Kockázatkerülő maradt a lakosság

Hírek Figyelo.hu
Júniusban újabb csúcsot döntött a háztartások értékpapírvagyona. A bőkezű hozamok révén az első fél évben jelentősen nőtt a részvényállomány, a befektetések kétharmada azonban továbbra is állampapírban pihen.

Júniusban tovább gyarapította értékpapírszámlákon lévő megtakarításait a lakosság, különböző befektetésekben lévő vagyonuk ezzel egy százalékkal újabb csúcsra, 14 799 milliárd forintra nőtt a jegybank friss statisztikája szerint.

A háztartások ezúttal 80 milliárd forintot helyeztek el különböző befektetési termékekben, a hozamok pedig további, bő 63 milliárdot hoztak a konyhájukra

– olvasható a VG-n.

A kötvények népszerűsége továbbra is töretlen, állampapírból a májusi mennyiséget 10 milliárd forinttal megfejelve, közel 64 milliárdot táraztak be. Új fejlemény, hogy láthatóan a vállalati kötvényekre is rátaláltak a kisbefektetők, utóbbiból nyolcmilliárd forintot vásároltak, nagyjából megduplázva eddigi, csekély kitettségüket ezekben az eszközökben. A kormányzati kibocsátású papírok közül változatlanul a szuperállampapír és az inflációkövető állampapírok a favoritok, amit jól mutat, hogy az éven túli lejáratú forintkötvényekből 106 milliárd forintnyit vásárolt a lakosság, miközben a rövid lejáratú állampapírokból 45 milliárdnyit váltottak vissza. A devizában kibocsátott kötvényekre ezúttal is szerény, mindössze 3 milliárd forintnyi kereslet mutatkozott.

Mint írták, az alapkezelőkhöz 21 milliárd forint friss megtakarítást vittek a háztartások, a portfóliómenedzserek pedig meg is hálálták a bizalmat, a befektetési jegyek értéke a hónap során 44 milliárdot hozott az ügyfeleknek.

Júniusban idén már ötödik alkalommal döntött csúcsot a hazai börze vezető indexe, az első fél évben látott tőzsdei rali közepette a lakosság most látta elérkezettnek az időt a profitrealizálásra. Magyar részvényeikből 12 milliárd forintot adtak el, tavaly december óta először csökkentve tőzsdei kitettségüket. Mivel azonban a pesti parkettet nyár elején is a bikák uralták, a hozamok ellensúlyozni tudták a tőkekiáramlást, a háztartások részvényvagyona ezáltal kisebb mértékben tovább nőtt, a hó végi 891 milliárd forintos állomány új csúcsot is jelent egyben.

Az értékpapírszámlák tanúsága alapján az év első felében közel 763 milliárd forinttal lettek gazdagabbak a háztartások,

az 5,4 százalékos vagyonbővülést legnagyobb részét, bő 650 milliárdot a friss befektetések adták, a piaci hozamok pedig több mint 110 milliárdot tettek ehhez.

Állampapírból hat hónap alatt több mint félezer milliárd forintot vásároltak, június végén már 9630 milliárddtal hozzájárulva az államadósság finanszírozásához. A kormányzati kibocsátású kötvényállomány az időszakban 5 százalékkal bővült, az egyébként is konzervatív lakossági értékpapír-portfóliók kötvénytúlsúlya pedig mit sem enyhült, a háztartások befektetéseinek kétharmadát változatlanul ez az eszköz adja. A kockázatvállalást támogató piaci környezetben nagyot nőtt a lakosság részvényállománya is, a 15 százalékos bővülés ugyanakkor döntően a hozamoknak köszönhető, a lakosság ugyanis mindössze 29 milliárd forint friss tőkét vitt parkettre, és befektetéseinek még mindig csupán 6 százalékát fialtatja részvényekben.

Ruhákra költik a megtakarításaikat a németek

(Borítókép: Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink