Londonban egyre aggasztóbb méreteket ölt a késelések száma, de a polgármester erről mintha nem venne tudomást

Hírek
A brit Daily Mail című lap szerint Shadiq Khan London munkáspárti polgármesterének inkább a késelések visszaszorításán kellene fáradoznia ahelyett, hogy folyton utazgat.

Mint arról korábban beszámoltunk, Shadiq Khan nemrég bejelentette, hogy a késeléseket, amelyek egyre gyakrabban fordulnak elő Londonban, közegészségügyi kérdésként fogják kezelni, és ennek megfelelően indítanak egy programot, amelyről azt remélik, megoldja ezt a problémát.

Khan elmondása szerint a glasgowi mintát fogják követni, amely elég sikeresnek bizonyult. Csakhogy London polgármestere szerint minimum 10 évbe telik, mire a programnak köszönhetően sikerül elfogadható szintre visszaszorítani az erőszakos bűncselekményeket.

A Daily Mail meg is jegyzi: tíz évet várni úgy, hogy semmi garancia arra, hogy a program Glasgow után a fővárosban is működni fog, elég húzós.


Fotó: Tüntetők Sadiq Khannak, London polgármesterének felfújt gúnyfiguráját lebegtetve követelik Khan lemondását a londoni Parlament téren 2018. szeptember 1-jén. A póló felliratának szövege: "Tegyük Londont biztonságossá megint!" (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

A lap azt is kifejti, hogy a késelések száma részben azért nőtt ekkorát, mert a rendőrséget legyengítették, és nincsenek erőforrásaik arra, hogy rendet tartsanak a városban. Hozzáteszik: az sem könnyíti meg a dolgát a rend őreinek, hogy egy csomó erejük arra megy el, hogy az általában rendkívül triviális „gyűlölet-bűncselekményeket” kinyomozzák.

De a legkínosabb az egészben az, ahogy a munkáspárti polgármester viselkedik. A városban már nem lehet nyugodtan létezni a sok erőszakos bűncselekmény miatt, de Shadiq Khan életmódján nem látszik, hogy nagyon aggódna.

Míg Londont lassan kikiáltják a világ „késeléses fővárosának", addig Khan egyfolytában utazgat, koncertekre jár, celebekkel találkozgat. Tavaly decemberben brit bollywoodi színészeket látogatott meg, és kedélyesen fotózkodott velük. Pár nappal később megnézte az amritsari aranytemplomot, majd átruccant Pakisztánba, hogy krikettezzen kicsit. 


Mo Farah brit atléta (középen, jobbról) és Sadiq Khan londoni polgármester (középen, balról) iskolásgyerekekkel együt tornázik a Napi mérföld elnevezésű kezdeményezés, a 15 perces napi futás népszerűsítése céljából 2018. október 15-én. (MTI/EPA/Neil Hall)

Andrew Boff, a londoni közgyűlés konzervatív képviselője nemrég beszólt Khannak. Szerinte ha a polgármester elkötelezett az erőszakhullám megállításában, akkor az ügyet otthonról minden bizonnyal jobban tudná szolgálni.

Néha persze Khan is hazamegy a brit fővárosba. Novemberben az MTV Awardson reklámozta, hogy milyen jófej, a múlt hónapban pedig Rosamund Pike színésszel pózolt egy film premierjén Londonban. De kilátogatott egy Wembley-ben megrendezett amerikai foci meccsre is, valamint részt vett egy U2 koncert afterparty-ján.

A Daily Mail meglehetősen cinikusan kommentálta Khan bosszantó viselkedését. Mint írják, a londoniaknak azért kell várniuk tíz évet arra, hogy a város élhetőbbé váljon, mert Khan szemmel láthatóan túl elfoglalt.

 

Borítófotó: Sadiq Khan londoni polgármester és Cressida Dick londoni rendőrfőnök a londoni London Bridge-nél nyilatkozik a sajtónak 2017. június 5-én. Június 3-án éjjel három merénylő egy furgonnal gyalogosok közé hajtott a hídon, majd a közeli piac, a Borough Market környékén késsel támadt a járókelőkre. Hét ember életét vesztette, negyvennyolc megsebesült. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink