A „mezzogiorno” jelentése dél, amit egyébként francia mintára – Midi de la France – honosítottak meg az olaszok. Ámbár az ottaniak gyakorta még Il Meridione címmel is illetik a lentebbi részét az olasz csizmának. Utóbbit szó szerint kell érteni, ugyanis a régiók közül Abruzzo és Molise a csizma szárán található, míg Calabria az orrát alkotja, Puglia pedig a sarokrész. Aligha árulunk el azzal titkot, hogy nagy különbségek vannak az ország északi és déli területei-nek a gazdasága között. A fejlett iparú és erős gazdaságú észak tartja el ugyanis a mezőgazdaságból élő, átlagosan 20 százalékos munkanélküliséggel küzdő, elmaradott déli vidékeket. Vagyis ezen régiók közös nevezője még tulajdonképpen az, hogy harminc éve képtelenek a gazdasági fejlődésre. Utóbbit nem is az egyébként kedélyes, roppant közvetlen helyiek állítják – hiszen épültek itt gyorsforgalmi utak, kötöttpályás vasúti szakaszok, idegenforgalmi infrastruktúra, s egy-két nagyobb, az agráriumhoz kötődő feldolgozóipari vállalat is létrejött és eredményesen üzemel –, hanem az Európai Bizottság. A brüsszeli szakértők álláspontja szerint hiába öntötték a pénzt a délolasz térségekbe, a bruttó hazai termék (GDP) arányában számított fejlődés nem jött össze. Megállt az idő. Bár éles szóváltás és heves gesztikuláció övezi azt, ha Szicíliát is idevesszük, mármint a délolasz régiók táborába – miként teszi azt a geopolitikai és pénzügyi statisztika –, a Mez-zo-gior-no fejlettségi szintje megrekedt az uniós átlag 70-80 százalékán. Természetesen a felkapottabb, elsősorban idegenforgalmi és prosperáló agrárterületeken magasabb az életnívó, ám a szegényebb részeken – ideszámítva például a nagy szigetet – nem éri el a közép-európai szintet. Például Szicília GDP-arányos fejlettsége pontosan megegyezik Magyarországéval: 67 százalékos. Csakhogy ez a terület évtizedek óta kapja a közösségi felzárkóztatási pénzeket – piacgazdasági körülmények között, elméletileg legalábbis.
De ismerkedjünk meg néhány olasz makrogazdasági adattal, tekintettel arra, hogy a taljánok gazdasági befolyása még most is jelentős. Olaszország a világ tíz legnagyobb gazdasága között szerepel. Bruttó államadóssága GDP-arányosan 130 százalék, amely euróban számolva cirka 2300 milliárdra rúg. Ennek hozzávetőleg a harmada külföldi befektetők kezében van. A fiatalok körében a munkanélküliségi ráta eléri a 37 százalékot, gazdasági növekedés pedig alig van. Az elmúlt két év leforgása alatt egy százalék alatt tudott gyarapodni az olasz GDP, és a Nemzetközi Valutaalap várakozásai szerint a következő két esztendőben ez is így marad.
Az említett makrogazdasági számok jelzik, hogy Olaszországban a krízis még nem ért véget, nagypolitikai recept pedig a megoldásra nem nagyon kínálkozik. Sőt, erősödik a populizmus. Más probléma is van: az olasz pénzügyi rendszer válságba jutott, illetve talán – most úgy tűnik – kikecmereg onnan.
Míg mostanában északon leginkább a pénzügyi problémák kerülnek fókuszba, addig lent, délen a gazdasági eredménytelenség, az említett drámai munkanélküliség a fiatalok körében, valamint a menekültválság okozza a legnagyobb gondot.
Akik például Calabriába vetődnek, néhány érdekességgel szembesülnek: a bankkártyás fizetés nem nagyon működik, ha van is az üzletekben gép, rendszerint „nem funkcionál”, a szolgáltatások árai szép lassan, de felfelé kúsznak, és érdemes jó előre lefoglalni a kint tartózkodás részleteit – például a lakás- és autóbérlést. Ha ezt az utolsó napokra hagyjuk, megugranak a költségek.
A vonatok viszonylag pontosan járnak – ha az ember épp nem csöppen bele egy aznap (!) meghirdetett sztrájkba, mert akkor borul a menetrend. Tabutéma viszont a maffia: ezt a szót szinte ki sem lehet ejteni. Míg korábban az alvilág „klasszikus” szerepkörét űzte, később jöttek az állami beruházási megrendelések, s jelenleg a migrációval kapcsolatosan hozzák sokan összefüggésbe.
Cseppet sem mellesleg Európa égető problémája, a migráció pont Mezzogiornót érinti a legjobban. De miként azt a pesti szleng tartja: „nem ma kezdték”. A délolasz régiók a nyolcvanas évek elejétől szembesülnek a témával, úgyhogy a legtöbb település vasútállomásának a külseje inkább emlékeztet Észak-Afrikára, mintsem a jómódú Nyugat-Európára.
A legfrissebb hírek szerint ezek a térségek megunták, hogy menekültbefogadó központok legyenek, így a zsúfolt hajókkal érkezőket északra küldenék.
Miután a témával kapcsolatosan továbbra sincs közösségi rendelkezés, legfeljebb pénzügyi és hatósági támogatás, a mondat végére a pontot vagy a felkiáltójelet most is Róma – amely egyre inkább az uniós bevándorlási szabályok szigorításának egyik legnagyobb sürgetőjévé válik – teszi ki.
Borítófotó: Getty Images Hungary