TÉVES RIASZTÁS
A globális felmelegedésről szóló hírek láthatóan kis riadalmat okoznak. Mindennek több oka van. Az átalakulás egyelőre nem zavarja a hétköznapjainkat, a változások a közvetlen környezetünkben most még nem látványosak. A tudósok pedig már sokszor kiáltottak farkast. Több olyan világméretű katasztrófát is megjósoltak, amelyből végül semmi sem lett, néhány belengetett világvégét pedig némi összefogással könnyedén sikerült kivédeni. Mindez pedig hamis biztonságérzetet ad. Hogy milyen krízisek maradtak végül el? Nos, összegyűjtöttünk néhány példát.
H1N1
Az Egészségügyi Világszervezet még 2009 nyarán nyilvánította világjárvánnyá a sertésinfluenzát. A bejelentés hatására a kormányok egymás után adták le rendeléseiket az ellenanyagra – egyes becslések szerint összesen 18 milliárd dollár értékben. A riadalom óriási volt, hisz az előrejelzések a halálesetek számát több millióra becsülték. Az oltóanyagok nagy része azonban a rendelők nyakán maradt (Olaszországban 24 millió vakcinát rendeltek, de csak négymilliót vettek át, s ebből egymilliót adtak be a lakosoknak). Végül a járvány léptéke a hivatalos elemzésekhez képest nagyságrendekkel elmaradt. Csak összehasonlításképp: Franciaországban az adott évben 263-an haltak meg H1N1-ben. A szezonális influenzában viszont majdnem hatezren. Később egy orvosi lap azt írta, hogy a vírusellenes készítményeket gyártó cégek korábban üzleti kapcsolatban álltak olyan szakértőkkel, akik a sertéspestist érintő WHO-jelentéseken dolgoztak.
Fotó: Esküvő a moszkvai szmogban. Az utóbbi időben a levegő minőségét javító intézkedések egész sorát fogadták el világszerte
ÓZONLYUK
Az első tanulmány, amely az emberi tevékenység és az ózonréteg keskenyedése közötti kapcsolatot vizsgálta, 1974-ben látott napvilágot. A Kaliforniai Egyetem két kémikusa, Sherry Rowland és Mario Molina arra a következtetésre jutott, hogy a szórópalackok vivőgázainak is használt halogénezett szénhidrogének, az úgynevezett CFC-gázok okozzák az ózonpajzs gyengülését. Mint kiderült, a jelenség hatására idővel egyre több káros ultraibolya-sugárzás érheti el a Földet, emiatt pedig megnőhet például a rákmegbetegedések száma. A felfedezés után csak két évtizeddel, a 90-es években indult be igazán a pánik. „Ez olyan, mintha AIDS jönne az égből” – mondta az erős megfogalmazásairól ismert Bedrich Magas, a téma szakértője.
Több, a NASA-nál is dolgozó kutató 1992 elején arra a következtetésre jutott, hogy egy – az antarktiszihez hasonló – ózonlyuk még azon a télen Európa, az Egyesült Államok és Kanada fölött is kialakul. „Sokkal rosszabb a helyzet, mint gondoltuk” – nyilatkozta akkor Michael Kurylo, az űrhivatal egyik kutatója. Bár a probléma valóban létezett, az ehhez hasonló jóslatok hamisnak bizonyultak. A helyzetet végül sikerült kezelni a CFC-gázok korlátozásával. (Ezen a téren Svédország vitte a prímet: ott már a 70-es évek végén betiltották az aeroszolos spray-k használatát.) A friss mérések szerint 1988 óta nem volt olyan kicsi az ózonlyuk, mint napjainkban.
A témát a maga idején a szórakoztatóipar is felkapta: a Hegylakó 2. című filmben a gyengülő ózonpajzsot egy mesterséges védőréteggel helyettesíti az emberiség.
GLOBÁLIS LEHŰLÉS
A 70-es években indult egy vita az éghajlatváltozásról: a tudósok ekkor még nem értettek egyet abban, hogy felmelegedés vagy lehűlés zajlik-e világméretekben. Bár az utóbbi álláspontot egy kisebbség képviselte, a véleményük nagy sajtóvisszhangot kapott. Az „új jégkorszakról” Amerikában többek közt a New York Times, a Washington Post, a National Geographic, a Newsweek és a Time is beszámolt, s a teória mellett olyan neves szervezetek is kiálltak, mint az USA-ban működő Nemzeti Tudományos Testület.
„A legmelegebb év az 1938-as volt. Az átlaghőmérséklet azóta 0,4 Celsius-fokot esett” – hangzott el a Meteorológiai Világszervezet 1979-ben tartott konferenciáján. Mivel a következő esztendőkben az adatok rácáfoltak a népszerű elméletre, azóta jószerével minden neves tudós kihátrált mögüle.
Y2K
A pénzügyi szféra, a nagyvállalatok leállnak, és akár az atomerőműveket is kár érheti 2000. január elsején – így szóltak a szalagcímek a 90-es évek végén. A magyarázat röviden úgy szólt, hogy a korai számítógépek az évszámok tárolásánál csak az utolsó két számjegyet variálták, az első kettő fixen 19 volt. Mivel a 60-as és a 70-es években a komputerek memóriája roppant kicsi volt, ezzel a fogással hatékonyabbá lehetett tenni a gépek működését. Viszont félő volt, hogy ha az évszám 20-szal kezdődik majd, akkor a rendszerek össze fognak omlani, vagy legalábbis meghibásodnak. Az üzleti élet és a kormányok a probléma kezelésére óriási összeget, mintegy háromszázmilliárd dollárt költöttek el. Hogy valóban szükség volt-e ekkora volumenű beruházásokra, azt máig nem tudni, mindenesetre 2000. január elsején csak kisebb, könnyen javítható meghibásodásokra került sor.
AZ OLAJKOR VÉGE
Mióta a benzinhajtású autók elterjedtek, jószerével minden évben akad valaki, aki megjósolja, hogy húsz-harminc esztendő múlva kifogynak az olajtartalékok. Az amerikai bányaügyi hivatal vezetője, Van H. Manning például mintegy száz éve állt elő ezzel a hírrel. Azóta sokan léptek a nyomába: 2008-ban például a Nemzetközi Energiaügynökség azt állította, hogy már csak pár év, és a kínálat nem tudja majd kiszolgálni a keresletet. Két esztendővel később az Amerikai Egyesült Államok Összhaderőnemi Parancsnoksága 2015-re jósolt egy globális olajválságot. Szerintük a hiány naponta több millió hordó lett volna. Ám abban az évben végül napi két-három milliós többlet keletkezett. Bár az olajból egy idő után biztos, hogy kifogyunk, az kellően egyértelművé vált, hogy a tartalékok nagyságára a szakértőknek kevés rálátása van. Sokuk pedig egyszerűen nem számol az új feltárásokkal és a termelési technikák fejlődésével.
SAVAS ESŐK
A 70-es és a 80-as években a nyugati világban a „zöldügyek” között kevés olyan népszerű téma akadt, mint a savas esők esetleges elburjánzása. Nem csoda, hisz a pusztítás látványos volt: az amerikai Új-Angliában szinte komplett fenyőerdőket pusztítottak ki a maró esőcseppek. Norvégiában és Svédországban pedig a tavak élővilágát veszélyeztette az esőzés. A ludas az a kén-dioxid-mennyiség volt, amelyet a gyárak pöfékeltek a levegőbe. Német kutatók körében még az is felmerült, hogy a tendencia visszafordíthatatlan, és idővel a savas esők egyre nagyobb gyakorisággal sújtanak le. Ám a 90-es években sikerült kiküszöbölni a krízist a szabályok szigorításával és az erőműveknél használt szűrőberendezések beüzemelésével.
Borítófotó: Egy tüntetés sajátos kellékei Londonban. Az új jégkorszak helyett lassú kihalás várhat a sarkköri állatokra
