Sneider: jobb egy muszlim, mint egy zsidó

Hírek
Újabb bizonyíték került elő, miszerint a Jobbik elnöke antiszemita kijelentést tett. Egy elfeledett hangfelvétel tanúsága szerint Sneider Tamás szerint ha valaki a muszlim hitbe tér be, még mindig jobb, mintha zsidó lenne.

Nagy botrányt kavart a napokban az a Hír TV birtokába jutott felvétel, amelyen Sneider Tamás, a Jobbik elnökének lakodalmán az ifjú ara náci karlendítéssel pózol. A botrányt Sneider azzal próbálta kimagyarázni, hogy csak szórakoztak és poénkodtak.

Azonban most olyan bizonyítékra bukkantunk, amely bizonyítja, Sneider nem csak a buli hevében tesz megrökönyödést keltő kijelentéseket. A vigyázó blog még 2015-ben jelentette meg azt a hangfelvételt, amelynek első percében Sneider Tamás azt mondja:

„Áttért muzulmán hitre, hát szíve joga, sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át.”

Ezt azzal kapcsolatban jelenti ki Sneider, hogy Dér Zsolt dél-szláv háborús veterán, a Betyársereg tagja akkoriban tért át muzulmán hitre. Erről kérdezték a Jobbik mostani elnökét, aki szerint ez jobb forgatókönyv, mintha Dér zsidó lenne.

Ez azért is különösen pikáns, mert Szávay István jobbikos képviselőről nemrég szivárgott ki egy hangfelvétel, melyen egy zsidó nő megverésével dicsekedett a párt 2018. májusi kongresszusán.

A felvétel arról is emlékezetes, hogy ebben a hanganyagban ismeri el Sneider, hogy a Jobbik néppártosodása csupán álca:

„Mikor arról beszélek, hogy hogyan kell kommunikálnunk, akkor megint itt vannak az idősek. Nélkülük szavazás már nem is lehet, mert olyan kevés a középkorosztály meg a fiatal, meg kevesebben mennek el a fiatalok szavazni, hogy már önmagában a nyugdíjas korosztály tudna kormányt alakítani. Nos ahhoz, hogy őket megszólítsd, ahhoz neked egy kedves, aranyos gyereknek kell lenni…”

Sneider Tamásnak egyébként a múltja sem makulátlan, közismert tény, hogy Roy néven a kilencvenes években az egri skinhead mozgalom központi figurája volt. Fiai ellen pedig közösség tagjai elleni erőszak vádjával jelenleg is büntetőeljárás folyik.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink