Drogárus orvosok

Való Világ

 

 

AMERIKA SAJÁTOS HÁBORÚJA  | Megengedhető-e, hogy hagyjuk szenvedni a fájdalomtól
a beteget, amikor a kínjukat meg is szüntethetjük? – tették fel a kérdést két évtizede az amerikai orvosoknak. Ez a sajátos marketingkampány pedig eredményes volt. Az opioidok felírása 1990 óta
a többszörösére nőtt. Viszont emiatt a kábítószer-tartalmú gyógyszerek okozta mellékhatások
az Egyesült Államok első számú közegészségügyi problémájává váltak.

 

Az ópiumszármazékok szinte mindegyike gyógyszerként kezdte a pályafutását. Mivel az opioidoknak van köhögés-gátló, bélműködést visszafogó, fájdalomcsillapító és eufóriát okozó hatása a múlt század elején még köhögéscsillapító és hasmenés elleni gyógyszerekként is használták őket. A heroint például 1898-ban a Bayer kezdte el forgalmazni köhögés elleni gyógyszerként, mivel erősebb volt a kodeinnél és nem okozott a morfinhoz hasonló hozzászokást. Ám ez utóbbi állításról hamarosan kiderült, hogy hamis. A tévedés oka az lehetett, hogy mivel a heroin köhögéscsillapító hatása sokkal erősebb a morfinénál, lényegesen kisebb adagokat alkalmaztak a kísérleti időszakban, és így a függőség még nem alakult ki. A bajok ott kezdődtek, amikor a szert néhány orvos morfinfüggő betegek gyógyítására kezdte használni. Ekkor derült ki, hogy a páciensek átszoktak a heroinra, ám az elvonási tüneteik a korábbinál is súlyosabbak lettek. A szer betiltására így is évtizedeket kellett várni, bár az orvosi használata tiltás nélkül is erősen visszaesett.

A gyógyszeripari kutatások ezt követően arra irányultak, hogy olyan opioid-molekulákat hozzanak létre, amelynek a fájdalomcsillapító hatása magasabb a morfiuménál, az egyéb hatásai pedig gyengébbek. Sajnálatos módon a mai napig nem sikerült olyan molekulát találni, amelynek hosszú távú alkalmazása ne okozna függőséget és toleranciát, amely az adag folyamatos növelését igényli, a szer elvonása pedig életveszélyes állapotot válthat ki.

Ez a tény sokáig arra ösztönözte az orvosokat, hogy csak elviselhetetlen fájdalom esetén és csak a lehető legrövidebb ideig alkalmazzák ezeket a szereket.

Ám megérkezett az OxyContin nevű gyógyszer, és az amerikai orvosok az agresszív marketingkampány eredményeképpen immár nemcsak végstádiumú rákos betegek fájdalomcsillapítására vagy közvetlenül műtétek után alkalmazzák a kábító fájdalomcsillapítókat, hanem olyan fájdalmak esetén, mint a bokaficam, a hátfájás vagy az ízületi fájdalmak. Az ezt a gyakorlatot döbbenten néző európai és távol-keleti kollégáikat pedig kongresszusokon oktatták ki, hogy irracionális félelmükben képesek fájdalomban tartani a betegeiket. Szerencsénkre nem hittek nekik.

Az USA-ban a kábítószer-túladagolások vezető haláloka lett 2005-től az ópiáttartalmú orvosság túladagolása, megelőzve ezzel az addig vezető kokaint. Majd a 2010-től a durván emelkedő herointúladagolás lett az első, később a megjelenő fentanilszármazékok két év alatt az élre törtek. Az adatokban az az igazán meglepő, hogy nem látszik ún. „helyettesítési hatás”. Minden opiát okozta halálozás durván emelkedik. Akárcsak a kokain- és a metamfetamin-túladagolás, bár az utóbbi kettő általában a fentanillal való együttes használat kapcsán.

Két éve 64 ezer embert halt meg kábítószer-túladagolásban az USA-ban. Ez több, mint amennyit bármely másik külső tényező valaha is okozott. Sem a fegyverek, sem a közlekedési balesetek, de pusztítása tetőpontján még az AIDS sem okozott ekkora tragédiát. A teljes vietnami háborús amerikai veszteség is kisebb volt, mint a kábítószer okozta pusztítás egyetlen év alatt.

Az orvosi opiátok okozta függőség hosszú ideig nem sok figyelmet kapott a politika részéről. Noha Barack Obama elnökségének idejére az ebből fakadó halálozás több volt, mint amit az összes többi kábítószer okozott, a kérdést vidéki, fehér problémának tekintették. A probléma földrajzi eloszlása ugyanis messze nem egyenletes.

Az orvosi opiátra rászokott betegek kiszolgálására úgynevezett fájdalomklinikák jöttek létre egyes államokban, ahol különösebb kérdezősködés nélkül írtak fel kábítószer-tartalmú gyógyszert bárkinek. Volt olyan orvos, aki havi 2400 tablettát írt fel egy beteg nevére, több mint fél éven keresztül. Őt mint kábítószer-kereskedőt ítélték el.

Az Amerikai Kábítószer-ellenes Ügynökség a probléma kezelésére kvótákat állapított meg az egyes kábító fájdalomcsillapítókra, ennek hatására az ópiátfüggők kénytelenek voltak a drogkereskedőkhöz fordulni. Valószínűleg ez a kereslet hozta el a fentanil szárnyalását az amerikai kábítószerek között.

A fentanil egy szintetikus opiát, a morfiumnál százszor, a heroinnál ötvenszer erősebb hatással. Gyógyszerként a világ szinte minden országában használatos műtéti fájdalomcsillapításra, illetve daganatos betegeknek tapasz formájában.

Illegális kábítószerként rengeteg előnye van: az előállításához nincs szükség máktermesztésre, csak néhány vegyészre. Szagtalan, a kábítószer-kereső kutya nem találja meg, és igen kicsi mennyiség rengeteg dózisra elegendő. Az utcai árusok heroinnal keverve árulják, ami végképp kiszámíthatatlanná válva a halálos túladagolások első számú okává vált.

Trump elnök ugyan megígérte a közegészségügyi válsághelyzet kihirdetését az opiátfüggőség miatt, de tényleges intézkedésre a mai napig nem került sor. Azzal kell ugyanis szembesülnie, hogy nagyon elégtelenek a probléma kezelésére bevethető eszközök. A hetvenezer túladagolásos haláleset mögött a becslések szerint két és fél-három millió függő van, akiknek a kezelésére, rehabilitációjára nincs elég intézmény és szakember. A bűnügyi szervek csak a kínálat szűkítésére alkalmasak, arra is csak igen korlátozott mértékben. A Kínával való együttműködés az ott működő fentanilgyártás felszámolására csak annyi eredményt hozott, hogy a dizájnerdrogokhoz hasonlóan módosított vegyületeket kezdtek gyártani, amelyek veszélyessége helyenként a vegyi fegyverekét közelíti. Jelenleg Amerika a kábítószer elleni háborúban vesztésre áll.

 

 

MEGDÖBBENTŐ SZÁMOK

Bár az amerikai lakosság a világ teljes populációjának a 4,4 százalékát teszi ki, a gyógyszeripari ópiáttermelés 30 százalékát fogyasztják el. Ezen belül a hidrokodon (pl. Vicodin) közel 100, az oxikodon (pl. OxyContin) 81, a morfium 57 és a fentanyl 30 százalékát.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink