Több árucsere, de másképp

Való Világ
A bonyolult és nehézkes egységesítés helyett a kétoldalú megállapodások jöttek divatba a kereskedelem szabályozásában. Ebbe az irányba mozdult el az EU is.

Évtizedeken át a világgazdaság motorja az egyre bővülő nemzetközi kereskedelem volt. Amíg a globális GDP átlagosan 3 százalékkal nőtt évente, az árucsere-forgalom akár 10-zel. A pénzügyi válság ezt a törvénynek tartott összefüggést felborította, ma már hasonló mértében növekszik mindkettő. Sokan nem jósolnak jó éveket a globális kereskedelem bővülésének. Valóban rossz előjel, hogy Donald Trump nem szereti a WTO-t, és kampányában is számos kereskedelmi egyezményt és folyamatot támadott. Ugyanakkor az amerikai elnök első száz napja alatt mutatkozik egy óvatos közeledés a korábban ellenzett szabad kereskedelmi egyezmények felé. (Óvatos, de alapos korrekció – Figyelő, 2017/18. szám.)

A kínai kapcsolat

Az Egyesült Államoknak a legnagyobb problémája a kínai kereskedelmi többlet. Ennek lefaragása azonban nem olyan egyszerű, mint első pillantásra látszik. Nézzünk egy példát! A távol-keleti ország évente 1875 millió dollár értékben exportál iPhone telefonokat az Egyesült Államokba. A készülékekbe mindössze 229 millió dollárnyi kínai alkatrészt szerelnek be. Az óriási különbség nagy része nem kínai hozzáadott érték, ugyanis a gyártáshoz 207 millió dollár tajvani, 161 milliós német, 800 milliós dél-koreai és 413 milliós más országokból származó importot használnak fel. A történet tehát nem csupán arról szól, hogy Amerika nem elég versenyképes az ázsiai óriással szemben: számos más állammal szemben sem az.

Ez áll annak a hátterében, hogy a Trump-adminisztráció elsősorban a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat szorgalmazza. Ez a kisebb országokkal könnyen megköthető, de például Aszó Taró japán kereskedelmi miniszter a kö-zelmúltban tárgyalt Mike Pence amerikai alelnökkel, és hangsúlyozta, hogy kétoldalú megállapodás esetén nem hajlandók a mezőgazdasági kereskedelem liberalizációjára. Mauro Guillén, a Wharton University professzora szerint egyre több ország gondolja úgy, hogy ma már annyira bonyolultak lettek a multilaterális kereskedelmi egyezmények, hogy inkább a könnyebben menedzselhető kétoldalú konvenciók felé mozdulnak el.

A legújabb típusú egyezményeket PTA-knak (preferential trade agreement) hívják, azaz preferenciális kereskedelmi megállapodásnak. Ezek nagy előnye, hogy egyesítik az országok közötti és a nemzetközi konvenciókat. Például ha egy európai cég Dél-Koreába exportál, onnan már a dél-koreaiak egyezményeit tudják használni a Tajvanba irányuló kivitelnél. A kétoldalú megállapodások azért terjedtek el, mert így az erősebb országok vagy közösségek jobban tudják érvényesíteni az akaratukat.

Az Egyesült Államoknak például nagyon fontos a film- és szórakoztatóipar, de mivel az EU-ban ezt nem terméknek, hanem kultúrának tekintjük, sosem lehetne az amerikaiak ízlésének megfelelő globális megállapodást tető alá hozni. De ha olyan országokkal, mint mondjuk Vietnam vagy Chile, külön tárgyalnak, már nyerő pozícióba kerülnek. Jacques deLisle, a Pennsylvaniai Egyetem kutatója szerint ezt a taktikát az USA Kínától másolja, amely gyengébb szomszédjaival egy seregnyi ilyen egyezményt írt alá az elmúlt években.

Irány Ázsia!

Az EU is ezen bilaterális megoldások felé mozdult el, ami jó irány Patrick Messerlin, a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének a professzora szerint. Az első ilyen megállapodást Dél-Koreával sikerült aláírni 2007-ben. A kanadai, a vietnami, a szingapúri és a japán egyezmény ratifikációra vár. Ezek között az a hasonlóság, hogy tartalmazzák a sokat támadott befektetővédelmi klauzulákat is, ami akár nemzetállamok feletti bíróságokat is létrehozhat.

Az unió szempontjából nagy jelentőségű a Kínával kötendő, tárgyalás alatt lévő egyezmény. Bár Tajvan GDP-je csak az EU-énak a 3 százaléka, de a kis szigetország mégis nagyon fontos, ugyanis a legnagyobb beruházó Kínában. Rengeteg kínai cég tajvani tulajdonú. Nem véletlen, hogy a kereskedelemmel foglalkozó kutatók sokszor Chaiwannak hívják a szigetországot, és az ottani vállalatok kínai tulajdonát is beszámítva már duplaakkora az ország gazdasága.

Nem minden kereskedelmi megállapodás hatása egyenlően fontos, már csak azért sem, mert nagyon eltérő az egyes országokban a szabályozás minősége. Hosszú távon azokkal az államokkal lehet előnyös az együttműködés, ahol magas a színvonal. Ami a PTA-kat illeti, problémás, hogy egyben kezelik a kereskedelmet és a feketejövedelmet. Az EU esetében érdemes lenne a jövőben kettéválasztani a megállapodásokat: mivel a kereskedelmi terület közösségi kompetencia, továbbra is az EU-nak kellene megkötni az egyezményeket, míg az utóbbiak esetében nemzetállami szinten lenne hatékonyabb megállapodni.

A globális kereskedelemben tendencia, hogy mindenki a Távol-Kelet felé igyekszik nyitni. Míg ez jó úton halad az EU esetében, az amerikai, főként Kína-ellenes Trans-Pacific Partnership elakadt, ami jó lehetőség Európának pozíciói javítására. Ha Washington valóban elzárkózik az egyezménytől, az Jeffrey H. Bergstrand amerikai kutató szerint leginkább Kínának teremt óriási lehetőséget arra, hogy vezető szerephez jusson a térség kereskedelmében. A helyzetet viszont bonyolítja, hogy Délkelet-Ázsiában nagyon bonyolult és sokszínű a politikai és a gazdasági helyzet. A régió kicsi és nagy, szegény és gazdag, demokratikus és autokrata államok sokszínű keveréke.

Az Európai Uniót elindító hat ország hasonló gazdasági és politikai rendszerű volt, s még a 28 tagú közösség is jóval inkább összetartozónak tekinthető, mint az óriási Kína, a kérdéses helyzetű Tajvan, a megosztott Korea, a politikailag instabil Mianmar vagy Thaiföld.

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink