Gőzerővel üzemeltek idén is a hazai és a nemzetközi haladó média fake news-gyárai

Hírek
Sajnos egyre elterjedtebb a fake news gyártása és terjesztése mind a nagyvilágban, mind Magyarországon, s ebben a haladó médiának óriási szerepe van. A Daily Caller összegyűjtött számos hírhamisítási esetet, ebből válogattunk. Nem meglepő módon a legtöbb esetben a migráció pozitív színben való feltűntetése volt az álhírgyártók célja, s ebben a CNN jeleskedett a legjobban. A felsorolást mi is kiegészítettük a hazai ellenzék és a haladó média hazugságaival.  

A Washington Post az amerikai határőröket vádolja

Az amerikai napilap még decemberben tett közé egy cikket, melyben arról írtak, hogy egy hét éves guetamalai lány az őrizetbe vételét követően halt meg. Az újság félrevezetően azt sugallta az olvasóknak, hogy a lány a határőrök miatt vesztette életét. A cím azonban félrevezető volt, ezt mind határon szolgálatot teljesítő egyenruhások, mind a kislány édesapja megcáfolta.

A haladó CNN újságírója szerint a migránsok nem másznak át a határkerítésen

Jim Acosta liberális újságíró Donald Trump, republikánus elnökkel került vitába. Acosta arról próbálta meggyőzni a közvéleményt és az olvasókat, hogy az illegális bevándorlók nem másznának át a kerítésen. Próbálkozásának célja egyértelműen a migránsok pozitív színben való feltüntetése lett volna. Később a CNN riportere többször is meggyőződhetett arról, hogy a Mexikó felől érkező bevándorlók bizony nem is egyszer mászták meg, vagy szerették volna megmászni az USA déli határán fekvő kerítést.

A migráció nem jár egészségügyi kockázattal

A kifejezetten republikánus-ellenesnek mondható internetes híroldal, a Daily Beast egy cikkében azt állította, hogy az Egyesült Államokba tartó bevándorlók nem betegek, nincs fertőző betegségük. Az igazság azonban teljesen más volt: a mexikói Baja California megye illetékesei megállapították, hogy a migránskaraván számos tagja tuberkulózisban szenved, néhányan közülük pedig HIV-fertőzöttek.

Az iskolai lövöldözések számával kapcsolatban is hazudtak

Szintén a CNN volt az, amely a fegyvertartást pártoló republikánusokat próbálta lejáratni hamis számokkal. A májusi, texasi iskolai lövöldözés után a televízió munkatársai azt állították, hogy huszonkét lövöldözés volt addig az évben az Egyesült Államokban. A hírhamisítók beleszámolták azonban a véletlenül elsült fegyvereket, valamint olyan lövöldözéseket, amelyekben nem voltak érintve diákok. A cél a Trump adminisztráció lejáratása volt.

A Brett Kavanaugh-ügy

A republikánus főbíró ügye akkor robbant ki, amikor még csak jelölt volt. Köztudott, hogy Kavanaugh Trump embere, a jelölése után pedig rögtön szexuális botrányba próbálták keverni a demokraták, s a hozzájuk közel álló sajtó.
A The New Yorker c. újság hamisított úgy meg híreket, hogy egy kétséges vallomásra alapozták híreiket. Deborah Ramirez szerint Kavanaugh több nőt is zaklatott szexuálisan egy egyetemi bulin, de az újság nem talált tanúkat, sőt, az sem tudták bizonyítani, hogy a főbíró egyáltalán részt vett-e azon a partin. Később Ramirez elismerte, hogy nem mindenre emlékszik tökéletesen. Az ügyet a New York Times is átvette.

Nem csak Kavanaugh volt célpontban

A főbíró egykori hivatalnokát, egy bizonyos Zina Basht is betalált a fake news-ipar. Többen is azzal vádolták meg a nőt, hogy karján egy rasszista, a fehér felsőbbrendűséget szimbolizáló tetoválás található. A tetoválás egy szócskát ábrázolt, azt, hogy „OK”. Bash emellett zsidó származású mexikói, akinek a nagyszülei Holokauszt-túlélők voltak.

Trump neje sem menekülhet

Az elnök ellen hergelő médiának Melania Trump egészsége sem volt szent. A veseproblémákkal küzdő First Lady műtétje után elkezdődött a spekulálgatás, több újság is cinikusan olyanokat állított, hogy Melania Trump plasztikai műtéten vett részt. A hazugság mellett mindez ízléstelen is egyben.

Jól látható tehát, hogy az amerikai hírhamisítók a migrációt szerették volna népszerűsíteni, valamint személyükben támadták a republikánus elöljárókat, megpróbálván hitelteleníteni őket a szavazóik előtt.

Nikki Haley és a függönyei

A New York Times a nagykövetet támadta, mégpedig azért, mert az újság szerint drága függönyöket vásárolt a rezidenciájára. A valóság ezzel szemben az, hogy a függönyöket két évvel ezelőtt szerezték be, s nem Haley kapta azokat, hanem a mindenkori nagykövet. 

A német beteg

Emellett ne feledkezzünk meg a német „sztárriporterről”, Claas Relotiusról sem, aki tényként közölte a fantáziája által szült eseményeket, a Spiegel pedig készséggel leközölte a történeteit, köztük azt is, melyben szíriai gyermekek Merkel királynőről álmodoznak.

A hazai ellenzéki pártok helyét átvevő média is nagyot alakított hírhamisítások terén, idézzünk ebből is néhányat.

MTVA és a tüntetések

A tüntetéshez kapcsolódva Bangóné Borbély Ildikó neve merült fel: az MSZP politikusa hazudott a Parlamentben lévő tűzoltókról. Közösségi oldalán ugyanis munkájukat végző lánglovagokról állította, hogy vízágyúzni készülnek.

A New York Times, Soros nemzetközi üzenőfüzete kötelezően tolta a fake newst: az önkéntes túlmunkat törvényről azt állítják, hogy a kormány túlórázni kényszeríti a magyar embereket (a hazug ellenzék álláspontja is ez, meglep valakit?), valamint a tüntetők létszámáról sem állított igazat az amerikai lap (tizenötezerről írtak, miközben alig voltak pár százan).

Demeter Márta, a nemzetbiztonsági kockázat

Az LMP képviselője azt állította, hogy Orbán Viktor lányát, Orbán Flórát katonai magángéppel hozták haza Ciprusról, s ezt átvette a hazai balliberális média egésze. Demeter hazudott, Orbán Flóra ugyanis nem a miniszterelnök lánya, hanem egy Cipruson állomásozó magyar katonáé. A hazugságon kívül a képviselő titkos adatokat is megosztott a nagyvilággal azzal, hogy ismertette egy katonai gépen utazó nevét.

Index kontra Kubatov Gábor

A portálnak olyan cikket sikerült írnia, melyben öt hazugság is szerepelt Kubatov Gáborral kapcsolatban, többek között, hogy nem látogatta a Ferencváros később elhunyt futballistáját a kórházban, vagy hogy arra kérte a Fradi ultráit, hogy verjék meg az egyesület akkori edzőjét, Ricardo Monizt.

Nem érdekli a magyar emberek sorsa az ellenzéket

Több hónapig követelték a pártok, a Jobbiktól kezdve az MSZP-n át egészen a DK-ig, hogy növeljék az otthonápolási díjat. Felszólalások, feliratos pólók és hangzatos nyilatkozatok után pedig nem szavazták meg az otthonápolási díj növelését. Az ellenzék szintén nem szavazta meg a devizahitelesek megsegítését szolgáló intézkedést, kivétel ez alól Volner János, az egyetlen nem kormánypárti képviselő, aki megszavazta a javaslatot. Az ellenzék ehelyett csak videózott és parádézott, míg a magyar embereket érintő dolgokról döntöttek a kormány tagjai. Hazudtak tehát, hogy foglalkoztatja őket az emberek sorsa.

Az áhított cenzúra

A magukat függetlennek és objektívnak tartó hírportálok a HírTV nemzeti oldalra valóvisszatérése után kezdtek el cikkezni arról, hogy a csatorna internetes oldaláról törlik a G-nap utáni tartalmakat. A valóság ezzel szemben az, hogy az Archívum menüpont alatt megtalálható az összes eddig adása a televíziónak. A haladó sajtó csak vágyott a cenzúrára, de helyette csak fake news-gyártása futotta nekik.

Kásler Miklós „képzelt raportja”

Több ellenzéki portál (csak a szokásos, HVG, Index, 444) arról írt októberben, hogy Orbán Viktor raportra hívta Kásler Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét. A Miniszterelnöki Sajtóiroda koppintott a hazugság-gyárosok orrára, amelyben cáfolták a haladó sajtó értesüléseit. 

Borítófotó: thisdaylive.com

Ezek is érdekelhetnek

További híreink