Elfogadták a 2020-as zárszámadást

Hírek Szajlai Csaba
Elfogadta az Országgyűlés a 2020-as költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot – a zárszámadást. A dokumentum, a PM közlése szerint alátámasztja, hogy az intézkedéseinek köszönhetően a koronavírus-járvány ideje alatt is minden szükséges forrás rendelkezésre állt a járvány elleni védekezéshez, a munkahelyek megőrzéséhez és a családok megvédéséhez.

A zárszámadás rámutat arra, hogy a krízishelyzetet nem megszorításokkal, hanem többek között adócsökkentésekkel, támogatásokkal enyhítette a kormány, a munkahelyek és a vállalkozások megvédését, a családok támogatását, valamint Magyarország és a magyar emberek biztonságát helyezve a középpontba – közölte a Pénzügyminisztérium.

A PM felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel a polgári kormány éppen az ellenkezőjét tette, mint a baloldali kormányok a 2008-2009-es válság idején.

A veszélyhelyzet ideje alatt hozott kormányrendeleti intézkedéseket a 2020. évi költségvetési törvény módosítása foganatosította. Ennek keretében hozta létre a kormány azokat az alapokat, amelyek ezután meghatározták a költségvetés szerkezetét. A Járvány Elleni Védekezési Alap rendelkezései garantálták, hogy a járvány elleni védekezésnek 2020-ban ne legyen pénzügyi akadálya.

Fotó: Shutterstock

Ebből az alapból a kormány mintegy 945 milliárd forint forrást biztosított, többek között az egészségügyi dolgozók 2020. évi egyszeri bérkiegészítésére,

vagy a járvány elleni védekezést szolgáló eszközbeszerzésekre és beruházásokra. A Gazdaságvédelmi Alap pedig biztosította a gazdaság védelmét, a munkahelyek megőrzését és újak teremtését, mintegy 4031 milliárd forint forrás biztosításával – derül ki az összefoglalóból, miszerint a jegybanki eszközöket is ideszámolva a kormányzat ezekre a célokra korábban sosem látott mértékű, a 2020. évi GDP mintegy 30 százalékát kitevő intézkedéseket hozott, illetve forrást biztosított.

Ezek az intézkedések nemcsak kétszámjegyű visszaeséstől mentették meg a magyar gazdaságot,

de az idei rekordmértékű bővülés alapját is megteremtették. 2021 második negyedévében a bruttó hazai termék volumene közel 18 százalékkal nőtt, idén őszre pedig a foglalkoztatottak száma átlépte a 4,7 millió főt.

A kormány által benyújtott zárszámadási törvényjavaslathoz sem a képviselők, sem pedig a bizottságok nem adtak be módosító indítványt, így az elmúlt hetek parlamenti munkájának eredménye teljes egészében megegyezik a kormány által benyújtott javaslattal – olvasható még ki a PM dokumentumából.

PM: a büdzsé a válságkezelést szolgálja

(Borítókép: MTI / Szigetváry Zsolt)

További híreink