Globális kibocsátók

Való Világ
Behozta-e Kína a gazdasági teljesítményt tekintve az Egyesült Államokat, amely „mindent” importból fedez? Az írek miért csaknem a leggazdagabbak Európában, amikor épphogy kijöttek a pénzügyi válságból? Ezekre és hasonló kérdésekre kerestük a választ.

Miközben hosszú ideig úgy tűnt, hogy Kína gyorsan lekörözi az Egyesült Államokat a gazdasági kibocsátás terén, addig az ázsiai óriásnak ez még nem sikerült. S a prognózisok alapján – Kína lassul, az USA dinamikája javul – ez a közeljövőben sem várható. Ugyanakkor a világranglistát vezető Egyesült Államok esetében árnyalja a képet, hogy történelme során az idén először államadóssága átlépte a húszbillió, vagyis a 20  000 milliárd dolláros határt. Amúgy a világ legnagyobb gazdaságának bruttó hazai termelése 18,6 billió, vagyis 18,6 ezer milliárd dollár, így a fentiek azt jelentik, hogy az államadósság már eléri a GDP 107 százalékát.

Mi készül a tengerentúlon? A kérdés jogos, miután évtizedek óta azt hallani, hogy az USA „mindent” importál, ezzel szemben az elektronika, a hadiipar, az űrkutatás, a repülőgyártás továbbra is tarol; míg „házon belül” a kőolaj-finomításban, valamint a vegyiparban jeleskednek az amcsik. Ráadásul az alumíniumkohászat vagy éppen a hagyományos nehézipar sem ment ki a divatból.

Egyébként Amerika mögött gazdasági kibocsátásban az Európai Unió következik, majd Kína és Japán. A nagy európai gazdaságok közül Németország fejlődik a legjobban, míg Olaszország bő egy évtizede stagnál. Érdekesség: hosszú időn keresztül az olaszok többet termeltek, mint a kínaiak. Nekünk, magyaroknak az intenzív kereskedelmi kapcsolatok miatt
különösen a németek a fontosak, akik csúcson vannak a járműipar, továbbá a high-tech területén is.

Oroszország földrajzi óriás, de Moszk-va nem dőlhet hátra, miután a nyugati szankciók sora, az olaj világpiaci árának ide-oda rángatózása, valamint a hatalmas déli szomszéd, Kína terjeszkedése sem kedvez mindig a pozíciójának. Viszont atomarzenálja miatt
az ország tartósan a világ egyik vezető katonai hatalma marad. (Adottságaink következtében fontos partnerünk, például energiaügyekben.)

De mit mutat a statisztika akkor, amikor az egy főre jutó GDP-t vesszük alapul? Például azt, hogy a pár évvel ezelőtt még pénzügyi csőddel küszködő Írország jelenleg Európa második leggazdagabb állama. Azonban az ír csoda mögött az áll, hogy az alacsony adók miatt a szigetországba települt rengeteg amerikai cég, és az itt adózó multinacionális vállalatok könyvelése dobja meg a GDP-t. Miközben Luxemburgot leszámítva az egy főre eső gazdasági teljesítmény alapján a legtehetősebb európai nemzetnek számítanak, az állítólagos mesés gazdagságból a hétköznapi emberek nem sokat tapasztalnak. Más a helyzet az osztrákokkal. Ausztria az egy főre jutó gazdasági teljesítmény alapján a harmadik Európában, melyet az átlagos halandó is tapasztalhat. Az ottani jólét összetevői: a magas feldolgozottságú ipari cikkek, a precíziós műszerek gyártása, továbbá a turizmus.

Magyarország – a négy évtizedes szocializmus örökségének tulajdoníthatóan – a globális ranglista 58. helyén található. Gazdasági teljesítményben megelőzzük Ukrajnát vagy éppen Horvátországot.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink