A Teva gödöllői gyára a végnapjait éli. A vállalat még tavaly jelentette be, hogy ötszáz fős létszámcsökkentést tervez a termelőüzemében, azzal a szándékkal, hogy 2018 végéig értékesíti vagy bezárja a telepet. Az akkori tájékoztatás szerint a gyár ez év közepéig csökkentett kapacitással folytatja a termelést. De mindez csak a jéghegy csúcsa: a társaságnál ugyanis csoportszinten egymást érik a bezárások. A múlt év folyamán összesen 15 üzem felszámolását és közel 14 ezer ember elbocsátását jelentették be. A hírek teljesen lesújtották az izraeli közvéleményt. Most mondhatnánk, hogy a Teva korábban hasonló sikertörténet volt nekik, mint nekünk a Mol, de igazából a cég jelentőségét egy ilyen hasonlat aligha festené le kellő alapossággal. A Tel-Avivhoz közeli központtal működő társaság volt az egyik első nagy nemzetközi izraeli vállalat, amely megtestesítette a fiatal ország elképesztő üzleti és pénzügyi ambícióit.
A Teva 20 milliárd dollárnál is nagyobb forgalmával jelenleg a gyógyszeripar egyik legnagyobb óriásának számít, sőt a generikus készítmények terén ők lettek az első számú szereplők a világon. A leépítésekről és a bezárásokról, valamint a részvényárfolyamok zuhanásáról szóló híreket ezért Izraelben szinte nemzeti tragédiaként kezelik. Decemberben, nem sokkal azután, hogy a cég tájékoztatott a helyi elbocsátásokról, a munkások kivonultak, s egy forgalmas útszakaszon gumikat égettek. Ez pedig csak a kezdet volt, hiszen egymás után indultak a szimpátiamegmozdulások: félnapos sztrájkot tartottak a bankokban, a tőzsdén és a Ben Gurion nemzetközi repülőtéren is. De mi siklott ennyire félre? Ahhoz, hogy a választ megértsük, vissza kell hajtani a naptárt pár évtizeddel.
Az 1930-as években Közép-Európából tömegével vándoroltak át a zsidók Palesztinába, köztük pedig rengeteg gyógyszerész és vegyész akadt, akik egymás után nyitották az új gyárakat. Az Assia, a Zori vagy az Ikapharm mellett ekkor alapították meg a Tevát is, amelynek a jogelődje egy 1901-ben nyitott jeruzsálemi gyógyszer-nagykereskedés volt. A felvásárlások már az indulás után fontos részét képezték a stratégiájuknak. A szárnyaikat először Afrikában kezdték bontogatni, de idővel a világ majd minden pontján megjelentek. Nem csupán a zsidó állam második legnagyobb gyógyszergyárát, az ABIC-ot vették meg, hanem akvirálták a holland Orphahellt és a kanadai Novopharmot is. A sort hosszan lehetne folytatni. Ami a magyarországi szereplést illeti, a kezdetek szerények voltak. 1993-ban egy debreceni, majd egy budapesti lakásban, egyetlen telefon- és faxkészülékkel kezdődött a munka. Rá két évre viszont már felvásárolták a nagy múltú Biogalt, s ezzel egy több mint 200 milliárd forintos magyar leányvállalat alapjait fektették le.
De bármilyen meglepően is hangozzék, a globális csoport még az ezredforduló idején is egyfajta családi vállalkozásként működött: a cég összesen négy-öt família tulajdonában volt. Egészen addig, amíg a Teva felvirágoztatásáért felelős Eli Hurvitz 2011-ben meg nem halt. Az igazgatóság nem sokkal a tragédia után Jeremy Levint kérte fel ügyvezetőnek. Az első nem izraeli igazgató pedig egy sajátos vízióval állt elő: meg akarta honosítani a vállalatnál a multiszemléletet. Korábban például az volt a társaság hitvallása, hogy minden leánycégnél helyi vezetőkre van szükség. Levin alatt viszont külföldről kezdték el delegálni a topmenedzsereket. Ráadásul óriási volt a fluktuáció. „A gödöllői üzemben például volt, hogy évente cserélték a vezetést” – mesélte a Figyelőnek egy neve elhallgatását kérő forrás. A Teva mindeközben egyre nagyobb vízfejet növesztett: új regionális szervezetek jöttek létre, amelyek nemhogy nem segítették, de inkább gátolták a hatékony működést.
Mindenesetre a frissen kinevezett ügyvezetőnek már a regnálása elején szembe kellett néznie egy komoly problémával: a cég profitjának közel a fele ugyanis egyetlen termékből, a sclerosis multiplex betegséget gyógyító Copaxone-ból folyt be. Márpedig ebben az iparágban a hatóanyagok szabadalma egy idő után lejár. Így adta magát a kérdés: mi lesz a társasággal azután, hogy 2017-ben elvesztik a készítmény feletti kizárólagos jogaikat, s bárki használhatja a receptjüket?
Az egyik ötlet úgy szólt, hogy két lábon állnak majd: tehát a bevált lejárt szabadalmú gyógyszerek másolatai, vagyis a generikus termékek mellett saját fejlesztésű originális készítményekkel is elő akartak rukkolni. Ez egyszer már bevált, hiszen a Copaxone is egy ilyen házon belüli fejlesztés volt. Tehát a lépés logikusnak tűnt, mivel a terület új volt, de nem teljesen ismeretlen. A probléma csak az, hogy az originális gyógyszerek fejlesztése nemcsak roppant költséges, de kockázatos is. Ugyanis dollárszázmilliókat ölnek a sok kísérleti anyagba, mire kiderül, hogy nem lesz belőlük életképes termék.
Ráadásul régen azok a szerek, amelyek eljutottak a klinikai tesztekig, tíz esetből nyolcszor megkapták az összes szükséges engedélyt, mostanság viszont tíz kísérleti anyagból rendszerint csak kettőből lesz árulható orvosság. És még így is: a sikeres készítmények bevezetése akár 5 milliárd dollárba is belekerülhet. Szó, mi szó, a Teva merész lépésre szánta el magát, és egyelőre úgy tűnik, hogy a számításaik nem váltak be. A fejlesztések miatt a költségeik elképesztő mértékben megugrottak, de a bevételi oldalon a várt növekedés elmaradt. A problémáik közül pedig nem is ez a legnagyobb. A fát ugyanis leginkább akkor kezdték el vágni maguk alatt, amikor prioritássá vált a terjeszkedés erőltetése. Miután Amerikában az első helyről a másodikra csúsztak a legnagyobb generikusgyógyszer-gyártók listáján, pánikszerűen kezdték el keresni a felvásárolható cégeket. Először a pennsylvaniai Mylant nézték ki maguknak, de az amerikai társaság megijedt a Teva közeledésétől, és inkább vett magának néhány kisebb vállalatot: azzal, hogy felduzzasztották magukat, meg akarták akadályozni, hogy a Teva bekebelezze őket. Ezért az izraeli társaság másik célpont után nézett. Ami ezután következett, az pedig egyszerűen érthetetlen.
Ilyen és ekkora méretű baklövést ritkán látni az üzleti világban: a Teva ugyanis brutális összegért, 38,3 milliárd dollárért megvette az Actavis Genericset, amelyből végül szinte semmi hasznuk nem lett. Attól a félelemtől hajtva, hogy lecsúsztak a dobogóról, kis túlzással élve hatalmas pénzért megvették a nagy semmit. Tudniillik a gyógyszeriparban, ha valaki akvirál egy társaságot, akkor az ügylettel általában vagy piacot, vagy gyártókapacitást, vagy terméket vásárol. A Teva viszont az Actavis megszerzésével nem jutott új, értékes hatóanyagokhoz, piacot nem szerzett, gyártókapacitást meg hiába kapott, erre nem volt rászorulva. A mostani bezárásokról szóló hírekből mindez világosan kitűnik. S ha ez nem lenne elég, a tranzakció lebonyolításához egy 10 milliárd dolláros rövid lejáratú hitelt is felvettek. Most tehát az adósságuk visszafizetésével épp abból a gödörből próbálnak kimászni, amelyet ők maguk ástak ki. Egyelőre láthatóan a költségek megvágásában látják a kiutat, de még ha be is jön ez a taktika, akkor is ott van a kérdés: most, hogy a Copaxone-ra már nem támaszkodhatnak, mire építik a jövőjüket?
A generikus gyógyszerek piaca, a Teva „hazai pályája” egyre jobban gyengélkedik. Az árak folyamatosan mennek le, ráadásul hiába utálták ki őket az USA-ból, az indiai gyártók megállíthatatlanul törnek fel. Közben Kína is egyre nagyobbat hasít a tortából: Afrikában szinte már csak az ő áruikat lehet kapni. „A probléma az, hogy az a Teva-igazgatóság akarja helyrehozni a problémákat, amely a bajokat okozta. Félő, hogy a cég végérvényesen belekerült egy lefelé mutató spirálba” – jegyezte meg lapunknak egy névtelenül nyilatkozó szakértő.
Borítófotó: Zajlik a munka a TEVA jeruzsálemi központjában. Bárhogyan is keverik a hozzávalókat, sok jó ebből talán már nem fog kisülni
