Újabb Izrael-ellenes szervezetről derült ki, hogy Soros pénzeli

Hírek
Soros György megpróbálja nézeteit a világra erőltetni, erre rengeteget is áldoz a milliárdos, akinek feltett szándéka - melyről már korábban is írtunk - Izrael ellehetetlenítése, gazdasági és politikai elszigetelése.

A milliárdos a leghírhedtebb szervezetének, a Nyílt Társadalom Alapítvány segítségével szponrozálja azokat a csoportosulásokat, melyek az ő eszméit szolgálják ki. Ilyen szervezet az EIRIS Foundation is – ahogy erről a Daily Caller jobboldali portál is beszámol.

Az Eiris Foundation közel háromszázezer dollárt kapott a milliárdostól, hogy Izrael ellen kampányoljon. A szervezet honlapja szerint a vállalkozásoknak és cégeknek adnak útmutatót, hogy hova és mennyit fektessenek be, s miképp tehetik etikusabbá üzleti tevékenységüket.

A Soros által pénzelt EIRIS valójában egy Izrael-ellenes kampányt folytat, hiszen azt tanácsolja a cégeknek, hogy ne fektessenek be a zsidó állam területén, ne működtessenek ott leányvállalatokat, s ha eddig ezt tették, akkor vonuljanak ki az országból.

Az EIRIS célja tehát nem más, mint az, hogy anyagilag nehéz helyzetbe sodorják a zsidó államot. A szervezet működése tökéletesen beleillik az antiszemita BDS-mozgalomba, melynek célja Izrael teljes ellehetetlenítése.

Az EIRIS úgy véli, hogy Izrael megszállta a palesztinok lakta területeket, ezért javasolják a cégeknek, hogy ne üzleteljenek a zsidó állammal.

Ahogy Sorosra, úgy a kitartott szervezeteire is érvényes a kettős mérce. Míg Izraelt ellenségként állítják be, addig Marokkóval nem foglalkoznak, pedig az észak-afrikai állam szinte megszállás alatt tartja Nyugat-Szaharát.