Szafariparkot a Balatonhoz!

Való Világ
A magyar tengerhez közel, Nemesviden újra nagy erőkkel nekifogtak a régóta tervezett szafaripark létrehozásának. A létesítmény évente akár egymillió látogatót is vonzhat, különösen,  ha a kínaiakkal együttműködve valósul meg.

Sokan emlékezhetnek még az ausztriai Gänserndorf városkában a hetvenes évek elején megnyílt és a kilencvenes években különösen népszerű szafari-parkra, ahol az autóból lehetett szinte testközelből megcsodálni az egzotikus tájak élővilágát. Oroszlánok, zsiráfok, majmok, tevék és még tucatnyi különleges állatfaj képviselői poroszkáltak a keletről nagy számban érkező Trabantok és Zsigulik között. Egy ottani családi tragédia és más bajok miatt 2003-ban bezárt az intézmény, de hazai vállalkozók szeretnék – immár hosszú évek óta – újjáéleszteni a koncepciót, méghozzá a Balaton közelében, Nemesvid község 110 hektáros külső részén. Az ötletgazdáknak a rendelkezésükre áll a földterület, és jelenleg nagybefektetőkkel tárgyalnak a projekt megkezdéséről.

A munkájukat segíti, hogy nemrég egy kínai delegáció is járt Magyarországon Csinan városából, ahol a számos hasonló kínai létesítmény egyike működik. Az ázsiai fél szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy – megfelelő további tárgyalásokat követően – hajlandó lenne egy hazai szafariparkhoz szakmai, stratégiai és akár pénzügyi támogatást is nyújtani – mondta el lapunknak Kerékgyártó Gábor. Az egyik földtulajdonos-ötletgazda – aki egyben újbudai önkormányzati képviselő is – hozzátette: a projekt most ott tart, hogy befektetőkkel tárgyalnak a mielőbbi megvalósíthatóságot illetően. A nemzetközi példák biztatók, hiszen az osztrák szafaripark fénykorában egymillió látogatót is vonzott, egy ilyen húzólátványosság pedig különösen jól jönne a Balatonhoz közel.

Az említett kínai befektetők részvétele azért is lehetne remek opció, mert akár közép-európai nagy nevezetesség is kerekedhetne a projektből, ha például egy – közismerten ritka – pandamackót kölcsönöznének az ázsiai partnerek. Kínán kívüli állatkertekben mindössze húsz óriáspanda él, így az állat Magyarországra telepítése önmagában több százezer pluszvendéget hozhat.

Egy nagy, városi állatkerthez képest ráadásul egy szafaripark viszonylag olcsón, akár már 6 milliárd forintból is létrejöhet, amely összeg térségfejlesztési, uniós forrásokkal még le is faragható. Emellett számos nemzetközi állatmentő együttműködés révén az állatállomány bekerülési költsége is jelentősen csökkenthető lenne.

A nemzetközi példák pedig magukért beszélnek, ráadásul az osztrák intézmény 2003-as bezárása óta a szűken vett térségben nincsen ilyen szabadtéri látványosság. Bár szafari rengeteg euró-pai országban van – a legközelebbi Észak-Olaszországban, a magyar fővárostól közel 900 kilométerre, mintegy 9 órányi autózásra található.

Van tehát ráció az elképzelésben, mely ráadásul összecseng a Balaton körüli látványosságok fejlesztésének évtizedes terveivel. A jelenlegi kalkulációk szerint a nyitást követő három esztendőben évente átlagosan ötszázezer fizető látogató érkezése prognosztizálható. Az előzetes piackutatási adatok alapján a vendégek mintegy felét a belföldi turisták tennék ki.

MI TÖRTÉNT EDDIG?

Az ingatlanterület tehermentes státusszal rendelkezésre áll, az átminősítéséhez szükséges rendezési terveket az önkormányzatok már elfogadták. A szafaripark engedélyeztetési tervei elkészültek – ezek kialakításában ráadásul elismert hazai és nemzetközi szakemberek működtek közre. Köztük egy nyugat-európai szafaripark korábbi állattartási igazgatója és Hayde Tibor, a makoveczi organikus építészet jelentős képviselője. Kínai kezdeményezésre 2016 októberében a város illetékes szakbizottságának a képviselője szándéknyilatkozat keretében biztosította a csinani hagyományos állatkertet és szafariparkot is üzemeltető társasággal, a Shandong Shenzhou Garden Co. Ltd.-vel való együttműködést, mely része lehetne a Selyemút turisztikai fejlesztési programjának. Három éve, május 22-én, Budapesten megalakult a Kína–Kelet-Közép-Európa Turisztikai Koordinációs Központ, melynek elsődleges célja, hogy az együttműködésben részt vevő 16 kelet-közép-európai országot egy turisztikai célterületként népszerűsítsék a világ legjelentősebb ágazati piacán, a Kínai Népköztársaságban. A központ legfontosabb feladata a Kína és régiónk turisztikai befektetésekben érdekelt vállalkozásai, turisztikai szolgáltatói közötti közvetlen kapcsolatok ösztönzése, melynek mintaprojektje lehetne a Nemesvidi Szafaripark.

Borítófotó: Baz Ratner /Reuters

Ezek is érdekelhetnek

További híreink