Svájci „Frankie”

Való Világ
Pár hónap, és elméletileg vége a legendás svájci banktitoknak: az OECD keretén belül kötött egyezmény értelmében ugyanis a helvét pénzintézeteknek automatikusan információt kell szolgáltatniuk külföldi klienseikről az adott ország pénzügyi hatóságainak. Több tízezernyi magyar lehet érintett.

Az alpesi ország nem pusztán euró-pai értelemben szupergazdag köztársaság, hanem globális viszonylatban is. Tudniillik a világ felhalmozott gazdagságának a harmada svájci bankszámlákon és különböző befektetési konstrukciókban kamatozik. Mielőtt a legendás banktitokra térnénk, érdemes megemlíteni, hogy Svájc nem pusztán a bankszámlák teljesítménye miatt vagyonos, továbbá mert fizetőeszköze, a frank – Nyugat-Európában tréfásan: Frankie – a föld menedékdevizája, hanem azért is, mert gazdasági teljesítménye szintén kiemelkedő a kontinensen innen és túl, aminek a következtében az egy főre visszaosztott GDP tavaly 57 100 euró volt, míg Ausztriában, amely az EU harmadik legtehetősebb állama, „csak” 36 100. Miközben a francia és a német bérek sem alacsonyak, a svájci fizetések általában két-háromszor magasabbak. Vagyis nemcsak az alvó pénzt célszerű az országban tartani, hanem érdemes ott dolgozni is, svájci bérért. Naponta 160 ezer francia ingázik, olykor villamossal, például Genf környékén. Svájcban egyébként 3,2 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami kvázi teljes foglalkoztatottságot jelent.

Puritán jólét

Miközben a jólét az alpesi országban mindenütt ránk köszön, alapvetően nem egy hivalkodó náció a négyajkú – német, olasz, francia és rétoromán – Helvécia. Sokkal inkább spórolós. Nota bene: a Credit Suisse, amely a legrégebbi svájci bank, két brit egyetemmel együtt elemezte a helvét bankrendszer és gazdaság elmúlt 117 évét, vagyis az 1900-tól napjainkig tartó időszakot. A francia Le Figaróban megjelent elemzés alapján a London Business School és a Cambridge Judge Business School szakértői a svájci pénzintézettel együtt 22, a befektetők által ugyancsak kedvelt országgal hasonlították össze Svájcot. A szóban forgó összefoglaló végkövetkeztetése az, hogy az elmúlt csaknem 120 évben az alpesi ország produkálta a világ legalacsonyabb inflációs rátáját: az átlag 2,2 százalék. Vagyis a svájci frank a világ legstabilabb pénze. Hollandia és az USA átlaga sem rossz, 2,9 százalék, de a helvétekkel szomszédos európai államok a pénzromlás vészes időszakait élték át. Németországban például csak az ötvenes évek végétől sikerült megfékezni, három százalék alá vinni az inflációt.

Horribilis vagyonok

A tanulmány természetesen rámutat Svájc politikai semlegességére, ami a nagy világégések során horribilis vagyont vonzott, valamint a mindig felelős, józan gazdaságpolitikára is. Ha valaki csak bankbetétben tartotta a megtakarítását, frankban, már jól járt. De a svájci állampapírokba és részvényekbe is érdemes volt pénzt tenni. Pénzügyi érdekesség, hogy soha nem a svájci befektetések hozták a legnagyobb hasznot, de garantáltan kockázatmentesek voltak.

Szó se róla, csakúgy, mint a norvégoknak a kőolaj, a helvéteknek a frank és a bank jelenti az első számú ország-imázst. Bár a hagyományos svájci banktitok úgyszólván nemzeti kérdés is, Helvécia az utóbbi bő egy évtizedben önként és dalolva kezdett lemondani a „hagyományról”. Privátbankárok szerint az új korszak 2018 januárjától kezdődik. Ekkortól ugyanis elméletileg vége a tradicionális svájci banktitoknak, az OECD keretén belül kötött egyezmény értelmében a genfi, zürichi, bázeli pénzintézeteknek is automatikusan információt kell nyújtaniuk külföldi klienseikről az adott ország pénzügyi hatóságainak.

Persze kiskapuk ezután is lesznek, jogászok hada dolgozik az új szabályok „kreatív értelmezésén” – mutat rá cikkében a Le Figaro. Ugyanakkor maga a szabály már ez év január 1-jétől él, miszerint a svájci hitelintézeteknek évente ki kell adniuk a magánszemélyek náluk vezetett bankszámláinak adatait. Ennek hátterében az áll, hogy a banki információk automatikus megosztásának nemzetközi egyezménye (AEOI) 2017-ben lépett érvénybe, ennek értelmében a helvéteknek is teljesíteniük kell ezt a kötelezettségüket az egyezményt aláíró más országok felé. Nagy volt a nyomás Svájcon: a bankrendszert már 2008-ban elkezdték élesen bírálni, korábban az amerikai FBI a patinás UBS ellen több milliárd dolláros adóelkerülési ügyben indított nyomozást. Visszatérve az egyezményre, Svájc gyakorlatilag január 1-jétől megkezdte a banki adatok gyűjtését, és azokat legkorábban 2018-ban adják ki. Ezzel párhuzamosan az alpesi ország adóhatósági szervei is megkapják svájci ügyfelek külföldi pénzintézeteknél tartott bankszámláinak az adatait. Az így begyűjtött információk azonban csak adófizetési kötelezettségek behajtására használhatók fel, és nem lehet azokat nyilvánossá tenni.

Nyomás helvécián

Idetartozik, hogy a presszió nem új keletű. Az EU ugyanis már korábban rábírta a helvéteket arra, hogy csatlakozzanak az uniós megtakarítási irányelvhez. Ennek Svájc eleget is tett, ám kialkudták, hogy ne kelljen automatikusan információt szolgáltatniuk más államok hatóságainak a náluk parkoltatott pénzek tulajdonosairól. Erre az a kiskapu kínálkozott, amit akkor Ausztria, Belgium és Luxemburg esetében is alkalmaztak, s arról szól, hogy nem kell kiszolgáltatni az ügyfelek adatait, de cserébe Svájc 35 százalékos forrásadót vet ki a külföldi pénzek kamatára, és a pénzt átutalja az illetékes országnak.

Több tízezernyi magyar lehet érintett, mármint ami a svájci bankolást illeti, de attól is van okuk félni a magyar pénzkimenekítőknek, hogy hazánk egy kétoldalú megállapodást is kötött Svájccal. A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények szintén részben az adóelkerülés kivédésére szolgálnak, és az egyik lényeges elemük általában az, hogy az államok egymás között megállapodnak: kérésre információt adnak a másiknak az adókötelezettség alól kibújókról.