Kötelezővé tehetik az oltást a munkáltatók

Hírek Figyelo.hu
November 1-től kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön.

Három intézkedést fogalmazott meg a kormány a szerdai ülését követően, eszerint

  • a munkaadók jogot kapnak arra, hogy a munkavállalás feltételeként előírják az oltási igazolványt,
  • a közösségi közlekedésen november elsejétől ismét kötelező maszkot viselni,
  • az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat vezetnek be, a szociális intézetekben pedig az intézményvezetők rendelkezik el a látogatási tilalmat.

Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be a kormányinfón. Az intézkedések bejelentése után elmondta, a magyar állam munkaadóként élni fog ezzel a lehetőséggel, tehát oltáshoz köti a munkavállalás lehetőségét, az önkormányzatok esetében pedig a polgármesterek dönthetnek erről.

A miniszter a járványügyi adatokat is ismertette, 5947 ezren kapták meg az első oltást, 5728 ezren a másodikat, szerdán több mint 4 ezer embernél azonosították a fertőzést és 45 beteg hunyt el. 1970 beteget ápolnak kórházban, és 204-en vannak lélegeztetőgépen.

A migrációs nyomás egész Európában erősödik, 2015 óta nem volt ilyen erősségű, és az afgán helyzet, valamint a fehérorosz határon történtek miatt tovább nőhet a nyomás

– emelte ki Gulyás Gergely.

A miniszter tájékoztatása szerint naponta átlagosan 319-en kísérlik meg az illegális határátlépést a magyar határnál, 2020 azonos időszakában csak 97 volt a napi átlag. A magyar kormány levélben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben arra kéri, hogy legalább részben térítse meg az unió Magyarország határvédelemre fordított költségeit, ugyanis 588 milliárd forintot költött eddig az ország kerítésépítésre és határvédelemre, az EU pedig 7 milliárd forinttal szállt be a költségekbe – tette hozzá. A miniszter elmondása szerint a kormány szeretné, ha a migráció pártjáról a külső határvédelem pártjára állna az Európai Bizottság.

Meghaladja a négyezret az új fertőzésszám

(Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. október 28-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink