Patai Mihály: "A teljesítményt el kell ismerni"

Hírek
Békeidőben évente átlagosan 250-300 milliárdos forintos nyereséget képes felmutatni a magyarországi bankszektor - jelentette ki a csütörtökön megjelenő Figyelőnek adott exkluzív interjújában Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség újjáválaszttott elnöke. Álláspontja szerint is szükség van a digitális versenyképességhez biztosított forrásokra, valamint erős, egészséges bankrendszerrel kell készen fogadni az európai pénzek belátható csökkenését.  

A pénzügyi szakember kitért arra is, hogy a  bankszektor együtt sír, együtt nevet a gazdasággal. Növekedés tekintetében pedig idén, de még jövőre is összejöhet a négy százalék körüli bővülési ütem, ebből fakadóan a bankrendszer, amely szerves része a magyar gazdaságnak, aktív résztvevője a bővülésnek, természetesen elsősorban a hitelek folyósításban, s ezen keresztül a munkahelyteremtésben – tette hozzá.

Patai Mihály kifejtette: miután beindult a gazdaság, s a növekedés egyértelmű, a bakszektor kérése az, hogy unalmas éveket kérnek a kormányzattól. Vagyis ne hozzanak a döntéshozók szakmai egyeztetést és hatástanulmányt nélkülöző, “kreatív”, hirtelen intézkedéseket.  Óriási érték a kiszámíthatóság, az egész ország profitálhat belőle – emelte ki.

Arra a felvetésre, hogy mi várható 2017-ben a bankszektorban, úgy válaszolt: miután a bankrendszer alapvetően prociklikus, s a gazdaság növekedésnek indult, most az a legfontosabb kihívás, hogy megfelelően kalibrálják a hitelkiáramlást a bankok. A történelmi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy eközben tudni kell befolyásolni a kockázatvállalási kedvet.

A Bankszövetség újraválasztott elnökével készített interjúnkat a Figyelő 2017/20. lapszámában olvashatja el.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink