A Medgyessy Péter vezette kabinet időszakának a homályába veszett volna a legújabb botrányos történet, ha az Európai Bizottság (EB) – egy kicsit megkésve – nem követelne vissza Magyarországtól 18 milliárd forintot a 2003-ban kezdődött történetért.
Akkoriban a sport- és ifjúsági miniszter, majd Medgyessy-buktató Gyurcsány Ferenc felesége is vezetője volt az érintett állami szervezetnek. Gyurcsány kormányfővé választása előtt egy évvel Dobrev Klára még a később Nemzeti Fejlesztési Hivatallá (NFH), majd ügynökséggé avanzsált Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatalának az elnökhelyettese volt. Akkor így méltatta a kormány hozzáállását: „Az Európai Unióban vannak olyan eszközök, módszerek, amelyek lehetővé teszik a közpénzek elosztásának átláthatóságát, tervezhetőségét. Magyarország az EU-s támogatások bejövetelével átáll erre az új rendszerre. Az alapelv a partnerség, azaz a tervezéstől kezdve a végrehajtásig minden érdekeltet be kell vonni a folyamatba.”
Egy másik alkalommal arról is beszélt, hogy létre kell hozni egy úgynevezett monitoringrendszert, amely „mind a központból, mind pedig regionális szinten” képes a pályázatokkal kapcsolatos adatokat rögzíteni, illetve jelezni, hol tart az adott program.
DOBREVI ÖRÖKSÉG
Kevesebb mint egy esztendővel vagyunk az uniós csatlakozás előtt, melyre nyilvánvalóan több szempontból is fel kellett készülni, hiszen az addigi, korlátozott mértékű támogatások után az ország immár hozzáférhetett a különböző alapokból származó EU-forrásokhoz is. Egy tanulmány szerint a csatlakozást követő években (2004–06) a közösség összességében 1393,1 milliárd forint fejlesztési pénzt biztosított hazánknak, ennek mértéke pedig a 2007-ben kezdődő hétéves költségvetési ciklusban csak tovább növekedett.
Visszatérve a felkészülés időszakára: érthető volt az izgalom, hiszen úgymond jelentős pénz állt a házhoz. A csatlakozási szerződés 2004. májusi aláírását követően nem sokkal azonban gyakorlatilag megpuccsolták Medgyessy Péter miniszterelnököt, és helyébe az MSZP–SZDSZ-es parlamenti többség szeptemberben Gyurcsány Ferencet választotta miniszterelnökké. Medgyessy
augusztus végén nyújtotta be lemondását; kényszerűségből így tett Dobrev Klára is, hiszen férje pozíciója miatt összeférhetetlen lett volna a tisztsége.
Ekkorra azonban már megszülettek azok a megállapodások az úgynevezett Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) megalkotásáról, amelynek a működése kapcsán az EB részéről a minap (!) jelezték: mintegy 18 milliárd forintot kellene visszafizetnie a magyar államnak különböző szabálytalanságok miatt. A 24.hu által megszellőztetett döntés tényét Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón meg is erősítette, mondván: a brüsszeli megállapítások helyesek, nehéz lenne velük vitatkozni, csakhogy ezek mind a 2010 előtti szerződéseket érintik. Lázár szerint ráadásul akkora ügyről van szó, hogy kénytelen büntetőfeljelentést tenni. A lapunk által megkérdezett jogász úgy véli, a tények ismeretében akár különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet.
A hírportál által idézett, a kormánynak megküldött bizottsági levél egyébként konkrétan említi a Welt 2000 Kft.-t, amely 2002 és 2004 között kapott megbízást a Dobrev Klára által is vezetett fejlesztési hivataltól az EMIR kialakítására. Némi túlzással ez, illetve ennek módja lehetett az „ősbűn”. Brüsszel részéről ugyanis kifogásolják azt a körülményt, miszerint bizonyos megállapodásokat már hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés nyomán kötött meg a céggel az állam. Vagyis Dobrevék kvázi kivételeztek a kétségtelenül megfelelő informatikai portfólióval rendelkező vállalkozással, noha a feladatra akár mások is alkalmasak lettek volna.
MILLIÁRDOS ÜZLET
Márpedig igen kényes és kiemelt jelentőségű munkáról van szó. A milliárdos uniós forrásokat „felügyelő” szoftver megalkotása és üzemeltetése finoman szólva is bizalmi munka, így már a kezdetektől aggályosnak tűnt, hogy ezt a hosszú évekre meghatározó tevékenységet egy magáncégre bízta az akkori, MSZP–SZDSZ-es kormány. Még az EB részéről is kifogásolták, hogy a magyar ajánlatkérő szervek a program tulajdonjogát fokozatosan át is adták a Welt 2000 Kft.-nek. A jogok – elsősorban a továbbfejlesztéshez kapcsolódók – átruházásának eredménye lett szerintük az, hogy az ajánlatkérő – leegyszerűsítve az állam – előnytelen helyzetbe, az akkor még magántulajdonban lévő kft. pedig egyre jobb pozícióba került.
Erre egyébként 2004-ben a hivatalból eljáró Közbeszerzési Döntőbizottság is utalt, amikor közölte: a kormányzati szerv megsértette a közbeszerzési törvényt. Ezt később a cég fellebbezése nyomán már bíróság is kimondta. Ugyanakkor ennek nem lett következménye, a magántulajdonú Welt ráadásul sorra nyerte az uniós forrásokat később már Nemzeti Fejlesztési Ügynökség néven „intéző” szervezet pályázatait.
Az Origo 2008-ban arról cikkezett, hogy addigra már hat szerződés keretében összesen mintegy bruttó 3,8 milliárd forint értékben végzett munkákat az egyre bizalmibb státusba kerülő, a néhai Komáromi András kőbányai önkormányzati képviselő által alapított vállalkozás. A nyílt pályáztatások mellőzését az NFÜ akkoriban éppen azzal indokolta, hogy mivel nem vásárolták meg az úgynevezett forráskódokat, az uniós tenderek informatikai támogatását biztosító EMIR jogvédett. Ezért az annak továbbfejlesztéséhez szükséges részleteket (például adatbázis-szerkezet, rendszerterv, forráskód) csak a rendszer fejlesztője ismeri.
OLCSÓBB VÁLTOZAT
De miért hozta az uniós források kapcsán ilyen kiszolgáltatott helyzetbe a magyar államot az ügynökség? A válasz lényegében annyi volt, hogy így olcsóbb. A forráskód ugyanis drága dolog. Mindez annak ellenére történt, hogy a korabeli sajtóbeszámolók szerint a Welt 2000 Kft.-nek 2004 előtt nem terveztek kizárólagosságot biztosítani, és lett volna lehetőség arra, hogy nyílt versenyben más cégek is beszálljanak a kiemelt informatikai szolgáltatás működtetésébe, vagy akár a fejlesztésébe. Csakhogy erre nem került sor, ami így utólag egy újabb, komoly aggályokat felvető talány a Gyurcsány-kormányok időszakából. Bár 2010 előtt az illetékes kormányzati szervek részéről nem nagyon érkezett panasz, egy 2006-os ÁSZ-jelentés már utalt problémákra a szisztéma kapcsán. Az állam kiszolgáltatottságát pedig kiválóan illusztrálja az egyik, már 2007-es kontraktus, melyben a következő kitétel is szerepel: „Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés teljesítése során létrejövő fejlesztésekkel vagy a keretrendszerrel fejlesztőeszközöket nem vásárol, nem fejlesztet ki, nem hozhat létre, illetve Megrendelő a jelen szerződés megkötése előtt fejlesztőeszközöket nem vásárolt.” Sőt, ebben a megállapodásban az NFÜ azt is vállalta, hogy tetemes kártérítést fizet a Weltnek, ha a szerződés bármilyen okból idő előtt megszűnne.
Hogy mennyire „bebetonozódott” az évek során a rendszer, éppen a 2010-es kormányváltás után lett egyértelmű.
A második Orbán-kabinet részéről ugyanis számos hiábavaló próbálkozás történt az informatikai cég megvásárlására, 2013-ban kormánydöntés is született a rendszer „államosításáról”. Ezt követően az üzletrészétől már korábban megváló Komáromi váratlanul visszatért a céghez, majd végül, hosszas huzavonát követően eladta azt a magyar államnak. Az ügy krimi jellegét erősítő körülményként cikkezett 2014 márciusában a Népszabadság arról, hogy a volt szocialista politikus a tranzakciót követően meghalt.
A Welt mindenesetre immár állami tulajdonban, Új Világ Nonprofit Kft. néven dolgozik tovább az uniós pályázatok informatikai támogatásán. Honlapján meg is említik az EMIR-t, amely hivatalosan „az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjaiból nyújtott támogatások ügyvitelét és monitoringját támogatja”
