Már dolgoznak az omikron elleni vakcinán

Hírek Figyelo.hu

Akár 3-4 hónapon belül engedélyt kaphatnak a koronavírus omikron variánsa ellen kifejlesztett vakcinák

– mondta Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezetője kedden az Európai Parlament ülésén a Reuters szerint.

Cooke azonban hozzátette, egyelőre nem tudni, hogy szükséges-e az oltások átalakítása, de az EMA felkészült az esetleges lehetőségre. A cégeknek a termelési rendszerük működését kell bemutatniuk és természetesen klinikai vizsgálatokkal bizonyítaniuk azt, hogy az új oltások a gyakorlatban is működnek – olvasható a VG szemléjében.

A Moderna vezérigazgatója kedden arról beszélt, hogy

a jelenlegi vakcinák nem valószínű, hogy hasonlóan eredményesek lesznek az omikron variáns ellen, széleskörű eladási hullámot kiváltva ezzel a pénzpiacokon.

Cooke szerint azonban még ha az omikron szélesebb körben is elterjed, az oltások továbbra is védelmet nyújthatnak ellene.

Az EMA már februárban új irányelveket fogadott el, hogy az esetleges új variánsokkal szembeni védőoltások engedélyezési folyamatát felgyorsítsa. Az omikron számos mutációt oszt két korábbi variánssal, a bétával és a gammával, melyek ellen a vakcinák kevésbé voltak hatásosak. Ráadásul a legújabb variáns 26 egyedi mutációval rendelkezik, melyek közül számos az oltások által létrehozott antitestek által célzott részeken található.

WHO: súlyos következményekkel járhat az omikron terjedése

(Borítókép: Getty Images)

További híreink