Szigorúan ellenőrzött kamionok

Való Világ
A magyar fuvarozóknak meg kell küzdeniük a nyugati hatóságok packázásaival. Eddig itthon nem fordítottak elég figyelmet a külföldi konkurencia ellenőrzésére, de hogy a magyar vállalkozók ne kerüljenek versenyhátrányba, az NFM ezen változtatni fog.

Kevés olyan gazdasági szektor van, amelyben a kelet-közép-európai államok cégei állva hagyták a nyugati konkurenciát, de a közúti áruszállítás ilyen. Mára a lengyel és a magyar cégek az iparág óriásai lettek. Ez részben annak köszönhető, hogy a keleti kamionsofőrök európai mércével mérve olcsó bérekért dolgoznak. Csakhogy ezt nem nézték ölbe tett kézzel a nyugatiak. Az utóbbi időben sorra jelentek meg az adminisztratív ellehetetlenítő intézkedések. A németek kezdték azzal, hogy előírták: minden, a területükön áthaladó teherautó-sofőrnek az ott-tartózkodás idejére a német ágazati minimálbért kell megfizetni. A franciák és az osztrákok is követték őket. Az Európai Bizottság a szolgáltatások szabad nyújtására vonatkozó előírások lábbal tiprását pedig nagyon elnézően kezelte. Elképesztően vontatottan indultak meg, s gyakorlatilag egy helyben topognak a kötelezettségszegési eljárások.

Eltúlzott bírságok

A minimálbéres szabályokat még be is tudják tartani a keleti fuvarozók, viszont az előírások nem életszerűek. Az említett országokban a belépés előtt például be kell jelenteni, hogy mikor és mennyi ideig tartózkodnak ott a sofőrök, ami lehetetlen feladatnak látszik a gyorsan változó forgalmi viszonyok miatt, és értelmetlen is. Az osztrákok akár 50 ezer eurós
büntetést is kiszabhatnak adminisztrációs hibák miatt, ez teljesen irreális. Egy-két bírság akár a padlóra is küldheti a kisebb cégeket.

De nem csak a formális előírásokkal van baj. Előszeretettel pécézik ki a keleti fuvarozókat, akár mondvacsinált indokokkal is várakozásra kényszerítik és jogosan vagy jogtalanul több ezer euróra büntetik őket. Ha sikerül is fellebbezni, a folyamat drága és időigényes.

A magyar hatóságok viszont nem voltak túl hatékonyak a külföldiek ellenőrzésében, de ennek vége. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon (NFM) belül létrejött a közúti ellenőrzési munkacsoport. 

Az elmúlt hetekben a hatóságok sokkal aktívabbak lettek. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) információi szerint több mint 20 millió forint bírságot vetettek ki, főleg a nemzetközi előírások áthágása, illetve fuvarlevelekkel kapcsolatos hibák miatt. Ezek leginkább az unión kívüli vállalatokra jellemzők. Nagy előny, hogy éjjel-nappal dolgoznak az ellenőrök, korábban ugyanis köztudomású volt a kamionosok körében, hogy mikor és hol lehet vizsgálatra számítani. Ma már így nem lehet elkerülni a büntetéseket.

Nyugaton a helyi hatóságok, keleten a szabályszegő versenytársak nehezítik a cégek dolgát. Az MKFE főtitkára, Somogyi Gábor szerint évente több tízmilliárd forintra becsülhető az a fuvardíjbevétel, amelytől a magyar vállalkozások elesnek a jogsértő módon dolgozó konkurens kamionosok miatt. Ez a költségvetésnek is nagy gond, hiszen a társaságok az említett fuvarok után nem itthon adóznak.

Fokozott figyelem

Míg az utóbbi öt évben a magyar cégek árutonna-kilométerben mért összes nemzetközi fuvarozási teljesítménye 12 százalékkal nőtt, addig az engedélyköteles, vagyis az Európai Unión kívüli területeken felgyorsult a piacvesztési folyamat. Az egyenlőtlen versenyfeltételek következtében 2011 és 2016 között mintegy 1900 vállalkozással csökkent a bejegyzett hazai nemzetközi fuvarozók száma. 

A közúti árufuvarozási társaságok versenyképességének növelésére a kormány még 2015-ben hozott határozatot, amelynek alapján fokozni kell a külföldi fuvarozók ellenőrzését. Persze a büntetések behajthatósága is fontos, és ebben is sikerült előrelépni. Ma már nem lehet egy büntetőcetlivel továbbindulni. Helyben, kártyával is megfizettetik a bírságokat.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink