Nagyon finom – ez volt az első, ami a mangalicáról egy hazánkban élő japán ismerősöm eszébe jutott. Ez persze nem jelenti azt – tette gyorsan hozzá –, hogy az itthon őshonos sertésfajta húsát ő és családja rendszeresen fogyasztaná. Telne rá ugyan, de „nem kell mindennap azt enni” – mondja.
A leginkább tolmácsként dolgozó Jin persze nem tud róla, de itthon egyelőre arról sincs közmegegyezés, hogy mi számít egyáltalán mangalicának. A termelők között ugyanis vannak olyanok, akik a mangalica és a duroc keresztezésével előállított, úgynevezett F1-es egyedet is a nemzeti kinccsé nyilvánított fajtához sorolják. Ráadásul mivel az exportpiacokon – például éppen Japánban – pont az F1-es példányokból készült termékeket keresik, főleg ezeket szállítják a vágóhidakra. A velük vitában álló tenyésztők ugyanakkor ragaszkodnának az alapokhoz, konkrétan ahhoz az elképzeléshez, hogy mangalicának csak az olyan sertést lehessen nevezni, amelyet nem kereszteztek.
Természetesen a kialakult helyzetnek előzményei is vannak. Tudni kell, hogy a keresztezett egyedeket összesen tíz nagyobb sertéstelepen, lényegében a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének (MOE) a tagjai szaporítják. A másik táborba leginkább azok az ősiséget, makkoltatást, szabadon tartást favorizáló hagyományos tartók, „kvázi biomangalicások” sorolhatók, akik között elvileg vannak egyesületi tagok is, de az állatlétszámadatokból visszavetített becslésünk szerint a legtöbbjük nem tartozik a szervezethez. A hagyományos tartásban cseperedő egyedek hizlalási ideje körülbelül kétszer olyan hosszú, mint az F1-es példányoké (14–20 hónapról van szó). Vagyis ha egy gazdálkodó ragaszkodik a hagyományokhoz, akkor csak nagy nehezen tudja tartani a tempót a versenytársakkal.
Változik a szabályozás?
Már ez az eltérés is komoly érdek- és nézetkülönbségre adna okot, pedig a „konfliktus” további gyökereit még lehetne sorolni. Például míg a keresztezett disznóért kilogrammonként 550 forintot is megadnak a feldolgozók (az egyedek 80 százalékát a Pick vásárolja és dolgozza fel), addig azok a MOE-tagok, akik nem F1-es állatot, hanem keresztezetlen mangalicát adnak le, csupán 400-at kapnak. Azok a tartók pedig, akik még csak nem is egyesületi tagok, meg kell, hogy elégedjenek a disznófélék családjába tartozó vaddisznó domesztikált változatának, a házi sertésnek a felvásárlási árával. Ami nem is olyan régen még tudvalevőleg gyalázatosan alacsony volt, a múlt év első három hónapjában alig érte el a 300 forintot. Nyilvánvaló továbbá, hogy a kisebb felvásárlási árat kapó mangalicás gazdák nagyobbat szeretnének elérni, hiszen az árkülönbözet mellett a nem a szervezethez tartozóknak az is hátrányt jelent, hogy nem kaphatnak támogatást.
„Nem mindenki jogszabálykövető” – mondják erre az egyesületnél, ahol tíz nagyobb teleppel lényegében lefedik a tenyésztést. Hozzáteszik: akik nem tagok, azok a regisztráció elhagyásával adóelőnyhöz jutnak. Az országban ugyanis 200 tenyészetben mintegy 9500 mangalica koca van, és évente 60 ezer mangalica hízó kerül a piacra. Utóbbiakból azonban csak 20 ezret dolgoznak fel vágóhídon, a többit családi gazdaságokban fogyasztják el, illetve értékesítik.
A tenyésztők árbevétele éves szinten egyébként 9-10 milliárd forintra tehető. Ebből az exportbevétel 25-30 százalék. A vágóhídon levágott hízók mintegy 75-80 százalékát viszik ki külföldre, főként Spanyolországba. De jelentős vásárló még Németország, Svédország, Anglia, Japán, Szingapúr, Hongkong és Tajvan, a közelmúltban pedig megnyílt a lehetőség az Egyesült Államokba történő szállításra is.
Az emlegetett hitvitának azonban most komoly következményei lehetnek, akár a mangalicatermékek exportjára nézve is. A Földművelésügyi Minisztérium részéről ugyanis most éppen egy olyan szabályozáson gondolkodnak, amelynek értelmében a húsipar csak „eredeti” mangalica húsából készíthetne mangalicaterméket. Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen döntés végrehajtása nyomán több mint két évtized tenyésztésszervezői munkája veszhet kárba. Ráadásul egy ilyen átalakítás tönkrevághatja a „hungarikum disznó” exportpiacait, ahol azért is keresik a keresztezett állatok húsából készült termékeket, mert azok a helyi előírásoknak mindenütt megfelelnek.
NEMZETI KINCS
A mangalica sertésnek hazánkban 200 éves múltja van. A magyar piacra azonban óriási csapást mért, hogy az 1955. évi törzskönyvezett kocalétszám 18 ezerről 10 év alatt 243-ra (a korábbi szint 1,3 százalékára), majd 35-40-re (0,2 százalékra) zsugorodott. A rendszerváltás után, 1994-ben másodszor alakult meg a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete 20 taggal, ezen belül 6 tenyésztővel. Az Országgyűlés a 32/2004. (IV. 19.) határozatával a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták között a mangalicát is nemzeti kinccsé nyilvánította.
