Ruhákra költik a megtakarításaikat a németek

Hírek Figyelo.hu
Több mint kétszerese lett a kiskereskedelmi forgalom a vártnak.

A német kiskereskedelmi forgalom a vártnál sokkal nagyobb mértékben nőtt júniusban a korlátozások enyhítését követően, elősegítve Európa legnagyobb gazdaságának fellendülését. A forgalom reálértéken 4,2 százalékkal haladta meg az előző havit, azt követően, hogy májusban is 4,6 százalékkal növekedett. A júniusi növekmény több mint kétszerese lett az elemzők konszenzusában szereplő 2 százaléknak – derült ki a Destatis által közölt adatokból. A VG összesítése kiemelte: éves alapon 6,2 százalékkal ugrott meg a forgalom, a májusi 1,8 százalékos csökkenés után. A korlátozások által nem érintett utolsó hónaphoz, 2020 februárjához képest 9,1 százalékkal volt magasabb a júniusi érték.

A vártnál sokkal nagyobb forgalomnövekedést elsősorban a nem élelmiszeripari termékek forgalma okozta, amely az előző havihoz képest 8,7 százalékkal nőtt.

Ezen belül a textilipari termékek, ruházati cikkek, cipők és bőripari termékek forgalma 70,5 százalékkal nőtt júniusban az előző havihoz képest, és az első alkalommal haladta meg a válság előtti, a 2020. februári szintet, mégpedig 4,8 százalékkal, annak köszönhetően, hogy ismét korlátozás nélkül megnyithattak az üzletek. Az internetes kiskereskedelmi forgalom 7,5 százalékkal csökkent júniusban az előző havihoz képest,

de ezzel együtt is 38,4 százalékkal múlja felül a válság előtti forgalmat.

A német gazdaság a második negyedévben ismét növekvő pályára állt, azonban a növekedés a vártnál kevésbé erőteljes a feldolgozóipart sújtó ellátási zavarok miatt, szemben más nagy európai gazdaságokkal, melyeket kevésbé érintettek érzékenyen a fennakadások – mutatták a pénteki euróövezeti GDP-adatok. Emellett a jövőre vonatkozó kilátások is romlottak, egyrészt amiatt, mert az ellátási láncok zavarai úgy tűnik hosszabb ideig fennállhatnak – különösen, hogy a németországi és kínai áradások is nehezítik a hátralék ledolgozását –, másrészt, hogy a delta-variáns terjedése az újabb lezárások kockázatát vetíti előre. A gazdasági felívelés lassulását jelzi a GfK gazdaságkutató intézet múlt heti fogyasztói hangulatindexe is, amely az elemzők által várt javulás helyett stagnált. A megkérdezett német fogyasztók hajlandóak többet költeni, de kevésbé bizakodóak a gazdasági kilátásokat illetően a fertőzéses esetek számának emelkedése miatt. Ennek ellenére a jegybank idén továbbra is 3,7 százalékos, jövőre pedig 5,2 százalékos növekedést vár.

Rohamtempóban adósodnak el a magyarok

Ezek is érdekelhetnek

További híreink