Amikor az egyetemek versenyeznek a diákokért, vagy még inkább, amikor lasszóval fogdossák a fiatalokat mezőgépésznek vagy mezőgazdasági gépkezelői szakra, nagyon egyszerű az agrárkari hívószó: ebből az ágazatból meg lehet élni. Nem is olyan rosszul – teszik hozzá kacsintva. A mézesmadzagot elhúzók persze nem hazudnak. Az utóbb említett foglalkozás jó ideje hiányszakma. Agrármérnöknek lenni sem igazán divat: a mezőgazdasági végzősök egy része rendre nem is a szektorban helyezkedik el. Aki mégis, az legkésőbb ekkor, az agrárcégeknél hamar kitapasztalja a főagronómus rigolyái és a kisborjú tartástechnológiája mellett a számok világát, a piac szigorú szabályait is.
Amikor egy ilyen, az ágazatban is edződött szakembernek olyasmit mondanak, hogy a közeljövőben mintegy ezer milliárd forinttal növelhető a hazai mezőgazdaság kibocsátása, először is számolni kezd. Az igaz, hogy Magyarország agrárkibocsátása példátlan módon, európai szinten mérve is jelentősen növekedett az elmúlt években – jelenleg mintegy 2650 milliárd forintra tehető –, ám ez még közel sem jelenti a magyar agrárium teljesítményének a határát. A szektor emissziója ugyanis, mint említettük, további 800-1000 milliárd forinttal bővíthető az elkövetkezendő esztendőkben, legalábbis Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerint. Ez testvérek között is 30–38 százalékos növekedés lenne. A főigazgató erről egy szakmai rendezvényen beszélt, ahol a precíziós gazdálkodás volt a téma.
Napjaink mezőgazdaságának ugyanis az egyik nagy kérdése, hogy miként lehet a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményeket elérni, s ezt évről évre továbbfejleszteni. A precíziós gazdálkodás pedig jó támpontokat ad ehhez, hiszen általa az agrártermelés már nemcsak hektárok szerinti, hanem négyzetcentiméteres pontosságú adatok alapján tervezhető. Többek között a tápanyagellátás, a műtrágyázás, a növényvédő szer kijuttatása során lehet hasznos a „smart farming” elve. A szektorban rejlő tartalékokat lehet vele kiaknázni, nem beszélve arról, hogy az ideális inputfelhasználást is megvalósíthatóvá teszi. A precíziós gazdálkodás azonban nem szűkíthető le a növénytermesztésre. Létezik precíziós állattartás is. Utóbbi nagyon hasonló a hagyományoshoz; annyi a különbség, hogy a jószágokat egyedileg kell megfigyelni, annak ellenére, hogy az állattartó telepeken általában nagy állományokkal dolgoznak. A szarvasmarhánál például a hő-mérséklet változása az egyed ivari történéseinek különböző összefüggéseit jelezheti.
Míg az állattartásban az egyedek minél pontosabb megfigyelése lehet irányadó, a növénytermesztés terén a további erősödéshez a megváltozott klímafeltételekre is választ adó technológiák alkalmazása – vélik a szakemberek. Természetesen nagy hangsúlyt kellene fordítani az öntözésfejlesztésre, a precíziós módszerek széles körű elterjesztésére és adaptált technológiák kidolgozására a kedvezőtlen adottságú termőhelyek esetében. Amennyiben csupán a precíziós technológiákban rejlő metódusokat nézzük, azokban már önmagában benne van a lehetőség, hogy hazai viszonylatban mintegy 350-400 milliárd forintos bővülést érjünk el az alkalmazásukkal. Ez a szám nagyjából a terület- és állatalapon járó támogatás éves összegét jelenti, tehát éppen akkora forrást, amely a magyarországi gazdálkodók sokat hangoztatott versenyképességéhez kell. Gazdáink tehát – kevés kivételtől eltekintve – uniós támogatások nélkül legfeljebb hobbikertészek vagy állattartók lennének. Mezőgazdasági tevékenységüket maximum másodállásban űzhetnék, csakis abból ugyanis nem tudnának megélni.
A fent említett összeget tehát a termelőknek, elsősorban az uniós támogatási egyenlőtlenségek miatt a forrásokkal az állattartóknál jobban ellátott és a precíziós gazdálkodásban is előbbre járó növénytermesztőknek minél sürgősebben maguknak kellene kigazdálkodniuk. Mintegy vezeklésképpen azért, mert közülük sokan a támogatásokhoz való „igazodás” érdekében építették le az állattartásukat és tartották meg mondjuk az extranyereséges szántóföldi gabonatermelést. Még akkor is növelniük kellene a hatékonyságot, ha az uniós agrártámogatások elapadásától tartani rövid távon talán azért mégsem kell. Az ugyanis már egyáltalán nem biztos, hogy ezek a versenyképességet javító szubvenciók hosszabb időtávon is megmaradnak. Az Európai Bizottság már felhívta a figyelmet arra, hogy a világ gyorsan változik, ennek következtében pedig azok a kihívások is, amelyekkel a mezőgazdasági termelőknek és a társadalom egészének szembe kell néznie. Éghajlatváltozás, áringadozás, politikai és gazdasági bizonytalanság, a globális kereskedelem növekvő szerepe: a mezőgazdasági termelőknek meg kell tanulniuk a módosuló környezetben való mindennapi működést. E „kaméleon-üzemmód” mellett ugyanakkor az elsődleges cél továbbra is a fenntarthatóbb agráriumra irányuló áttérés lenne.
