Az év elejétől, azaz viszonylag rövid időn belül több mint kétezer kitelepített felvidéki magyar vagy leszármazottja jelezte érintettségét azoknak a szlovákiai földeknek a kapcsán, amelyekre az uniós jog szerint elvileg igényt tarthat. A Csóti György vezetésével működő Kisebbségi Jogvédő Intézetnél (KJI) azok a személyek vagy utódaik jelentkezhettek, akiknek 1945 és 1949 között elkobozták a földjeit, ám az 503/2003-as szlovák kárpótlási törvény értelmében nem kaphattak kompenzációt az államtól. Mégpedig diszkriminatív módon azért, mert nincs szlovák állampolgárságuk vagy állandó lakhelyük az ország területén. Az érintettek jelentkezése a soron következő lépés volt az Európai Bizottsággal (EB) elkezdett párbeszédben. Amit azok a magyarok folytatnak, akik a Beneš-dek-ré-tu-mok alapján kitelepített, saját termőföldjeiktől önkényesen megfosztott személyeknek kívánnak jogorvoslatot nyújtani.
A történet előzménye: Szlovákia úgy lett az Európai Unió tagja, hogy az uniós jogot sértő, diszkriminatív, 2003-ban elfogadott törvénye – amely csak a szlovák állampolgároknak tette lehetővé a kárpótlást – a csatlakozást követően is hatályban maradt. Erre a jogellenes állapotra csak később figyeltek fel magyar szakértők és képviselők. Azóta az Európai Parlament képviselői és az EB között sokkörös párbeszéd zajlott már le a témában, ám a kérdés nem oldódott meg. Az „ügy” tulajdonképpen a fideszes Bagó Zoltán és az MKP-s Mészáros Alajos európai parlamenti képviselőknek „köszönhető”. (Az MKP, a Magyar Koalíció Pártja neve 2012-től Magyar Közösség Pártjára változott, a rövidítés azonban maradt.) Az említett képviselőknek a 2009 és 2014 közötti törvénykezési időszakban folytatott vizsgálatai a Beneš-dekrétumokon keresztül vezettek ugyanis a kárpótlási törvény diszkriminatív voltának a feltárásához.
Eu-s vetületek
Aztán egy francia képviselő rákérdezett az EB-nél a témára, a tőke szabad mozgásának alapelvére hivatkozva. A képviselők és a jogi szakértők korábbi feltételezéseit csak megerősítette a válasz. E szerint ugyanis a kárpótlás nem kötelező, de ha az uniós csatlakozás után történik, akkor diszkriminációmentesnek kell lennie. Ebből következik, hogy a szlovák jogszabály nincs összhangban az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés uniós tilalmával. Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy több EU-s állásfoglalás is hasonlóképpen fogalmaz. A parlament jogi ügyekkel foglalkozó bizottsága 2014 februárjában véleményt fogadott el a Beneš-dekrétumokról egy petícióval kapcsolatban, amellyel összefüggésben a kárpótlási törvény feltételezetten uniós jogot sértő rendelkezései már szóba kerültek. Szintén 2014 elején Viviane Reding akkori uniós biztos pedig a következő választ adta a két említett magyar ajkú képviselő írásbeli kérdésére: „A volt tulajdonosok vagyonának a visszaszolgáltatására vonatkozó feltételek meghatározásakor a tagállamoknak meg kell felelniük az EU-s szerződésekben és a másodlagos jogban foglalt szabályoknak – különös tekintettel a tőke szabad mozgására –, amennyiben a visszaszolgáltatási intézkedések a szerződések időbeli hatálya alá esnek.”
SÚLYOS SZAKMAIATLANSÁG
Az új parlamenti ciklusban Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője karolta fel a felvidéki témák közül többek között a kárpótlási törvény ügyét. Mivel az EB továbbra is vonakodott egyértelműen nyilatkozni a jogszabály uniós joggal való összeegyeztethetőségéről, a politikus 2015-ben ismételten, kétszer is kérte a bizottságot, hogy mondjon véleményt a konkrét ügyben. A halogató, rövid, „még tanulmányozzuk a törvényt” feleleteket követően tavaly szeptemberben érkezett válasz lényege, hogy a rendelkezések uniós jogot sértenek, de a szlovák hatóságoktól kapott tájékoztatás alapján azok olyan csekély számú EU-s polgárt érinthetnek, hogy ezért a testület nem tartja indokoltnak a további vizsgálatot. A levelet Erik Nooteboom írta, aki ma már nem foglalkozik a tőke szabad mozgásával az intézményen belül. Az indok mindenesetre súlyos szakmaiatlanságról tanúskodik, mivel a bizottság egy olyan államtól fogadott el az érintettek számáról információ-kat, amely nem is rendelkezhet azokkal, mivel nem az állampolgárairól van szó, és ezek a személyek nem is élnek Szlovákia területén.
Csáky Pál azóta többször is megfogalmazta, hogy az EB-nek mint a közösségi szerződések őrének az ilyesforma reakció-ja meglepő. Azt mindenesetre érdekesnek tartja, hogy a választ, amely évekig váratott magára, éppen északi szomszédunk EU-elnöksége alatt sikerült megszövegeznie a bizottságnak – tette hozzá nemrég. Az uniós képviselő egyértelműen kinyilvánította: amennyiben tartják magukat az EU-s elvekhez, akkor ha csak egy polgárt érint is egy adott közösségi jogsértés, azt meg kell szüntetni, ezért nem érthetnek egyet a testülettel, s nem tekinthetik lezártnak az ügyet. A KJI segítségével tehát nagy munkába kezdtek: elkezdték felkutatni azokat a személyeket, akik érintettek lehetnek az állampolgársági kitételt alkalmazó kárpótlási törvényben. Az egyre több jelentkező mind a bizottság, mind a szlovák hatóságok válaszát egyértelműen cáfolta. Amikor pedig az intézetnél már kétezer név gyűlt össze, látszott, hogy újabb, aktívabb fellépésre van szükség.
ÚJABB SZEMPONTOK
Ennyi hűhó után azonban még mindig nem világos, hogy a jogszabály diszkriminációs rendelkezései az 1948 előtti elkobzásokra is vonatkoznak-e. A törvény szövege szerint a fenti évszámot követő ügyekkel kapcsolatban lehet kárpótlást kérni, de van egy apró betűs rész, amelyben az áll, hogy az 1944–45-ben történt esetek után is be lehet nyújtani ilyen igényeket, akkor, ha a jogosultakat nem ítélték el fasiszta bűnök miatt. Többen kezdtek tehát pereskedni, ám a szlovák Legfelsőbb Bíróság szinte évente változtatta álláspontját az ügyben. A jelenlegi megítélés szerint 1948 előtti esetekre vonatkozóan nem adhatók be kérelmek. Az uniós jog alapján bizonytalan helyzetekben a tagállami legfelsőbb bírósági gyakorlat a mérvadó. Ez esetben azonban éppen ez változott, eléggé kaotikus tehát a helyzet. Mivel azonban a szlovák Legfelsőbb Bíróság gyakorlata kérdéseket vet föl az Emberi Jogok Európai Bíróságának a gyakorlatával összehasonlítva, ez ügyben a munka szakértői szinten tovább folytatódik.
A KJI-hez beérkezett űrlapok feldolgozása után pedig – mivel a kárpótlási törvény értelmezése ezek kapcsán nem kérdéses – újra tárgyalás kezdődött a bizottsággal. Csáky Pál úgy vélte, ehhez az uniós jog által alátámasztott érveik és a begyűjtött tételes bizonyítékok szolgáltatnak muníciót. Az EB-nek azonban nem volt elég a KJI névsora, hiányolta a hivatalos panasznyomtatvány kitöltését minden érintett részéről. Ezt követően az intézet kérte a bizottságtól, hogy egyben adhassa be az általa regisztrált kétezer főnek az igényét, azaz ne kelljen minden egyes embernek külön kitöltenie az említett nyomtatványt. Ehhez hozzá is járult az EB júliusban, azóta azonban semmi válasz nem érkezett az ügyben. A késedelemre a KJI már felhívta az EU-s szerv figyelmét, jelezve azt is: ha 15 napon belül nem válaszol, az intézet az Európai Unió ombudsmani rendszeréhez fordul az ügyben. Ez hamarosan meg is történhet.
A lapunk által megkérdezett szakértők rámutattak: az EB akár egy évig is vizsgálódhat egy ügyben, ha valamilyen jogi probléma merül fel. Ebben az esetben azonban ez a helyzet nem áll fenn, mert Csáky Pál érdeklődésére a bizottság már elismerte a jogsértést, valamint azt, hogy ezt nem lehet igazolni. Az érintettek létszáma pedig – amit az uniós testület szlovák információkra hivatkozva lekicsinyelt – azóta jelentősen megnövekedett.
