Polgármestereinek felét elveszítette a szakadás óta a Jobbik

Hírek
Több mint hatvan önkormányzati politikus hagyta el eddig a Jobbikot, és csatlakozott a Toroczkai László vezetésével létrejött „szakadár” párthoz, a Mi Hazánk Mozgalomhoz - számolt be róla a Népszava. Túlnyomórészt helyi képviselőkről, kisebb számban megyei közgyűlési tagokról van szó. Megint mások önkormányzati képviselők és megyei közgyűlési képviselők is egy személyben.

A Jobbik számára különösen fájdalmas, hogy nyolc polgármester is a Toroczkai-féle formációt választotta – derül ki abból a névsorból, amit Novák Előd, a Mi Hazánk egyik alapítója bocsátott lapunk rendelkezésére – írta a Népszava. Az új pártot várhatóan ősszel veszi nyilvántartásba a bíróság, hivatalos taglétszámról addig nem lehet beszélni. Novák Előd elmondása szerint mostanáig 1600-an jelezték, hogy szeretnének belépni a Mi Hazánk Mozgalomba.

A lap szerint egyelőre nem látszik, hol van a Jobbik válságának a vége. Országosan kevésbé ismert, de helyben „erős embernek” számító politikusok is sorra távoznak a pártból. Közöttük van a miskolci Pakusza Zoltán, aki július végén jelentette be kilépését. Döntése váratlanul érhette a Jobbikot: nem sokkal korábban még a párt politikusaként szerepelt a jobbikos Alfahír egyik írásában.

A támadások folytatódnak

A kilépők függetlenként, aztán – ha már módjuk lesz rá – a Mi Hazánk színeiben folytatják. A Jobbik felszólításának, hogy a távozók adják vissza mandátumukat, nincs foganatja. Másokhoz hasonlóan Pakusza Zoltán is jórészt a tisztújításon történtekkel indokolta kilépését – írta a lap.

„Olyan mértékű becstelenséget, mint ami a tisztújítási kampányban folyt, én még nem láttam ilyen testközelből. Talán egyet tudok felidézni ami hasonló, az SZDSZ esetét” – ezt már Kisberk Szabolcs, a jobbikos N1 TV lemondott főszerkesztője nyilatkozta a Figyelő online oldalán. Kisberk egyebek mellett arról beszélt, hogy „megdöbbentően nagy volt a készpénzforgalom a Jobbik háza táján a 2018-as kampányban. 2017 őszétől egészen áprilisig. De ennek felderítését inkább a NAV-ra és a hatóságokra bíznám.” Ezzel összefüggésben említette Szabó Gábor pártigazgató nevét, aki szerinte Simicska Lajossal tartotta a kapcsolatot.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink