Volt egyszer az Alföldön egy szegény özvegyasszony, vén volt már, mint a nagyapám, szóval nevezhetjük anyókának is. Volt ennek az anyókának egy vályogháza a faluban, összesen 20 hektár földje a település határában és egy fiúunokája a fővárosban. Húsz éve – amikor ez az unoka megszületett – abban a jászsági faluban, ahol az anyóka élt, nemigen volt munka, az emberek a közeli Szolnokra jártak be dolgozni, leginkább biciklivel a vasútállomásig. Onnét meg vonattal, például a cukorgyárba vagy a húsüzembe. Mezőgazdasággal kevesen foglalkoztak, de azért belevágtak a földművelésbe. Amihez a legtöbben persze nem értettek, de megigézte őket a kárpótlás nyomán visszakapott föld.
Nem a kisgazdapárt bolondította meg őket, annál azért arrafelé földhözragadtabb népek élnek, akik a disznóölés közben nemcsak a kisgazdákat, hanem a szocikat és a liberálisokat is szidták, mint a bokrot. A kárpótlás során visszaszerzett földet annak idején sokan kiadták bérbe, vagy maguk próbálták meg művelni az újdonsült tulajdonosok közül, még akkor is, ha mindkettő ráfizetéssel járt. El nem adták, csak ha nagyon muszáj volt, mert úgy tartották, hogy az EU-ba történő belépéssel megnő majd Magyarországon a termőföld ára.
Tíz esztendővel később, azaz tíz évvel ezelőtt az anyóka unokája már tízévessé cseperedett, de a föld ára – uniós csatlakozás ide, uniós csatlakozás oda – csak nem akart emelkedni, az istennek sem. Sőt, még derogációt is kért hazánk, ami annyit jelentett, hogy bizonyos időszakra – amelyet utóbb meg is hosszabbítottak – külföldi természetes és jogi személyek nem vásárolhattak termőföldet Magyarországon. A döntéshozók is úgy spekuláltak, ahogy a jászsági faluban, azaz remélték, hogy drágul majd a hazai föld. Mivel azonban az ellenértéke a belépéskor csupán a töredéke volt az uniósnak, a derogációval azt akarták megakadályozni, hogy a magyar gazdálkodóknál jóval tehetősebb nyugati farmerek levadásszák az itteni területeket. A földet azonban nem igazán érdekelte a derogáció: az árak csak nem nőttek. Hogyan is lehetne szépen megfogalmazni a lényeget? Valahogy így: az EU-s csatlakozástól várt jelentős drágulás és földpiaci forgalomélénkülés elmaradt, sőt, a bérleti díjakban sem hozott átütő fordulatot az Európai Unió.
A jászsági falu határában lévő, több tagból álló, összesen 20 hektár földért tíz éve pár millió forintot lehetett csak elkérni – ha kellett egyáltalán valakinek. Az említett kisbirtok persze egyvalakinek kellett volna csak: a földek mellett és környékükön – meg a tágabb környéken is – minden talpalatnyi eladó területet összevásárló Janinak, a falu erős emberének. Jani sora akkor kezdett kicsit jobban menni, amikor megszűnt a környéken a téesz és a baromfi-feldolgozó, amelyet a környékbeliek csak úgy emlegettek: Barnevál. Az anyóka viszont akkor sem adta el elaprózódott földjeit, amikor tíz éve hektáronként 250 ezer forintot is ígért Jani – inkább néhány zsák kukoricáért továbbra is bérbe adta azokat. Pedig 20 hektárért 5 millió forint akkor szép summa lett volna, ráadásul a lányáéknak, azaz unokája családjának sem kellett volna 4,5 millió forint hitelt felvenni a lakásvásárláshoz.
Az unoka ma már egyetemre jár, a gazdálkodás eszébe se jut, de lakása biztosan lesz, nem is akármilyen. Ha csak a jászsági föld árából veszi majd, akkor is akár 20-24 milliót adhat érte. A föld ugyanis az elmúlt tíz esztendőben a többszörösére drágult Magyarországon. Ha hinni lehet a Takarék Csoport ez irányú elemzésének, az áremelkedés éves szinten csak tavaly átlagosan 11,2 százalékkal folytatódott az előző évi 9,9 után. (Korábban, 2012 és 2014 között 12,4 és 15,6 százalék közötti növekedés volt a jellemző.) Első ránézésre meglepőnek tűnik a drágulás nagy üteme, mivel a földforgalmi törvény 2014-es bevezetése után a forgalom erőteljesen visszaesett. Az utóbbi évek áremelkedése a TakarékBank szakértőinek a véleménye szerint a Földet a gazdáknak! programnak és az ehhez kapcsolódó kedvező finanszírozási lehetőségeknek tudható be. Előzetes számításaik alapján a 185 ezer hektárnyi tranzakció országos hektáronkénti átlagára 1,4 millió forint volt.
Az átlagos magyarországi termőföldár – amely az elmúlt öt évben megduplázódott – mindenesetre egy hektár szántó esetében már 1,22 millió forint, s további drágulás következhetett be az állami földeladások nyomán. A takarékosok ráadásul azt mondják, hogy a mostani érték még nem is eltúlzott, mert hektáronként 2,5 millió forint körüli az a szint, amely felett egy átlagos adottságú hazai földnél már megkérdőjelezhető a cash flow alapú megtérülés. A szántók középértéke 1,22 millió forint. A Nyugat-Dunántúlon az idén átlagban 23,4 százalékkal többért cseréltek gazdát ezek a területek, mint az előző évben. Ettől jelentősen elmaradt az árnövekedés a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, de az még így is 14,1, illetve 13,8 százalékot tett ki, míg a Dél-Dunántúlon 12 százalékos volt a drágulás. A legjobban a gyepek, a rétek és a legelők, míg a legkevésbé az erdők és a szőlők ára nőtt az elemzés szerint.
Az emelkedés statisztikai adat, azzal nem lehet vitatkozni, az ágazat jövedelemtermelő képessége azonban nem javult, így a föld mint alapvető termelőeszköz értéke nem változott, csak az ára lett magasabb – hangsúlyozza a K&H Bank agrár- és élelmiszeripari üzletfejlesztési főosztályának az ügyvezető igazgatója. Tresó István emlékeztet arra, hogy a földárat az elmúlt két évben alapvetően meghatározta az állami földek értékesítése. Ennek pedig egyik alapvető szabálya volt, hogy a helybeli árakat 10 százalékkal meghaladó ellenértéken történhetett csak a meghirdetés, innen indulhatott a licit. Ez a nem állami tulajdonú földek árát is automatikusan megemelte. A licitek során további jelentős drágító hatása volt annak, hogy sok gazda, illetve gazdaság művelt területének csak egy részét jelentették az eladásra meghirdetett területek, beágyazódva a nem állami tulajdonú parcellák közé, így logikus vásárlási kényszert jelentve az akkori bérlő számára. Arról sem szabad megfeledkezni – magyarázza a szakember –, hogy az értékesítések értékének körülbelül a 30 százalékához – eltekintve a kis méretű területektől – közgazdaságilag érthetetlen módon nem vették igénybe a kedvezményes hitelt, a vételárat készpénzből rendezték. Mindent összevetve ez a jelenleg közgazdaságilag nem indokolt árszint várhatóan egy-két év alatt visszarendeződik a gazdálkodást támogató, kitermelhető mértékre, hacsak a hatékonyság növekedése utol nem éri ezt – teszi hozzá az előzőekhez Tresó István.
