Befékezett a PC-piac

Hírek Figyelo.hu
Világszerte szinte leállt a személyi számítógépek eladásának a növekedése szeptember végére.

Az utóbbi hónapokban eléggé súlyos helyzet alakult ki a személyi számítógépek piacán, ugyanis a pandémia okozta keresleti, így növekedési többlet világszerte teljesen eltűnt. A harmadik negyedévben már majdhogynem stagnált a szegmens, és várhatóan a – hagyományosan erős – negyedik negyedév is újra csalódást okoz – derül ki több szakértő elemzéséből.

Leegyszerűsítve tehát:

elég komoly bővülési slamasztikába került a nemzetközi számítógépes piac, amely pedig hosszú esztendők óta évente több mint negyedmilliárd darabos értékesítést produkált.

Mint ismert, az otthonlét hónapjaiban nagyon megugrott a kereslet, a fejlett világ családjai (és céges alkalmazottai) százmilliószámra vásároltak be ezen időszakban, globálisan 270 millió fölé tornászva az újonnan üzembe helyezett laptopok és asztali gépek számát, megtörve egy stagnáló trendet. Azt, amelyet egyébként a mobilok és a tabletek előretörése, valamint az új, még nagyobb gépi teljesítményt igénylő programok, funkciók hiánya okozott. Másképpen: a napi feladatokra és a tartalomfogyasztásra még ma is bőven megfelel egy három-öt éves vagy idősebb középkategóriás eszköz. Így legfeljebb a 3D-s tervezéssel foglalkozók, a médiában-marketingben dolgozók (videóvágás, képszerkesztés), valamint a leggyorsabbat kereső játékosok és kriptobányászok vették az újabb masinákat az utóbbi esztendőkben.

Összességében azonban a járvány okozta home office-os és otthon tanulási „lelkesedés” mostanra alábbhagyott.

Már az áprilistól júniusig tartó második negyedéves növekedés is szerényebb, 13 százalék körüli volt, de a szeptemberrel véget ért harmadik negyed kevesebb mint 4 százalékos bővülést hozott. Azaz a kereslet szintje a 2019-es, stagnáló szint közelében kezdett beállni.

Eurómilliárdokat hoz a chipgyártásba az Intel

Olyannyira nem kellenek az új gépek, hogy 2021. július–szeptemberében – a pontos IDC-s kutatói adatok szerint – csupán 3,9 százalékkal nőtt a leszállított PC-k darabszáma. (A második negyed pontos száma: 13,2 százalék.) Ez azt jelenti, hogy a 2020-as rekordot, a 275 milliós eladást az idén nem hozza a piac. Ehelyett valószínűbb, hogy a 2018–19-ben jellemző 260 millió körüli értékre áll vissza. Feltehetően ezen a most érkező Windows 11-es – amely korábban keresletélénkítő hatású volt – sem sokat változtat, hiszen az elmúlt egy-két évben vett asztali gépek és laptopok gond nélkül alkalmasak az új rendszer futtatására.

A teljes cikk a Figyelő legrissebb számában olvasható.

Újra optimisták a világ cégvezetői

(Borítókép: Tatiana Maksimova, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink