Maszkhasználat: a BKV és a MÁV is keményen büntet

Hírek Figyelo.hu

Nem ment gördülékenyen a visszaszokás a maszkviselésre. Mint ismert: november elsejétől ismét kötelező a szájat és orrot elfedő maszk viselése a közösségi közlekedésben, különben több ezer forintos büntetést is kaphatunk.

A VG a három nagy közösségi közlekedési céget (BKK, MÁV, Volánbusz) kérdezte meg arról, mennyi esetben kellett büntetni a maszkviselés elmulasztásáért november első hetén. A válasz némely esetben egészen meglepő volt.

A BKK Sajtóosztálya a lapnak megküldött adatai szerint például

november elseje és ötödike közötti intervallumban összesen 67 helyszíni pótdíjazásra került sor, és 26 esetben utólag fizetendő pótdíjat szabtak ki a jegyellenőrök.

A szám azért is meglepő, mert arányaiban ez alatt a néhány nap alatt sokkal több büntetést osztottak ki, mint tavaly szeptember és idén július között, amikor szintén kötelező volt a maszkviselés. Erről a BKK egy táblázatot is küldött a VG-nek.

Bár arra a cég külön nem vezet statisztikát, hogy hány embert kellett kizárni maszk hiánya miatt az utazásból, de az elmondások szerint napi 1-2 ilyen eset előfordul a járatokon.

A helyszíni pótdíjak mindegyike 8000 forinttal került rendezésre. Az utólagosan fizetendő pótdíjak közül – mindkét időszakot nézve – a mai napig összesen 46 darab térült. Amelyekre még nem érkezett befizetés, azok esetében 30 napon túl már csak a 32500 forintos pótdíjösszeg fizethető be, amelyeknél azonban még nem telt le a 30 napos önkéntes befizetési időszak, azok 2 munkanapon belül még 8000 forinttal, azon túl a 30. napig 16000 forinttal rendezhetők – közölte a BKK sajtóosztálya.

A cég válaszában hozzátette: amint az utasok hozzászoknak újra a kötelező maszkviseléshez, várhatóan csökkenni fog a járványügyi szabályozások megszegése miatti pótdíjazások száma, mint ahogy azt az előző időszakban is tapasztaltuk.

A Keleti pályaudvar fertőtlenítése
Fotó: Getty Images

A MÁV-nál és a Volánbusznál arányaiban ennél jóval kisebb volt a büntetési arány.

A MÁV-START járatain is folyamatosan ellenőrzik a maszkviselési kötelezettség betartását, valamint a társaság szúrópróbaszerűen a rendőrséggel közösen is ellenőrzi a vonatokat.

A rendőrséggel közösen végzett ellenőrzések során november 1. és 8. között 104 utast kellett figyelmeztetni a maszkviselés miatt, négyet pedig kizárni az utazásból, mert a figyelmeztetés ellenére sem volt hajlandó felvenni a maszkot.

A Volánbusznál november 1. és 5. között maszkviselés elmulasztása miatt összesen 39 esetben intézkedtek az ellenőrök. A jegy és bérletellenőrzést végző munkatársak a kérdéses időszakban 23 utast figyelmeztettek a szájmaszk hiánya vagy szabálytalan viselése miatt, ebből 16-an a felszólításnak nem tettek eleget, ezért őket ki kellett zárni az utazásból.

Pótdíjazást 15 esetben kellett kiszabni az utazásból kizárás mellett.

A MÁV-Volán-csoport továbbra is arra kéri utasait, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, lázzal vagy meghűléses tünetekkel járó betegség esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket. A sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben az elektronikus vásárlási lehetőségeket. Az egyén, a család, a munkaközösség egészségének biztonsága érdekében a koronavírus elleni oltás felvétele a leghatékonyabb védekezés a járvány terjedése ellen.

A MÁV-Volán-csoport is arra ösztönzi munkavállalót, hogy minél nagyobb számban döntsenek a védőoltás felvétele mellett – írta a társaság kommunikációs igazgatósága.

A járványügyi szabályok áthágásáért bírságolták meg a román elnököt

(Borítókép: Markovics Gábor / Ripost)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink