Nagyatádtól délre, Barcstól északnyugatra, a horvát–magyar határ mentén van néhány település, ahol most új világ kezdődik. A Dráva menti Vízváron és Bélaváron új földgázkitermelő kutak állnak üzembe. Lassan fél évszázada, a hetvenes években fúrtak, majd állítottak itt utoljára termelésbe földgázkutakat.
Viszont az elmúlt esztendőkben négy új kutat fúrt a Mol Nyrt., és összesen több mint tíz új lelőhelyet tártak fel. A hírek szerint tavasszal üzembe állnak ezek a kutak, de a régiek közül is többet felújítanak. Itt és a környéken napi százezer köbméter földgázt és 25 tonna kondenzátumot (könnyűolajat) termelnek majd ki. A hozzávetőleg napi 4-5 millió köbméteres hazai kitermelésnek ez a 2-3 százaléka ugyan, de a környéken a létesítmények építése, felügyelete és karbantartása is munkát ad majd a tapasztalt szakembereknek. Ráadásul a helyi önkormányzatok iparűzésiadó-bevételei is nőhetnek. Döntően a Mol Nyrt. és kisebb részben néhány más vállalkozás a magyar gázigény mintegy ötödét biztosítja hazai kitermelésből, ami nem kevés, hiszen hazánk még Európában is élen jár a lakossági gázfelhasználásban.
FONTOS KINCSEK
A gázkincsünk kapcsán a leggyakoribb beszédtéma a hatalmas hazai lelőhelyek megléte, például Makó környékén. A kőzetroppantásos palagáztermelés Észak-Amerikában forradalmasította az ágazatot és jelentősen hozzájárult az olajár letöréséhez, illetve az ottani gazdaság növekedéséhez, stabilizálódásához. Az olajalapú gazdaság ugyanis csak a szlogenek szintjén a múlté, valójában a közlekedés-logisztika, de még az ipari és energetikai termelés is többnyire az olajon és a gázon nyugszik.
A zöldenergiák legfeljebb szépítenek valamit a képen. Például Németország teljes energiaszükségletének csak a 12,6 százalékát adták 2016-ban a megújulók, a földgáz közel 23 százalékot képviselt, az olajszármazékok pedig egyharmad feletti arányt – igaz, ebbe nemcsak az áramtermelés, hanem a közlekedés és a fűtés szükséglete is beleértendő. Ráadásul a lakossági energiafelhasználás összességében is évről évre nő. Az energiafelhasználás csökkenése Európa-szerte főként abból adódik, hogy az ipari termelés egy részét Ázsiába „exportáltuk”, de közben a technológiai fejlődés vagy éppen a terjedő e-autózás miatt egyre nagyobb áramtermelő kapacitás kell majd. Németországban az ezredforduló óta 120-ról 200 gigawattra nőtt az áramtermelői kapacitás.
Összességében tehát a hazai kitermelés üdvözlendő, s így a földgáztartalékaink felmérése sem mellékes. Még akkor sem, ha a kitermelésük nem gazdaságos. Tegyük hozzá: egyelőre, és a jelenleg ismert eszközökkel, technológiákkal.
MAKÓ ÉS DERECSKE
Nézzük a számokat! A KPMG korábbi tanulmánya szerint Kelet-Közép-Európában körülbelül 4,13 ezer milliárd köbméter nem konvencionálisan kitermelhető földgáz (köznyelven palagáz) található, ez pedig az évtized elején jellemző gázfelhasználást alapul véve még hosszú évtizedekig biztosíthatná az egész térség ellátását. Amerikai szakértők nem kevesebb mint 538 milliárd köbméterre becsülték a magyar, bolgár és román területeken a fentieknek megfelelő, azaz költségesen kitermelhető készleteket.
Nálunk a korábban sokat emlegetett Makói-árok térségében lenne érdemes fúrni. Itt évekkel ezelőtt számos próbafúrást végzett a TXM Kft. A mélyben mintegy 2500 méter vastag „gáztelített” réteg van. Becslések szerint Makó környékén a föld mélye körülbelül 1,2-1,5 ezer milliárd köbméter földgázt rejt. Ez háromszorosa Nagy-Britannia bizonyított készletének és közel annyi, mint a hatalmas (1,9 ezer milliárd köbméteres) lengyelországi palagázmennyiség!
Viszont van egy nagy baj: Magyarországon az utóbbi mezőt máig sem térképezték fel teljes pontossággal, vita van arról, hogy a jövőben be lehet-e indítani a termelést. Az viszont biztos, hogy ezt a gázt még az évekkel ezelőtti 100 dolláros olajárszint környékén sem volt érdemes a felszínre hozni, nemhogy a mai 60 dollár környékén. (A földgáz ára az olajéval jellemzően együtt mozog.) Ráadásul nem csupán extrém drága lenne e készlet kitermelése, de a mai fúrási technológiák sem eléggé fejlettek, mert az elterjedt fúrófejek legfeljebb 200 fokot bírnak, míg Makó környékén egyes kutakban 300 fokos hőmérsékletet is mértek. A technológia persze gyorsan fejlődik. Az amerikai palagázmezőkön az elmúlt három évben sikerült háromszorosára növelni a kitermelést, pusztán az eljárások és technológiák tökéletesítésével.
Makó környéke persze kemény dió, pontosabban „puha dió”, mert a gáz puha kőzetben van, így hivatalosan palagáznak sem nevezhető, a repesztéses technológiák nem alkalmazhatók. A készlet ráadásul túl mélyen helyezkedik el, sőt, a kéntartalom is nagy. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy négy további nagy, nem konvencionálisan kitermelhető gázlelőhely is van Magyarországon. Ezek közül talán a makóinál kisebb, de valószínűleg olcsóbban kitermelhető Derecske környéki a legígéretesebb. Itt nincs is olyan mélyen a gáz. Így lehetséges, hogy pár éven vagy inkább egy-két évtizeden belül meglesznek azok a kitermelési technológiák, melyekkel nálunk is egyfajta gázforradalom indulhat el.
Borítófotó: A MOL Dunai finomítója Százhalombattán. Az olajkorszaknak még közel sincs vége
