kínai cégeknek jóval több információt kellene felfedniük a működésükről, mielőtt felelős befektetési döntéseket lehetne hozni felőlük.

Gensler most azt üzente: amennyiben az elkövetkező három évben a kínai auditor cégek nem mutatják meg a könyveiket, akkor búcsút mondhatnak az amerikai tőzsdéknek. A SEC keményebb fellépését a Didi kapcsán kialakult botrány is katalizálja – tette hozzá Bosnyák Zsolt.

Valami nem stimmel a kínai gazdasággal

Ezek is érdekelhetnek

További híreink