„Eltörlöm a párizsi klímaegyezményt, ha megválasztanak” – ígérte kampányában Donald Trump. Az üzenet egyértelmű volt: a világ legerősebb gazdasága, második legnagyobb klímalábnyomú országa és a fosszilis energiaforrásokban egyik leggazdagabb nemzete kiszáll az éghajlatváltozás elleni küzdelemből.
Az új amerikai elnök az emberiség életére tör, elszúrja az utolsó esélyt, hogy megfékezzük a klímakatasztrófát – háborgott kapásból a nemzetközi közvélemény. Ugyanakkor Trump máig nem lépett az ügyben, és egyre több jel utal arra, hogy meggondolja magát. A nagy döntést várhatóan a hetekben, még a május végi szicíliai G7-találkozó előtt hozza meg.
Nehogy európa irányítson!
Az elemzők azért számítanak arra, hogy az elnök a párizsi rendszerben marad, mert a részletszabályoknak az elkövetkező években zajló alakításakor belülről jobban képviselheti az USA érdekeit, mint ha passzív szemlélőként kívül maradna.
Így már érthető, hogy márciusban miért álltak még az amerikai szénlobbi vezetői is a „széngyilkosnak” tartott egyezmény mellé, és miért mondták Trumpnak: a legrosszabb, ami történhet, hogy Amerika kiszáll, és hagyja, hogy az európaiak irányítsanak. Az elnök politikája, ha egyelőre rövid távon is, de éppenséggel lassítja a klímaváltozást, s ezzel a zöldek törekvéseit segíti.
Trump ugyanis teljes mellszélességgel támogatja a palagáz-kitermelést és bővíti a cseppfolyós földgáz exportját. Ezzel lenyomja az árakat és tovább erősíti a földgáz pozícióját a duplaannyira szennyező szénnel szemben. Az olcsó palagáz Amerikában már visszafogta a szén-dioxid-kibocsátást, de a legfontosabb hatását Ázsiában, főként Kínában és Indiában fejtheti ki, ahol viszonylag kevés földgázt, viszont annál több szenet használnak.
Ez a csere a klímaszakemberek szerint is remek első lépés lehet az emiszsziócsökkentés terén. Az Egyesült Államok első embere ugyanakkor azzal árthat a legtöbbet az ügynek, hogy megtöri a csigalassúságáról híres, de az elmúlt években felgyorsult nemzetközi klímapolitika lendületét. Sokan attól tartanak, hogy ezzel kicsúszunk abból a rövid időből, ami a visszafordíthatatlan éghajlatváltozás elkerülésére még hátravan.
Forgatókönyvek
A valószínűbb szcenárió szerint Washington formailag az egyezményben részt vevők között marad, de Trump tompítja hazája klímacéljait, és a szegényebb országok kibocsátáscsökkentését sem fogja finanszírozni, amit egyébként az elődje vállalt. Az Obama-adminisztráció azt ígérte Párizsban, hogy az ország a klímaváltoztató gázkibocsátását mintegy negyedével csökkenti 2025-re 2005-höz képest, és 3 milliárd dollárt ad fejlődő országoknak klímaprojektekre.
Egy másik forgatókönyv szerint Trump kilép, vállalva ennek diplomáciai következményeit. A párizsi megállapodás nem szankcionál, de Amerika presztízsvesztesége sokba kerülhet az elnöknek. Végső soron akár büntetővámokat is bevezethetnek az Egyesült Államok ellen, és korlátozhatják a tengerentúlon oly nagyra tartott szabad kereskedelmet.
A környezetvédők úgy vélik, ez utóbbi még jobb is lenne, mint ha Trump maradna, és a vezetőfülkéből lassítaná a zöldvonatot. A klímaváltozást ugyanis nem lehet a Párizsban vállaltakkal megállítani. A folyamat lényege, hogy a tagországok rendszeresen egyeztetnek és ötévente gyorsítanak a tempón, míg az energiakosár teljesen tiszta nem lesz.
Ha Amerika felhígítja a párizsi alkut, azzal azt üzeni a többi országnak, hogy a világ vezető gazdasága és második legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója nem törődik a kockázatokkal, s ez más nemzetek ambícióit is alááshatja. Az első fecske hamar fel is röppent. Vlagyimir Putyin március végén jelentette ki: már nem hiszi, hogy az éghajlatváltozást az ember okozza, ezért nem is érdemes tenni ellene, inkább az alkalmazkodásra kell összpontosítani. Putyint a Ferenc József-földön érte a felismerés; elmondta, hogy a fagyos sarkvidéken legalább az 1930-as évek óta olvadnak a jéghegyek, amikor még azt sem tudtuk, mi az a globális felmelegedés.
A piaci érdek
Könnyen elképzelhető, hogy más vezetők is felsorakoznak majd Trump és most már Putyin mögé, akik nem tagadják az éghajlatváltozás tényét, csak azt mondják: mivel nem az ember okozza azt, felesleges dekarbonizálni a világgazdaságot. Bármennyire bízik is Trump a tanácsadóiban, talán hatnak majd rá a világ más nagy vezetői, akikkel május végén először fog találkozni Olaszországban, a G7-csúcson.
A párizsi megállapodás az amerikai elnök döntésétől függetlenül is érvényben marad, és nem elsősorban a zöldaggodalmak miatt, hanem kőkemény gazdasági megfontolásokból. Új piacok meghódításáért folyik a küzdelem (elsősorban az energetikában, például a napelemiparban és az akkumulátorgyártásban), melyek 15-20 év múlva a legnagyobb ágazatok lehetnek. Ezeknek a kereteit jelöli ki Párizs, azok kialakulását katalizálja.
Ahogy az internet születésekor sem lehetett látni az 1990-es években, hogy mára az Apple, a Google és a Facebook lesz a vezető cég, úgy most is csak sejteni lehet, hogy a közeljövőben a Tesla és más kevésbé ismert, vagy még meg sem alapított vállalkozások lesznek a sztármárkák.
Trudeau egy katasztrófa a bolygó számára
Ezzel a címmel számolt be a The Guardian baloldali brit lap arról, hogy Kanadában olajat, olajhomokot bányásznak. A liberális kanadai miniszterelnök támogatja a kitermelést, ami jelentős környezetrombolással jár. Trudeau lobbizik azért is, hogy újabb olajvezeték létesüljön az Egyesült Államok és Kanada között.
