– Az alapító, Koleszár Szilvi egy USA-ban végzett felmérésre és ottani tapasztalatokra építette az alapítvány ötletét. Honnan tudták, hogy itthon erre lesz kereslet?
– Az informatikusok iránti kereslet Magyarországon is nagy. Mindenhol hiány van informatikusból; az USA-ban milliós nagyságrendű a betöltetlen állások száma, ott az átlagos kezdőfizetés 3–10 ezer dollár havonta. Az EU-ban 800 ezer, Magyarországon 25 ezer ma a keresett informatikusszám. Mikor 2014-ben belekezdtünk ebbe a projektbe, még „csak” 21 ezer fős volt a hiány. A munkaerő-deficit felszámolásának a kérdését persze nem vehetjük a nyakunkba, nyilván nagyon összetett feladatról van szó, a felsőoktatás korszerűbbé tételétől kezdve a korai attitűdformáláson át a különböző népszerűsítő kampányokig és programokig. A lányok mindenben lehetnek ugyanolyan ügyesek és tehetségesek, mint a fiúk. Csak éppen, míg azon nem csodálkozunk, ha egy fiú szétszedi otthon a számítógépet, addig, ha egy lány csinálja ugyanezt, azt mondjuk: de fura, lehet, hogy mérnök lesz belőle. Manapság olyan hiány van mérnökből, mérnök-informatikusból, hogy ezt mindenféle módon pótolni kell.
– Nemrégiben Palkovics László oktatásért felelős államtitkár egy beszélgetés során azt mondta: a nemek arányán a természettudományos és a technológiai pályákon is jó lenne javítani. Miért jó, ha a nők is programoznak?
– A nagy technológiai cégek mindegyike problémákat old meg. Ha többféle megközelítésben tudják megoldani a feladatot, akkor sikeresebbek és gyorsabbak lesznek, ráadásul a munkaerőhiányon is enyhíteni tudnak. A programban részt vevő lányok várhatóan a munkavállalóik lesznek. Ezt felismerve számos cég vált elkötelezett támogatónkká. A célunk az, hogy a mostanáig elért több mint 1500 lány sikeres legyen abban, amit csinál. Többen tűzték ki célul, hogy erre a pályára mennek, ami nem könnyű, hiszen kevés a női mentor és a női példakép. A felsőoktatásban informatikai szakokon most még csupán 8 százalékos a hölgy hallgatók aránya. Azt szeretnénk elérni a következő néhány esztendőben, hogy az egész országban nagyjából egyórányira legyen a lányoknak ingyenes lehetőségük technológiai inspirációra. Terveink szerint országhatáron is átnyúló programokat szervezhetünk öt éven belül.
– Hogy áll össze az alapítvány munkája, mik a főbb projektek?
– Az első számú programjaink a szombatonként megtartott Skool-műhelyek. A szombati vállalati látogatásokon a társaságok önkéntes mentorai segítenek a lányoknak a projektek megvalósításában. Általában mindig 6-8-10 céggel állunk kapcsolatban. A gyerekek láthatják, hol milyen körülmények között dolgoznak a szakemberek, s pontosan mi a munkájuk. Délben kétórás ebédszünetet tartunk, amikor körbe lehet járni az épületet, lehet mozogni és persze ebédelni is. Az egész nap egy komplett élmény, amely azzal zárul, hogy a kislányok játékos formában megismerkednek a kódolással, egyszerű kezelőfelületek segítségével képesek lesznek megmozgatni egy játék figurát. Azt az élmény kapják: „Jé, erre képes vagyok!” Ezekre a szombatokra jellemzően négyszer annyian jelentkeznek, mint amennyien elférünk. Aztán minden nyáron két turnusban szervezünk táborokat, 15 fő részvételével. Ide is mindig óriási, legalább hatszoros a túljelentkezés. A hagyományos Skool-műhelyeken felül immáron negyedik féléve indítjuk el a Skool Klubokat – jelenleg Szegeden, Kállósemjénben, Egerben, Budapesten. Ezeken a tízhetes, általában 10-15 résztvevős foglalkozásokon kicsit alaposabban is elsajátíthatják a lányok a kódolás alapjait.
– Csak olyan kezdeményezések vannak, amelyek keretében a lányokat célozzák? Értem én, hogy nekik szól a program, de ha fiúk is jelentkezhetnének, akkor kiszorítanák a lányokat?
– Igen. Sőt az a tapasztalatunk, hogy ha egy 15 fős csoportba csak két-három fiú bekerül, onnantól kezdve ők dominálnak, ők kérdeznek, ők beszélnek – legalábbis akkor, ha technológiáról van szó. Ezért is döntöttünk úgy, hogy csak lányoknak szól az alapprogramunk. De persze mivel alapítványként a technológiai tudás iránti érdeklődés növelését tűztük ki célul, vannak vegyes projektjeink is. Ilyen például a múlt évben a Google támogatásával futott programunk, a KódKlub, amelynek a keretében gyermekotthonokban mutatunk perspektívát egy tízhetes tanfolyam segítségével. Miután a Google támogatása csak 2017-re szólt, az idén ehhez még folyamatban van támogató cégek keresése. A KódKlubok során minimális programozói ismeretekre is szert tesznek a fiatalok, akikkel együtt dolgozunk. Nagyon lélekemelő ez a része a munkánknak, mert itt nem alapból csillogó szemű kislányok tekintenek ránk, mint a Skool program többi alkalmán: ki kell vívnunk az érdeklődést és a bizalmat. Mikor látják a gyermekotthonos kicsik, hogy a harmadik meghirdetett időpontban is eljövünk, és biztosan eljövünk, akkor elhiszik, hogy valóban segíteni akarunk, s nem tűnünk el.
– Mi a legnagyobb nehézség, ha meg akarjuk szerettetni valakivel a programozást?
– A sztereotípiák, mint hogy ez csak azoknak való, akik jók matekból. Ez a fiúk és a lányok esetében is komoly gát. Korábban egy programozómatematikusnak valóban erős matek kellett, hiszen szinte csak mérnöki képességekkel lehetett elsajátítani ezt a tudást. Ma mondhatjuk, hogy a technológiai szakma olyan sokrétűvé vált és oly sokféle munka van betöltetlen helyekkel, hogy egyes feladatok megoldásában kevésbé mély matektudással is könnyen boldogulhatnak azok, akiket érdekel a technológia. Sőt, sokszor előny is, ha nem csak reáltárgyakból erős valaki. Ez azt jelenti, hogy egy informatikusi pályához elég szorgalmasnak lenni, s elképzelhető, hogy valaki az elején kicsit monotonabb munkát, egyszerűbb feladatokat kap, de később fejlődhet. Inkább mindenkit azzal biztatunk, hogy a technológia ma már az élet minden területén fontos, és szükség van annak ismeretére – különböző mélységekben.
NÉVJEGY
38 éves, nőtlen
A Kodolányi János Főiskolán szerzett kommunikációs, PR-diplomát
Dolgozott az Axel Springernél és a Microsoft Magyarországnál
A Technológiai Oktatásért Alapítvány operatív igazgatója
