A két éve elhunyt egykori agrárminiszterről, Váncsa Jenőről két dolog jut rögtön az eszembe. Az egyik, hogy ő volt az a rendszerváltozás előtti mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter – a Lázár-, majd a Grósz-kormányban is –, aki elődeihez képest elképesztően hosszú ideig, 1980-tól 1989-ig, nyugdíjazásáig ült a bársonyszékben. A másik, hogy az ő idejében terjedt el a háztáji. Pedig amikor Váncsa még csak miniszterhelyettes lett – az 1972-es évet írták akkor –, a politika már elfogadta a háztáji és kisegítő gazdaságok létét, sőt ezek már jelentős támogatást is élveztek. S a 70-es évek második felében pedig a háztáji termelés már integráns része volt a nagyüzemi árutermelésnek. Az is igaz, hogy ezekben az időkben érte el a magyar mezőgazdaság nemzetközi elismerést kiváltó sikereit. Nem egy termelési ágazatban a világ élvonalába kerültünk, amiben szerepe volt annak az agrárpolitikának, amelynek a miniszter egyik fontos alakítója és képviselője volt.
Váncsa nyugdíjazása, illetve a rendszerváltozás óta három évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a politikai és piaci összeomlások, a világ ismételt berendezkedése után a magyar mezőgazdaság is újra magára találjon. Sőt: mostanában megint történelmi időket élünk, amiből az agrárium is jócskán kiveszi a részét. Az ágazat termelése hatodik éve bővül, 2016-ban már elérte a 2619 milliárd forintot. A gazdák jövedelmi adatai, a szektor GDP-ből való részesedése, a bővülő export, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban létrejött mintegy hetvenezer új munkahely azt mutatja, hogy jó irányba halad a magyar agrárium. Az ágazat két éve termelési rekordokat döntött, tavaly pedig a mezőgazdasági kivitel ért el történelmi csúcsokat. Értéke mintegy 9 milliárd euró volt, míg 2010-ben csupán 5,2 milliárdot tett ki, ami több mint 70 százalékos növekedés. A magyar agrárexport a teljes nemzetgazdasági kivitel 8-9 százaléka, a kedvező számok pedig jó alapot adnak arra, hogy a trend az idén is folytatódjon. Pedig az állatállományt tekintve árnyaltabbnak tűnnek a fejlemények: a múlt évben 18 ezerrel csaknem 870 ezresre nőtt a szarvasmarha-, 6 ezer példánnyal a juhállomány, ugyanakkor a sertések száma 37 ezerrel, 2,87 millióra, a tyúkoké pedig 183 ezerrel csökkent a KSH adatai szerint. Tény, hogy a különféle válságokat igenis megsínylette az ágazat.
Aki nem tudná, a sertésszektor mindig a piachoz igazodik, de ez nem azonnal történik meg, a hizlalási tevékenységnek ugyanis van egy bizonyos időbeli kifutása. Az állomány említett csökkenéséből tehát botorság messzemenő következtetéseket levonni.
Vannak, akik mégis vészharangot kongatnak, még mindig a Váncsa idejében elért termelési eredményeket emlegetve. Nem új keletű hivatkozás ez, lényegében már évek, sőt évtizedek óta ez megy. A 2000-es évek elején például úgy vélték, hogy Magyarországon rövid időn belül hét-nyolc millióra is növekedhet a sertésszám, ha „a szükséges szerkezetváltást” végrehajtják az ágazatban. Azt pedig mindig is szeretik hangoztatni egyesek, hogy a mostani állomány már a II. világháború okozta pusztítás utánit is alulmúlja. Hangzatos, nem? Pedig hazánk állatlétszáma az említett „legendás” 70-es évek óta egyre gyorsuló ütemben csökken. A szarvasmarha-állomány mintegy 2,5 millióról apadt csaknem 870 ezer példányra, a sertések száma pedig 9-11 millióról hárommillió alá. Megvan a miértje.
Ehhez a „mélyrepüléshez” nemcsak a szovjet piacok összeomlásának és az uniós csatlakozási időszak növénytermesztőket preferáló agrárpolitikájának van köze, hanem mögötte van bizony az is, hogy az azóta lényegében eltűnt háztáji nem valami kis melléküzemág volt: itt tartották a sertésállomány 60 és a szarvasmarhalétszám 40 százalékát. A sertésállomány visszaszorulásának okai között ott van a nyugati gazdák hatékonysága és szervezettsége is: sokkal olcsóbban állítanak elő egy kiló sertéshúst, mint nálunk. Lehetnének persze hatékonyabbak a mi parasztjaink is, ha az említett növénytermesztési támogatási boomból nem a saját kényelmükre költöttek volna, hanem a fejlesztésre – ehelyett az állattartást inkább leépítették. A piaci mellett pedig szociológiai okai is vannak a leépülésnek: a falusi ember elszokott az állattartástól – és a -szagtól –, s a városlakók is leginkább csak pihennének vidéken, vagy legfeljebb amolyan „skanzenparasztként” használnák az ottani területeket.
A sertéságazat persze – s ezt egyre többen gondolják így az ágazatban és az agrárirányításban is – soha nem bővül már fel a sokat emlegetett több mint tízmilliós szintre. Mert lehet, nem is kell, hogy ez legyen a preferencia. A vidék kapcsán formálódó legújabb javaslatok mindenesetre programmá csak a választások után állhatnak. Annyi azonban már tudható, hogy a sertéstartást is fejlesztenék, de most jobban átgondolva, mint korábban. Nem is úgy indulna az említett program, mint a szociális alapú intézkedések, hiszen az önellátás mellett a piaci termelés is kívánatos lenne. Mindenesetre akik az ágazatért felelnek, úgy vélik: többévnyi válság után végre valóban kezd helyreállni a sertésszektor, amelynek a kibocsátása 2017-ben mintegy 240 milliárd forint volt, ami a mezőgazdaság összes kibocsátásának a 9,4 százaléka. Az ágazat 17 ezer embernek biztosít megélhetést, a sertéshús-feldolgozás területén pedig további 7600 fő talál munkát. Ebből is látszik, hogy még a jelenlegi állapotában is igen jelentős szegmensről van szó. Ami azt is jelenti, hogy egy ilyen focipályán akár csak hangyányi eredmények eléréséhez is komoly erőfeszítések szükségesek. Jó hír azonban az is, hogy a sertésvágások száma tavaly már 0,8 százalékkal nőtt, miközben a tenyészállatoké összességében ötödével csökkent. A hazai vágóhidak igénye ugyanis megnőtt a vágóállatokra, így a hizlalótelepeknek ezt az elvárást teljesíteniük kell. Ez szintén örömteli, hiszen a hazai sertések itthoni feldolgozása növeli a termékek hozzáadott értékét, és munkahelyet ad. Kedvező, hogy hosszú évek recessziója után végre a külpiaci kereslet is bővül a sertéshús iránt.
A fejlődéshez hozzájárult, hogy a közvetlen uniós segítségben nem részesülő sertéságazat támogatása a 2010-es szinthez képest megháromszorozódott, évi 6 milliárdról 17,8 milliárd forintra emelkedett az állatjóléti dotációkon keresztül. Egyéb jogcímeken újabb 15,4 milliárd forint támogatás érkezett az ágazatba. Kedvezően hatott az is, hogy 2016. január elsejétől 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéshús áfakulcsa. Ez év januárjától a vágóhídi sertésmelléktermékek és a sertésbelsőségek áfája mérséklődött az említett szintre, s a szaktárcánál szeretnék elérni, hogy a sertésre teljes mértékben az 5 százalékos forgalmi adó vonatkozzon.
Borítófotó: Életkép a zselicvölgyi sertésszépségversenyről. Újra divatba jöhet az állattartás
