Célkeresztben az európai cégek

Való Világ
Az elmúlt években több olyan amerikai mészárlás is volt, amelynél az elkövetők európai fegyvereket használtak. Egy biztos: ha a tengerentúlon elkezdik korlátozni a pisztolyok és egyéb fegyverek eladását, azzal az öreg kontinens gyártói is rosszul járnak.

Az USA-ban az esztendő első másfél hónapjában összesen 18 iskolai lövöldözésre került sor. Ez még csak nem is kiugró adat. Sokáig úgy tűnt, hogy az amerikaiak lassan hozzászoknak a tragédiákhoz, ám a februári, 17 emberéletet követelő floridai incidens váratlanul olyan hullámokat vetett, amire az 1999-es columbine-i mészárlás óta nem volt példa.

A kritikák a törvényhozás mellett főleg az ország legnagyobb fegy-ver-lobbiját, a Nemzeti Puskaszövetséget (National Rifle Association – NRA) vették célba. Mivel a társadalmi vita egy hét után sem csitult, a kérdésben a nagy amerikai vállalatok is kénytelenek voltak állást foglalni. Többek közt két légitársaság, a Delta és a United Airlines is eltörölte az NRA-tagoknak nyújtott kedvezményeit. A szervezettel emellett néhány nagy autókölcsönző, így a TrueCar és az Avis is megszakította az együttműködést. Ezek a hangzatos bejelentések azonban aligha vannak hatással a fegyverpiacra. Épp ezért sokkal nagyobbat szólt, amikor a Walmart is megnyilatkozott a témában. Elvégre Amerika legnagyobb fegyverkereskedőjéről van szó. Igen, az európai fülnek ez furán hangozhat, de az áruházláncban a szeletelt kenyér és a reggeli gabonapehely mellé pisztolyt és puskát is lehet venni. A csoportnál a napokban bejelentették, hogy hiába engedik meg az állami törvények a 18 évesek fegyvervásárlását, náluk ezentúl 21 év lesz a korhatár.

Nem sokkal később a második legnagyobb fegyverkereskedő is megszólalt: a Dick’s Sporting Goods hasonlóan járt el, sőt továbbment: a nagy kapacitású tárak és a félautomata gépkarabélyok árusítását is beszüntették. Közben a Fehér Házban szintén megy már az ötletelés: néhány vad elképzelés, például a tanárok felfegyverzése mellett az esetleges szigorítások is szóba jöttek. Ha nem lép a törvényhozás, pár hét vagy hónap, s minden bizonnyal sor kerül egy újabb vérengzésre (ez statisztikai tény: tavaly lőfegyverrel kapcsolatos bűncselekményekben és balesetekben 15 ezren haltak meg az országban).

Az újabb korlátozások bevezetése esetén persze tovább nő majd a kereskedőkre nehezedő teher. Ez nemcsak az NRA-nek vagy az amerikai forgalmazóknak, hanem az európai fegyvergyártóknak is rossz hír. Az Egyesült Államok legnagyobb importforrásai között ugyanis ott találjuk Németországot, Ausztriát, Olaszországot és Horvátországot is! Az európaiak az utóbbi évtizedekben alaposan megvetették a lábukat a tengerentúlon. Míg az 1980-as években a külföldi gyártók részesedése az amerikai fegyverpiacból még csak 10 százalékos volt, ez az arány mára 30 százalék fölé nőtt. 

A közel ötszáz éves Beretta nyitotta a sort annak idején, amikor a jelenlegi ügyvezető apja, Ugo Beretta 1977-ben belépett az amerikai piacra: ennek eredményeként lett a 92-es pisztolyuk a történelem egyik legsikeresebb kézifegyvere. Persze ebben a bizniszben, pláne, ha Amerikáról van szó, a sikernek ára van. Több olyan mészárlás is volt az USA-ban, amelyet Beretta fegyverekkel követtek el. Csak néhányat említünk a példa kedvéért. Négy éve Jaylen Ray Fryberg a Washington állambeli Marysville-ben négy gyereket ölt meg. Korábban Terry Michael Ratzmann hét, Jiverly Wong 13 gyilkosságot követett el egy Beretta pisztollyal. Előbbi a tette után öngyilkos lett. 

Amikor a cégvezetést a felsorolt esetekről kérdezték, az ügyvezető, Franco Gussalli Beretta azt mondta: „Minden nemzetnek joga van hozzá, hogy eldöntse: a területén mi helyes és mi nem. Mi csak követjük a szabályokat.” Majd hozzátette: „A legtöbb elkövető drogfüggő volt. Én inkább emiatt aggódnék.” A vállalat viszont az esetleges amerikai korlátozásoktól tarthat, ugyanis forgalmuk felét már az Egyesült Államokban termelik ki: épp emiatt 2016-ban Tennessee-ben még egy saját gyárat is felhúztak. Ám az európaiak között még így sem ők a legnagyobbak. Ketten is megelőzik őket. 

Ebből az egyik az ausztriai Glock, amelyik évente 1,3 millió fegyvert exportál az USA-ba. Az amerikai rendőrök kétharmadát ők látják el pisztolyokkal, így aligha meglepő, hogy már nekik is van egy saját ottani üzemük. Az éllovasnak azonban a svájci–német SIG Sauer számít: a teljes kézifegyverpiac 12,3 százaléka tartozik hozzájuk. New Hampshire-i
üzemüket annak idején még Trump elnök fiai – Eric és az ifjabb Donald – is felkeresték. Mint a többi európai cég, ők is a termékeik minőségéről és a kiváló dizájnjaikról híresek. Emiatt viszont a tömeggyilkosok is szívesen veszik az áruikat: a két éve történt, ötven életet követelő orlandói mészárlást is egy SIG Sauer puskával – egész pontosan egy MCX gépkarabéllyal – követték el. Az eset azonban egyáltalán nem rontotta az üzletüket. A gyártóknak jó hír lehet, hogy a jövőbeli korlátozások belengetése rövid távon kifejezetten megdobja az eladásokat. Ugyanis ha az emberek félnek attól, hogy a fegyverek kikerülnek a boltok kínálatából, akkor zsákszámra kezdik venni a puskákat és a pisztolyokat. Az NRA-nél épp ezért a fegyvertartást kritizáló Barack Obamát annak idején mint az egyik legjobb reklámemberüket emlegették. 

 

Borítófotó: Fesztiválozók várják, hogy a rendőrök ellenőrizzék a fegyvereiket.
Amerikában számos államban a 18 évesek is vehetnek puskát

Ezek is érdekelhetnek

További híreink