Magyar fekete péntek

Való Világ
Amerikában 1000 milliárd forint feletti forgalmat is hozhat az idén az online fekete péntek, míg nálunk reálisan 20-30 milliárd körül adhatnak el az e-kereskedők ezen a napon, de a becslések erősen szóródnak. Extra engedmény csak a legszerencsésebbeknek jut.

Jóérzésű embernek bizony fordul egyet a gyomra, amikor a „százhetedik” Black Friday-ajánlatot meglátja. Mert igen, valljuk meg, jó dolog pimaszul alacsony árú darabokra vadászni akár a boltban, akár az interneten. Ám a nálunk is egyre nagyobb kereskedői „nyomulás” már eléggé sokkoló ilyenkor, november végén. Én, aki nem vagyok híve a számítógépes, mobilos játékoknak, magam is hangosan kiabáltam, üvöltöttem a telefonomba a minap. Néztek is rám a családtagok, hogy mit csinálok. Mondtam nekik: a kínai AliExpress applikációban az volt a kihívás, hogy minél hangosabban ordítok a készülékre, annál magasabbra száll a rakétám – és annál több kis virtuális érmét kapok. Ezeket azután a világ legkorábbi „fekete péntekén”, pontosabban szombatján, november 11-én válthattam további jelentős kedvezményekre az amúgy is filléres árukat kínáló – az Amazonnál négyszer nagyobb – kínai megaboltban. Mint megtudtam, a 11.11-es akció a fekete péntek kínai adaptációja, és a szinglik napja néven fut már nyolc éve. Az AliExpresst tulajdonló, az amerikai tőzsdén is jegyzett Alibaba-csoport az idén újabb 40 százalékkal több kacatot adott el: egyetlen nap alatt 25,3 milliárd dollár, azaz közel 6700 milliárd forint értékben! (Ez közel duplája a teljes amerikai online költéseknek, ha csak a 2016-os tengerentúli fekete pénteket nézzük.)

ÖTVENÉRT LAPTOP, NEGYVENÉRT TÉVÉ

Szinte mindenkit magával ránt tehát a vásárlási láz a karácsonyhoz közeledve. Ma már akkor is könnyű a dolgunk, ha valakinek tömegiszonya van, hiszen nem kell a boltban tolakodni, verekedni. Az egyik vezető webáruháznál 49 990 forintért kínált 130 ezres laptopért vagy a 80 ezres új iPhone SE készülékért, esetleg a 40 ezerért adott 81 centis lapos tévéért sem kell egymást taposni. Csak regisztrálni szükséges, egy mobilappot letölteni, s gyorsnak, szemfülesnek lenni. És még kiabálni sem muszáj…

De miért éri meg a kereskedőknek jóval a beszerzési ár alatt értékesíteni jó néhány terméket? Azért, mert ezzel rengeteg embert csábíthatnak be a valós vagy virtuális boltjukba, illetve bírhatnak az applikációjuk letöltésére, a hírlevélre való feliratkozásra. Itt azután jöhet az agitálás az úgynevezett impulzusvásárlásra. Ki ne csábult volna már el – tisztelet a kivételnek – egy-egy ígéretes, hírlevélben érkező vagy a gép, illetve telefon kis ablakában felugró ajánlatnak? Ami ráadásul egyre relevánsabb, hiszen az app vagy a számítógép eltárolja, mit vettünk, mire szoktunk keresni, így még nálunk is pontosabban tudhatja, hogy mit is szeretnénk venni legközelebb.

MILLIÓK ÉS MILLIÁRDOK

Jöjjön akkor egy-két sokkoló adat: várhatóan közel 59 milliárd dollárt (több mint 15 700 milliárd forintot) költhetnek el az amerikai fogyasztók az ottani fekete pénteken, illetve az azt követő kiberhétfő (Cyber Monday) során online és offline együttesen. Csak a weben hozzávetőleg négymilliárd dolláros, azaz jóval 1000 milliárd forint feletti összegű vásárlás várható a Black Fridayen. (Az Amazon, a Walmart, a Target és az eBay mellett szinte az összes kisebb-nagyobb cég akciózik ilyenkor, a kisebbek inkább a kiberhétfőn.)

Nálunk persze jóval visszafogottabb, 25-30 milliárd forintos forgalmat, valamint 1,1 millió rendelést vár a teljes online térben a GKI Digital és az Árukereső.hu felmérése, amely szerint az egy emberre jutó kosárérték hozzávetőleg 25 ezer forintra nő. A becslések azonban jelentősen szóródnak. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta az e-kereskedőknek 5–10 milliárd forint közötti bevételt jelenthet ez a péntek, bár ezen az egyetlen napon a forgalom elérheti a teljes novemberi online bevétel harmadát. (A KSH-adatok szerint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem novemberi volumene tavaly megközelítette a 32 milliárd forintot.)

A fentieknél jóval optimistább az eNET Internetkutató. Egy friss webes kérdőívre alapozva úgy vélik: míg a múlt évben közel 2,1 millió internetező vásárolt a fekete pénteken, 2017-ben az ebben az őrületben részt vevők 3,3 milliónál is többen lehetnek! Ha ez igaz, és a többség tényleg rá is kattint a „vásárlás” gombra, akkor százmilliárdos online forgalom is realizálódhat. Az önbevalláson alapuló felmérés szerint ugyanis 36 ezer körül költene átlagosan egy ember. Ez a 3,3 millió főre vetítve közel 119 milliárdos árbevételt ígér, bár nyilván ennél azért a valóságban jóval kevesebb lesz. Már csak azért is, mert az ötvenezres laptopot vagy a negyvenezres tévét csak pár százan fogják megcsípni, a többség lemarad az „őrült árakról”, és sajnos az akciók nagy része nálunk nem megy túl a szokásos 10-20 százalékos szinteken, legalábbis a kisebb árrésű elektronikai, háztartási eszközök esetén. A néhány tucat akciós tárgyat pedig valóban csak a legszerencsésebbek kapják meg. Az eMAG-nál például tavaly volt olyan perc, amikor egyszerre közel 180 ezer vásárló volt az oldalon.

Borítófotó: Őrült tömegjelenet egy brazil Fekete Pénteken. Nálunk is egyre népszerűbbek az akciós napok, de mind többen rendelnek otthonról, kényelmesen (fotós: Paulo Whitaker/Reuters)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink