„A nyár és az ősz kiemelkedő foglaltságot hozott az utazási irodáknak. Miközben egyértelmű, hogy az emberek utazni akartak, az is megmutatkozott, hogy a kiismerhetetlen járványügyi szabályozás és a reptéri káosz időszakában felértékelődött a szakmai tapasztalat és a biztonságra törekvés szerepe”- magyarázza Zsebők Tamás. Hozzátéve: a Z(s)eppelin a covid után azért is indította elsőként útjára beföldi, majd külföldi csoportjait, hogy megmutassa: nemcsak, túlélték a járványhelyzetet, hanem járműparkot karbantartva, felújítva indítják programjaikat.
Szavai szerint a kereslet érezhető felfutását idén csak rövid ideig vetették vissza az ukrajnai háború februári kirobbanásához kötődő félelmek. A tavaszhoz közeledve már ismét a tavalyi főszezonhoz hasonló ütemben nőtt a foglalások aránya, ami a nyári szezonban és egészen októberig már a 2019-es csúcsidőszakot idézte.
„A november, a megszokott módon már visszafogottabb volt, de úgy látjuk, hogy a már meghirdetett egyéni és csoportos adventi utak iránt ismét szép kereslet mutatkozik. Ebben nyilván annak is jelentős szerepe van, hogy miközben a legnagyobb adventi vásárokat Ausztriában és Dél-Németországban a járványhelyzet miatt tavaly az utolsó pillanatban lefújták, az idén más a helyzet. A legnépszerűbbek – például Bécsben, Karintiában, Tirolban és Bajorországban – a szó szoros értelmében régi fényükben pompáznak az idén.”
Zsebők Tamás kifejtette: az utazási irodák szaktudása és kapcsolatrendszere a téli szezonban azért is felértékelődik, mert az energiakrízis kapcsán nyugaton is – közte Olaszországban, Németországban és Ausztriában – több szálloda, illetve étterem is az átmeneti bezárás mellett döntött, illetve dönt. Így nagyon fontos a naprakész információ, mert ha valaki nem rendelkezik megfelelő információval, lehet, hogy bent ragad a pénze valamelyik szolgáltatónál, amit csak később kap majd vissza, vagy tud leutazni. Arról nem beszélve, hogy a forint jelentős árfolyam ingadozása és az infláció miatt mindenütt érezhető áremelkedés lekövetése is jelentősen megnehezíti a tervezhetőséget. Aminek negatív hatásait az utazási irodák igyekeznek minimalizálni az utasok felé.
A Z(s)eppelin tulajdonosa azt tapasztalja, hogy miközben a karácsony a szokásoknak megfelelően kevésbé erős időszak az utazási irodáknál, az idei szilveszter már most kiemelkedő szezont jelez előre. Az erdélyi utak már be is teltek, az Ausztriába, Athénba, Isztambulba és a mediterrániumba szervezett programok iránt pedig kimelkedő a kereslet. A cégvezető érdekességként hozzátette: Dubajba idén év végére azért nem szerveztek utazást, mert a Forma1, a qatari futball VB valamint ezen időszakokat követő kiemelt karácsonyi és szilveszteri időszak árazásai miatt az Emirátusokban is megteltek az egyébként extrán emelt áron értékesített szállodák.
Érsek M. Zoltán