Ha egy jobb Ray-Ban, Oakley vagy Bvlgari napszemüveget akarunk venni, akkor alaposan ki kell nyitnunk a pénztárcánkat: a felsorolt modellek ára általában 40-50 ezer forint körül kezdődik. Hogy miért ilyen borsos? Nos, részben azért, mert nincs konkurenciájuk. Ugyanis ezeket a brandeket mind ugyanaz a cég, a Luxottica gyártja. Az olasz csoportnak összesen több mint két tucat márka van a kezében, amelyekkel már le is tarolta a felső kategóriás napszemüvegek piacát.
Mivel érdekes történetről van szó, érdemes pár szót ejteni a vállalat múltjáról: az alapító, Európa egyik leggazdagabb embere ugyanis szegény családba született. Az apja öt hónappal a születése előtt meghalt. Az anyja, mivel nem tudta gondját viselni, betette egy katolikus árvaházba. Az 1935-ös születésű Leonardo Del Vecchio még csak tinédzser volt, amikor elkezdett dolgozni egy milánói szerszámkészítő műhelyben, ahol a keresetével az édesanyja családját támogatta. Bár szegénysorból érkezett, tele volt ambícióval: alig húszévesen nyakába vette ingóságait, és elment Agordóba, a szemüvegkészítés olasz központjába, hogy ott majd aztán megnyissa a saját üzletét, a Luxotticát (a cégnév kisebb módosítással két olasz szóból állt össze: a „luce” fényt, az „ottica” fénytant jelent). Végül, 1967-ben az árusítás mellett a gyártásba is belevágott, az 1980-as években pedig már olyan jól ment a bolt, hogy külföldön is elkezdett terjeszkedni. Szerencséjére ekkoriban több olyan nagy divatmárka is akadt Olaszországban, amely igyekezett szélesíteni a termékpalettáját: ilyen volt a milánói Armani is, amely napszemüvegeket szeretett volna árulni, de a gyártást nem házon belül akarták megoldani, ezért 1988-ban inkább megállapodtak Del Vecchio üzemével. A Luxotticának ez volt az első nagy licencszerződése, amelyet aztán egy sor újabb követett (ma már például a Chanelnek, a Pradának, a Tiffanynak és a Ralph Laurennek is ők készítenek szemüvegeket).
A legnagyobb kihívójuk sokáig a Persol volt: a brand termékeit részben a torinói villamosvezetők tették híressé, akiknek az 1950-es években olyan nagy szemüvegre volt szükségük, amely meg tudta védeni őket a portól és a széltől. De a Persol termékeit több neves sztár, így Greta Garbo, Marcello Mastroianni és Steve McQueen is a kedvencei között tartotta számon. A verseny végül 1995-ben ért véget a két óriás közt, amikor a Luxottica megvette a konkurensét. Az az évtized egyébként is a felvásárlások jegyében telt: a Ray-Ban márka például 1999-ben került hozzájuk.
Az olasz óriás lassan rátelepedett az egész piacra: ha csak a napszemüvegeket nézzük, akkor a világon megtalálható összes nagy brand 80 százaléka tartozik hozzájuk. A forgalmuk mind a mai napig ütemesen nő: csak a mostani évtizedben több mint hárommilliárd euróval bővült a bevételük, s tavaly elérte a 9,16 milliárdot (2865 milliárd forintot).
Az alapító az alkalmazottaira ma már afféle családtagként tekint. A 80. születésnapján például a nyolcezer dolgozó között kilencmillió eurónyi részvényt osztott szét.
Egy probléma viszont akad: a Luxot-ti-ca a sikereit mindig is Del Vecchio üzleti érzékének köszönhette. De előbb-utóbb tisztázni kellett a kérdést: mi lesz a cégcsoporttal, ha ő már nem lesz?
Az utóbbi bő másfél évben Leonardo Del Vecchio megpróbálta külsősöknek átadni az irányítást. De hiába: 17 hónap alatt a cég három ügyvezetőt fogyasztott; az utolsó Adil Mehboob-Khan volt, aki végül személyes ellentétekre hivatkozva távozott a vállalattól. Végül a további keresgélés helyett a vezér egy egyesüléssel oldotta meg a generációváltás kérdését. Még tavaly jelentette be, hogy fúzióra lépnek az egyik legnagyobb partnerükkel, az Essilorral. Az Európai Unió pedig most márciusban áldását adta az ügyletre. Hogy ez miért nagy hír? Mert a Luxottica csak keretek, az Essilor pedig kizárólag lencsék gyártásával foglalkozik. Az utóbbi szegmensben pedig a társaság magasan piacvezetőnek számít (világszinten a teljes forgalom 41 százaléka az övék).
Ezzel az egyesüléssel a szemüvegpiacon olyan mamutvállalat jön létre, amelyet aligha lehet majd kirobbantani az első helyről. Összeolvadásuk után a cég kapitalizációja elérheti a 46 milliárd eurót. A vezetői feladatokon Del Vecchio egyelőre az Essilor mostani irányítójával, Hubert Sagnières-rel közösen osztozik majd. Viszont a súlypontok átkerülnek: a társaság – amelyet átkeresztelnek EssilorLuxotticára – nem olasz, hanem párizsi központtal fog működni.
A vállalatok képviselői úgy nyilatkoztak: az egyesülés után jobban ki tudják majd aknázni a szektor növekedését, az innovációt pedig felgyorsítják.
De az új óriás születésének nem mindenki örül. Az egyik vetélytárs, az Eponym alapítója, Andrew Lipovsky szerint a kisebb konkurensek tönkre fognak menni. A nagy divatmárkák egyre kevesebb licencpartner közül tudnak majd választani, és mivel mind kevesebb dizájnműhely lesz, hosszú távon a szemüvegek kinézete is egyre unalmasabbá válik, hiszen ahelyett, hogy valódi verseny lenne, a boltokat egyetlen nagyvállalat árasztja majd el a termékeivel. Mivel a szálak egy kézben fognak összefutni, az EssilorLuxottica az árakat is gond nélkül megemelheti.
Persze abban, hogy egy versenytárs nem örül az egyesülésnek, s igyekszik negatív képet festeni a jövőről, nincs semmi meglepő. Az aggodalmaival Lipovsky azonban nincs egyedül. David Balto, az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission) korábbi igazgatója szerint a Luxottica és az Essilor fúziója a meglévő problémákat csak fel fogja duzzasztani. Akárcsak az Eponym alapítója, ő is az árak emelkedésétől és a verseny csorbulásától tart.
SZÁMOK A NAPSZEMÜVEGPIAC VILÁGÁBÓL
Az Egyesült Államokban a napszemüveg-eladások 60 százalékáért a Luxottica felel. Őket a Safilo követi.
A legnagyobb vetélytársuk azonban csak a piac 6 százalékát tudja lefedni
Észak-Amerikában tavaly közel egymilliárd napszemüveget adtak el
A világ napszemüvegpiaca 2020-ra a 140 milliárd dolláros (35 087 milliárd forintos) méretet is elérheti
IDŐVONAL – A LUXOTTICA TÖRTÉNETE
1961
Leonardo Del Vecchio megalapítja a céget
1967
Házon belül elindul a gyártás
1974
Az első saját nagykereskedések megnyitása
1981
Az olasz határokon túl is megindul az árusítás
1988
Az Armanival megkötik az első licencszerződésüket
1990
A New York-i tőzsdén elkezdik jegyezni a céget
1995
Megveszik az egyik legnagyobb vetélytársukat, a Persolt
1997
Megnyitják az első kínai gyárukat
1999
Megszerzik a Ray-Ban márkát
2004
A helyi cégek felvásárlásával letarolják az amerikai piacot
2018
Az EU jóváhagyja az Essilorral való egyesülést
