Neobanktól retteghetnek a magyar pénzintézetek

Hírek Figyelo.hu

A Revolut első európai bankjának szolgáltatásai Magyarországon is elérhetővé váltak. Keddtől ugyanis a fintech startup itthon is életbe lépteti az európai banki engedélyét, melynek köszönhetően hazánk a 14. ország, ahol elérhetővé válik a Revolut Bank szolgáltatás – írja közleményében a vállalat.

Ezzel egyrészt a társaságnál vezetett számlákkal rendelkezők részesülnek az európai szabályozásnak megfelelő 100 ezer euróig terjedő betétbiztosításban,

amennyiben upgrade-elik szolgáltatásaikat, másrészt a cég újabb termékeket kínálhat ügyfelei részére.

A cég szerint az átálláshoz csupán néhány percre van szükség és bíznak benne, hogy az 500 ezer magyar felhasználójuk közül azok számára, akik élnek a lehetőséggel magasabb fokú kontrollt, nagyobb értéket és biztonságot nyújtanak az új szolgáltatással.

A banki liszensz segítségével a társaság új szolgáltatásokat is elérhetővé tehet, hasonlóan azon országokhoz, ahol ez már megtörtént.

A cég először Litvániában és Lengyelországban változott bankká, aminek eredményeként erőteljesen versenyképes hiteltermékeket dobott piacra például hitelkártya és személyi kölcsön terén. Azóta ezen két országot továbbiak is követték Magyarország előtt.

A pénzügyi szolgáltatások mellett a cég júliusban az utazási piac irányába is nyitott, újabban pedig a vegyél most-fizess később szegmensben terjeszkedne.

Bankká válik a Revolut

(Borítókép: A Revolut egy brit FinTech cég, amely pénzügyi és banki szolgáltatásokat nyújt. A Revolut számos banki szolgáltatást kínál mobilalkalmazáson keresztül a hozzá tartozó vagy virtuális kártyával. (Riccardo Milani, Europress/AFP)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink