Megint megbukott a román kormány

Hírek Figyelo.hu
Elvesztette a bizalmi szavazást a román parlamentben Florin Cîţu miniszterelnök, a lej továbbra is a rekordgyenge szint körül mozog, pedig a jegybank a kormánybukással szinte egy időben megemelte irányadó kamatát.

A liberális miniszterelnököt az ellenzék és pártjának koalíciós partnere, amellyel összeveszett, együtt buktatta meg

– jelentette a Bloomberg.

A lej gyengélkedése ágyaz meg a kormánybukásnak?

Most Klaus Iohannis elnöké a döntés, hogyan találják meg a 49 éves korábbi befektetési bankár utódját a kormány élén. Kijelölhet valakit Cîţu Liberális Pártjából, akinek aztán meg kell próbálnia parlamenti többséget építeni. Miközben az egészségügy az összeomlás szélén áll a pandémia újabb hulláma miatt, alakíthatnak nemzeti egységkormányt, amit az nehezít, hogy a két fő ellenzéki párt a politikai spektrum ellentétes oldalán áll.

Próbálkozhatnak szakértői kormány megalakításával, mint amilyen 2015 és 2017 között volt hatalmon. Iohannis egyelőre helyén hagyhatja ügyvezető kabinetként a Cîţu-kormányt is. Mindenesetre Románia politikai bizonytalanság elé néz.

Csak a reformok segíthetnek Románián

(Borítókép: Fejre esett, véres fejû Superman-szobor mellett sétál el egy férfi az ülésterem bejáratánál a Florin Citu román miniszterelnök koalíciós kormányának megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány vitája elõtt a kétkamarás román parlament együttes ülésének kezdete elõtt Bukarestben 2021. október 5-én. A rendszerváltás óta a mostani a 44. bizalmatlansági indítvány Romániában. A bukaresti parlament eddig öt kormányt váltott le. A Superman-szobrot a legnagyobb frakcióval rendelkezõ ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) vitte az épületbe. (MTI/EPA/Robert Ghement)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink