E-mobilitásban az élen járunk

Való Világ
Magyarország a régióból már most is kiemelkedik az elektromosautó-állomány tekintetében, az elmúlt két év alatt a második helyre jöttünk fel. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor év végére lakosságarányosan akár régióvezetők is lehetünk az e-gépjármű-eladások területén – fejtette ki Nikoletti Antal a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért és a fenntartható fejlesztésért felelős helyettes államtitkára.

– Miért van szükség az e-mobilitás kormányzati támogatására? Önmagában is fejlődőképes ez a szegmens, nem?

– Globálisan fejlődő iparágról van szó, s nincs kész recept vagy modell, amit át lehetne venni. Menet közben alakulnak az irányok, folyamatos a változás. Az elektromos gépkocsik számának jelentősebb megugrását a 2020-as évek elejére lehet prognosztizálni, amikorra már ezek a járművek nem számítanak luxuscikknek. Magyarország is kiemelten kezeli az elektromobilitás fejlesztését, amely együtt jár az infrastruktúra, a forgalomszervezés, a hálózatüzemeltetés és a szabályozói rendszer reformjával. Környezetvédelmi szempontból sem kérdés, hogy az e-mobilitással kiemelten kell foglalkozni, hiszen az autóipar átalakítása jelentősen hozzájárulhat a károsanyag-kibocsátás visszaszorításához.

– Két éve hatályos az elektromobilitás kormányprogramja, a Jedlik-terv. Mit mutat a mérleg?

 – A Jedlik-tervben és a hozzá kapcsolódó cselekvési programban többlépcsős rendszert dolgoztunk ki. Ösztönzőket vezettünk be, amelyekkel az elektromos autók beszerzését támogatjuk, és ezzel egy időben az infrastruktúra bővítésére is gondot fordítunk. Az önkormányzatok számára kiírt töltőtelepítési pályázatra 15 ezer fősnél nagyobb települések jelentkezhettek. Fontos eredmény, hogy 409 telepíthető töltőpont és 213 töltőállomás alakítható ki 75 helyen. Az elmúlt évben több kedvezményt is bevezettünk annak érdekében, hogy egyre többen vásároljanak e-gépkocsit. Ilyen az ingyenes parkolás, a buszsáv használatának biztosítása, többféle adókedvezmény, valamint az éjszakai áram töltésre való használatának engedélyezése. 2015 augusztusában lépett hatályba a „zöld” rendszám kiadásának a lehetősége, és az is fontos előny, hogy a tisztán elektromos járművek után nem kell regisztrációs adót, forgalomba helyezési illetéket vagy adott esetben cégautó- és helyi gépjárműadót fizetni.

– Miközben sokan vásárolnának e-autót, addig az átlag magyar család nemigen tudja kigazdálkodni a borsos vételárat. Erre nincs receptjük?

– A direkt ösztönzők között meg kell említenem azokat a támogatásokat is, amelyekkel a kormány az e-járművek beszerzését segíti. Vásárlás esetén a bruttó eladási ár 21 százalékát – 1,5 millió forintig – téríti meg az állam csak tisztán elektromos gépkocsi vásárlásakor. A közösségi közlekedés modernizálását is támogatjuk: 2016-ban a BKV Zrt. 20 darab Evopro villamos autóbuszt vett. Annak érdekében, hogy az elektromobilitási piacon az állam továbbra is aktív szereplő lehessen, a szektorhoz köthető feladatok végrehajtására az NGM tavaly megalapította az e-Mobi NKft.-t.

– Régiós viszonylatban hol tartunk az e-mobilitási programmal?

– Magyarország a térségbeli versenytársai közül már most is kiemelkedik az elektromosautó-állomány tekintetében, az elmúlt két év alatt a második helyre jöttünk fel a régióban. Csehország és Szlovákia 2016-ban kevesebb ilyen gépkocsit tudott eladni, mint egy évvel korábban, nálunk ezzel szemben nőtt az eladott autók száma. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor év végére lakosságarányosan akár régióvezetők is lehetünk ezen a téren.

– A több mint hárommillió hazai személygépkocsinak ma még csak pár százaléka elektromos jármű. Milyen dotációkat terveznek még az iparágnak?

 – Kiemelten fontosnak tartjuk az elektromobilitási piacmodell kialakítását, amely a szerepkörök és a közöttük levő kapcsolatok rendszerét átfogóan rögzíti. A szabályozás egyértelműsítése, a fejlődést biztosító üzleti környezet, az elektromobilitási tárgyú jogszabályok megalkotása szükségessé és időszerűvé vált. Fontos törekvésünk az is, hogy tovább népszerűsítsük az e-gépjárművek vásárlását és használatát,  valamint kiemelt cél az e-mobilitás hosszú távú fejlődésének a biztosításához szükséges infrastruktúra-fejlesztések megvalósítása. Olyan töltő-infrastruktúrát kell kiépíteni, amely rövid időn belül alkalmas a főváros és a megyeszékhelyek, középtávon pedig az ország teljes átjárhatóságának a biztosítására. Az ingyenes töltést lehetővé tévő kezdeti időszakot követően szükség van az e-mobilitás fizetési platformjának a kiépítésére egyszerű kereskedelmi szolgáltatási alapon, független, parkolásalapú elszámolás keretében. A hosszú távú stratégiai cél egy önálló elszámolóház kialakítása.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink