MNB: megvan az alapkamat új mértéke

Hírek Figyelo.hu
A jegybank monetáris tanácsa az év utolsó kamatdöntő ülésén tovább emelte az alapkamat mértékét.

Ahogy várható volt, tovább emelte az alapkamat mértékét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa.

A keddi döntés értelmében az alapkamat 30 bázisponttal, 2,4 százalékra nőtt.

Ezzel együtt a jegybank kitolta, de egyben szűkítette is a kamatfolyosót is, amelynek segítségével az immár egy hónapja irányadó egyhetes betét kamata még tovább emelkedhet a következő, januári kamatdöntő ülésig.

Az új kamatfolyosó az alapkamat új mértékétől indul, azaz 2,4 százalékról, miután némi meglepetésre az egynapos betétet jelentősen, 80 bázisponttal megemelte a monetáris tanács. Ez eddig 1,6 százalékon állt, amely a folyosó alsó széle volt. A kamatfolyosó így 200 bázispontra szűkült, miután az új plafont 4,4 százalékon állapította meg az MNB az egynapos és egyhetes fedezett hitelkamatok 4,1 százalékról való 30 bázispontos emelésével, azaz a következő kamatdöntő ülésig maximum eddig emelheti az egyhetes betét kamatát a jegybank.

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke egyébként korábban a VG-nek elmondta: mindaddig folytatja a kamatemelési ciklusát, ameddig az inflációs kilátások nem alakulnak fenntartható módon a cél környezetében. Egyben arról is beszélt, hogy nem lesz minden héten kamatemelés.

A jegybank monetáris tanácsa a honlapján ismertette a holnaptól érvényes kamatokat: ezek értelmében a kötelező jegybanki tartalék után fizetendő kamat és az alultartalékolás esetén alkalmazott büntetőkamat mértéke is 2,4 százalékra nőtt.

Virág Barnabás MNB alelnök
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

Legközelebb a kamatfolyosó mértékén és az alapkamaton január 25-én dönt majd a monetáris tanács,

addig viszont az egyhetes betét kamatát még több lépésben is emelhetik, maximum 4,4 százalékig.

Virág Barnabás ma délután 15 órától online háttérbeszélgetésen indokolja meg a mai emelést és ismerteti az ülésen meghozott további fontos döntéseket is. Ezekben várhatóan szó esik majd az állampapír-vásárlási program további alakításáról, vagy esetleges teljes kivezetéséről, de ugyanígy várható döntés a Növekedési kötvényprogram (NKP) folytatásáról is.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint

a piaci várakozásoktól némileg elmarad az újabb 30 bázispontos emelés.

„A forint kisebb gyengüléssel reagált, mivel az inflációs kockázatok érdemi erősödése akár nagyobb kamatemelést is indokolhatott volna, azonban az effektív egyhetes betéti kamatot csütörtökön hirdeti meg az MNB. A tavaszi hónapokig további kamatemelésekre számítunk. A jövő év tavaszán véget érhet a kamatemelési ciklus, mivel a jövő évi inflációs kilátásokat számos bázishatás javíthatja, így feltehetően nem lesz szükség további szigorításra. Az inflációs kockázatok számottevő fokozódása miatt azonban tovább emeljük a kamatemelési várakozásunkat, ennek megfelelően a jövő év első negyedévében 3 százalékig emelkedhet az alapkamat, ami az év végéig ezen a szinten maradhat, míg az egyhetes betéti kamat az infláció alakulásának függvényében 4,25-4,50 százalékig emelkedhet” – összegezte Suppan Gergely.

(Borítókép: Figyelő-archív)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink