Az első ajtó okozza a zűrzavart

Hírek Figyelo.hu
Nagyon hiányzik a fővárosnak a tömegközlekedés jegybevétele, az intézkedés a két budapesti cég között baráti tűzig fajulhat.

Augusztus végéig terjesztené ki a BKK az elsőajtós felszállási rendet a fővárosi tömegközlekedésben – értesült a VG. Az intézkedés az autó- és trolibusz üzletágat érintené, beleértve az éjszakai csuklós menetrendet is. A bevezetés több ütemben valósulna meg, a bevonni tervezett járatok köre igen széles, forrásaink szerint rekord szintű. Erről a BKK egyelőre annyit árult el, hogy a jövőben minden olyan vonalon alkalmazhatja ezt a gyakorlatot, ahol az nem okoz fennakadást vagy nem növeli jelentősen a menetidőt. A rendszer nem mindenütt és nem minden időszakban lesz érvényes.

A cikk megjegyezte, az első ajtós felszállási rend 2009 óta létezik Budapesten, azóta több mint 200 vonalon van érvényben.

Utoljára 2016-ban volt nagyobb bővítés, akkor a trolihálózat jelentős részét emelték be a rendszerbe. A hetekben a BKK további néhány járaton léptetett életbe elsőajtózást. A lépés fő mozgatórugója, hogy a főváros növelni akarja a Covid miatt bezuhant jegyárbevételt. Lapunk tudomása szerint a jelenlegi utasforgalom már meghaladta a pandémia előtti szint kétharmadát, csakhogy a BKK bevételei nem követik a visszapattanást. Nemzetközi, illetve hazai példák alapján is vitán felül áll, hogy az elsőajtós felszállás modellje egyrészt ösztönzi a jegy vagy bérlet megváltását, másrészt segíti a bliccelők kiszűrését. Ugyanakkor a fővárosi tulajdonú közlekedésszervező döntése az ugyancsak fővárosi tulajdonú BKV-t, a budapesti közösségi közlekedés legnagyobb szolgáltatóját több szempontból is nehéz helyzetbe hozza.

A BKV eleve csak napokkal korábban értesült az eredeti forgatókönyv szerinti változásról, így az átállással járó felkészülésre nem maradt elég ideje.

Ezt az eljárást sikeresen kifogásolta a BKK-nál és végül pár hét haladékot kapott.

Az intézkedéssel járó plusz pénzek kifizetését viszont ezzel együtt sem tudja megúszni. Az első ajtós rendszerben a járművezetőket jegyellenőrzési jutalék illeti meg, hiszen a BKK-ellenőrök helyett ők végzik ezt a feladatot is. A becslések szerint az összeg akár 100 millió forint is lehet csak az idén. Erre az amúgy is szűkös BKV-s büdzsében a szétosztható év végi megtakarításból lehet fedezet, ami tehát a cég összes, közel tízezer dolgozójára kihatna, holott jelenleg az első ajtós rend alkalmazásában mintegy 500 sofőr vesz részt. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy „a megoldás nemcsak felháborítóan etikátlan, de tökéletesen szembe megy a városvezetéssel a közelmúltban kötött bérmegállapodással is”.

Kartellgyanúba keveredett a BKV

(Borítókép: MTI / Balogh Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink