Jöhet a következő felminősítés

Való Világ
A hazai gazdaság kedvező folyamatai nyomán már októberben felminősítheti Magyarországot a Moody’s – vélik az Equilor elemzői. A forint árfolyamában nem várható drámai mozgás a közeljövőben.

KILÁTÁSOK

A magyar gazdaság meghatározói mutatói továbbra is kedvezők. A GDP-növekedés üteme ugyan lassulhat, de az idén szintén élénk marad – hangzott el az Equilor Befektetési Zrt. sajtóbeszélgetésén. A társaság friss elemzése szerint a gyarapodáshoz az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járulnak hozzá a legnagyobb mértékben. Változatlanul erőteljes a belső fogyasztás, amelyet a bérek folytatódó emelkedése, továbbá a növekvő lakossági hitelezés támogat. A céges beruházások mind a kis- és közép-, mind a nagyvállalatoknál tovább bővülhetnek, de a korábbinál már visszafogottabb ütemben.

Az eurózóna, azon belül is Németország gyenge növekedési adatai még nem éreztették a hatásukat, erre az Equilor várakozásai szerint a harmadik és a negyedik negyedévben kerülhet sor. 2020-tól az uniós források és az azokhoz köthető állami beruházások csökkenése foghatja vissza a gazdasági gyarapodást, amely a társaság jelenlegi számításai alapján az idén 4,2, jövőre 3,8, míg 2021-ben 3,3 százalékos lehet. A cég a mostani és a következő évben is 3,3 százalékos inflációval számol, míg 2021-re 3,2-es fogyasztóiár-növekedést jósolnak. A fegyelmezett költségvetési politika – hangzott el – az államháztartási hiány folyamatos csökkenésével jár, így az Equilor a GDP-arányos államadósság további mérséklődésére számít: erre az esztendőre 68,8, 2020-ra pedig 66,6 százalékos értéket várnak. A kedvező gazdasági folyamatok nyomán a nagyobb hitelminősítők közül a Moody’s már októberben hazánk besorolásának a felminősítéséről dönthet.

Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője a forint árfolyamának alakulása kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az euróval szemben mélypontra süllyedő kurzus nem okozott pánikhangulatot. Fontos emellett kiemelni – tette hozzá –, hogy nem forintspecifikus eseményekről és gyengülésről lehet beszélni, hanem a régiós devizák általános, az elmúlt másfél hónapban tapasztalt trendjéről, ami a kockázatkerülő befektetői hangulattal áll összefüggésben. Az Equilor elemzői az előttünk álló időszakban nem számítanak a forint további jelentős erőtlenedésére, előrejelzésük szerint a 328 és 333 közötti sávban mozoghat az euróval szembeni árfolyam.

Ami a globális gazdasági folyamatokat illeti, a cég úgy véli, az év hátralévő részében egyre inkább a világ jegybankjai befolyásolják az irányt. Az amerikai Fed kamatvágása és az Európai Központi Bank szeptember közepén várható bejelentései számos kisebb központi bank számára nyithatnak teret a monetáris lazítás előtt, ha ezt az inflációs folyamatok és a devizaárfolyamok lehetővé teszik. Ami az itthoni kilátásokat illeti, a mostani helyzet alapján még sokáig fenntartható az ultralaza monetáris politika, és az alapkamatot legkorábban 2021-ben emelheti először az MNB.