Maximum nyugdíjprémiumot adnak novemberben

Hírek Figyelo.hu
Magyarország olyan nyugdíjrendszer van, ahol a beszedett adókból fizetik ki a nyugdíjakat – kezdte az interjút a miniszterelnök, utalva az idősek világnapjára. Orbán Viktor hozzátette, idén jó híreink vannak, mivel a gazdaság jól teljesít. Jelezte, hogy a nyugdíjprémium összege 80 ezer forint lesz. Emellett érkezik a nyugdíjkorrekció is, tehát lesznek olyan nyugdíjasok, akik akár 100 ezer forintot kaphatnak majd.

Jelezte a miniszterelnök, hogy jövőre továbbá két heti nyugdíjat mindenképpen visszaadnak. De ha nem hibázzuk és a gazdaság pörgetése sikeres lesz, akkor látok esélyt arra, hogy egész havi nyugdíjat adjunk vissza – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ezt azért ne vegyék készpénznek. Várhatóan erre februárban sor kerülhet.

Az 5,5 százalékos növekedés mindenképpen meg lesz a miniszterelnök szerint. Nagy ramazurinak kellene lennie ahhoz, hogy ez ne így legyen

– fogalmazott Orbán. Az adóvisszatérítés kapcsán megjegyezte, hogy a főként a családokat viselte meg a járvány, ezért döntöttek úgy, hogy ha lesz nagyobb bevétele az államnak, akkor ők kapjanak egy nagyobb segítséget. A kormányfő jelezte, hogy erre február 15-ig kell sor kerülnie, de hozzátette, hogy ez jelentős feladatot ró az adóhivatalra.

Gáz van, mert nincs gáz- fogalmazott a miniszterelnök, utalva az Európában kirobbanó energiaválságra.

A kormányfő elmondta, hogy korábban többszörösére emelkedett az áram és a gáz ára, előbbi kétszeresére, utóbbi háromszorosára. Magyarországnak van egy rossz története ebben az ügyben – mutatott rá. Hatalmas csata volt, amit meg kellett vívni a nemzetközi cégekkel, amikor a rezsicsökkentést bevezették. Így jutottunk el oda, hogy nálunk a legalacsonyabbak, miközben nincs Magyarországnak energiaforrása. A magyar energetikai szakemberek a legjobbak között vannak Európában, nélkülük ez nem sikerült volna – emelte ki a miniszterelnök.

Ugyanakkor jelezte, hogy az oroszokkal meg kellett egyezni

– tette hozzá. Olcsóbb árat tudtunk kialkudni a kormányfő szerint. Gáz ügyben nem az ukrán emberek érdekéhez, hanem a magyar emberek érdekéhez tudunk igazodni – jelezte a miniszterelnök, ezért Délről fognak hozni gázt, Ukrajna felől nem biztonságos a szállítás.

Az oltás működik, a korlátozások nem működnek – figyelmeztetett a miniszterelnök. A kormányfő mindenkit arra biztat, hogy vegye fel az oltást. Azt is jelezte, hogy fel vagyunk készülve, év végéig összesen 17 millió vakcina áll rendelkezésre.

Globális méreteket öltött az energiahiány

(Borítókép: Orbán Viktor kormányfõ interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2021. július 16-án. (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink