Valami nem stimmel a kínai gazdasággal

Hírek Figyelo.hu
Az árvíz és a járvány fékezte a kínai gazdaságot. De még a júliusi kiábrándító ipari adatok ellenére is kényelmesen megugorhatják a 6 százalékos éves növekedési célt.

Jelentősen elmaradtak a várakozásoktól a kínai ipari termelési és kiskereskedelmi adatok júliusban. Előbbi éves bázison a várt 7,8 százalékos növekedés helyett 6,4 százalékkal, míg utóbbi 11,5 százalék helyett 8,5 százalékkal bővült. Az állóeszköz-beruházások 10,3 százalékkal emelkedtek, itt 11,3 százalékos növekedésre számított a konszenzus – emelte ki a VG cikke.

A kínai statisztikai hivatal jelentése szerint a növekvő külső bizonytalanságok, a Kínában ismét jelentkező koronavírusos esetek, illetve az árvízhelyzet okozta a vártnál kisebb bővülést.

A gazdasági fellendülés még mindig instabil és egyenetlen, tették hozzá.

Az Equilor elemzői emlékeztetnek, hogy az elmúlt hetekben több nagy bankház is csökkentette az idei évre vonatkozó gazdasági előrejelzését, a Goldman Sachs a korábbi 8,6 százalék helyett 8,3 százalékos, a Nomura 8,9 százalék helyett 8,2 százalékos növekedést vár Kínában. Bár a koronavírusos esetek száma továbbra is alacsony, azonban Kínában a zéró tolerancia elve érvényesül, a múlt héten a hatóságok lezárták a világ harmadik legforgalmasabb kikötőjét, miután egy ott dolgozó megfertőződött.

A Wall Street Journal szerint az összkép még sötétebb, ha a belföldi fogyasztásra is vetünk egy pillantást. A kiskereskedelmi forgalom növekedése júliusban 8,5 százalékra lassult, míg júniusban 12,1 százalékos növekedést mértek. Ráadásul, Kína legfontosabb munkanélküliségi mutatója, a városi munkanélküliségi ráta júliusban 5,1 százalékra emelkedett a júniusi 5,0 százalékról.

A második félévben valószínűleg alacsonyabb lesz a gazdasági növekedés annál, amit az első hat hónapban tapasztaltunk, különösen az árvíz sújtotta közép-kínai tartományokban várható lassulás

– mondta az amerikai tőzsdei lapnak Fu Linghui, a kínai statisztikai hivatal szóvivője.

Az elemzők továbbra is megosztottak abban a kérdésben, hogy a pekingi politikai döntéshozók támogatják-e a gazdaságot, mert még a kiábrándító adatok fényében is kényelmesen megugorhatja a gazdaság az éves 6 százalékos növekedési célt. Miután az idei év első felében Kína gazdasága 12,7 százalékkal bővült év per év alapon.

Rontottak a kínai kilátásokon

(Borítókép: Ez a 2021. augusztus 15-én készült fotón egy építkezésen dolgoznak Ningbóban, Kína keleti Zhejiang tartományában. (Europress/AFP)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink