Adósságtörlesztés vagy pénzügyi káosz

Való Világ
Pénzügyi káosz lett volna akkor, ha 1990-ben a kormány bejelenti: nem fizeti vissza a magyar államadósságot – jelentette ki lapunknak az MNB egykori alelnöke, Hárshegyi Frigyes, aki szerint az SZDSZ ez irányú ötlete mögött Soros György állt. A pénzügyi szakember úgy tartja, jó a jelenlegi monetáris politikai irány, azonban nagy kár, hogy kevés bankhitel áramlik a kis- és közepes vállalkozókhoz

– Harmincéves a kétszintű bankrendszer. Hol élte át 1987-es létrejöttét?

– A Magyar Nemzeti Bank frankfurti képviseletének voltam a vezetője. Akkoriban egyébként öt helyen volt reprezentációja hazánknak: Japánban, Németországban, az Egyesült Államokban, Svájcban és Franciaországban. Ezeknek a képviseleteknek az volt a funkciója, hogy az adott országokban tartsuk a kapcsolatot a nemzetközi bankokkal, miután az ország teljes adósságát, hitelállományát az MNB mérlegében tartotta az állam, vagyis a jegybank vette fel a hiteleket és vállalta a refinanszírozást. A szó szoros értelmében vett pénz- és tőkepiaci jelenlét kellett az MNB-nek, valamint széles körű kapcsolat a piacokkal.

– Miért előzte meg a rendszerváltozást a kétszintű bankrendszer létrejötte?

– Éveken keresztül belső nyomás volt rajtunk, miszerint ne az MNB ossza a pénzt, hanem üzleti alapon a kereskedelmi bankok finanszírozzák a piaci szereplőket. Tudniillik nem pusztán a devizaalapú kölcsönöket, vagyis a külföldi hiteleket helyezte ki a jegybank, hanem a belső gazdasági szereplőknek, állami vállalatoknak, termelőszövetkezeteknek is az MNB hitelfőosztályai nyújtották a kölcsönöket. 1987-re érett meg a kiválási helyzet, miszerint öt bankot neveztek ki különböző területek pénzügyi menedzselésére. Szép lassan elindult a forrásgyűjtés és a hitelezés.

– Tehát a pénzügyi-gazdasági váltás előbb jött, mint a politikai!

– Mikorra elértük a rendszerváltozás éveit, 1988–89-et, 15-20 kereskedelmi bank már működött, valamint külföldi pénzintézetek is érkeztek Magyarországra a nyugati tőkésvállalatok mellett. Az 1990-re kialakult parlamenti demokráciát már egy kétszintű bankrendszer és a külföldi működő tőke kvázi jelenléte fogadta.

– A budapesti folklór 1990-ben azt terjesztette, hogy ön az egyik lehetséges jegybankelnök. Nem vállalta, vagy ez csak mendemonda?

– Mindig a devizaterületen dolgoztam, amely jelentős tétel volt mind az MNB, mind pedig a magyar gazdaság vonatkozásában. Hiszen 1990-ben elérte a 18 milliárd dollárt hazánk bruttó külföldi adóssága. Antall József nevezett ki 1990 júniusában a devizaterület alelnökévé, s ez önmagában olyan óriási feladat volt, hogy nem vágytam arra, hogy feljebb lépjek. Bőven volt munkám: túlzás nélkül 24 órás szolgálat. Több adósságfinanszírozási problémával néztünk szembe.

– Konkrétan?

– Magyarország a gazdasági teljesítményéhez képest nagyon eladósodott volt, árgus szemmel nézték a külföldi befektetők, hogy a nagypolitikai átalakulás ellenére változik-e valami a hitelek visszafizetése terén, valamint az adósságmegújítás, a refinanszírozás kapcsán.

– S mi változott?

– Nézze, a higgadt szakértők, a konzervatív-jobboldali kormányhoz közel álló közgazdászok – és maga Antall József is – a tudatában voltak annak, hogy vissza kell fizetni az országnak a korábbi években felvett hitelt, még akkor is, ha más politikai garnitúrához kötődött a ránk háruló tartozás. Ráadásul a KGST szétesett, vagyis alapanyagokért is dollárban kellett fizetnünk. Az adósságszolgálat mellett tehát az ország működése szempontjából a devizafinanszírozásra szintén konstrukciót kellett kitalálnunk: például zöldhasúval fizettünk az olajért vagy a gázért is.

– Eközben több párt azt sürgette, hogy ne fizessük vissza az egykori rezsim által felvett hiteleket, vagyis ne törlesszük az államadósságot!

– Különösen az SZDSZ! A szabad demokraták ezt akarták megvalósítani hatalomra jutásuk esetén. Antall József 1990 márciusában, mikor már látszott, mely pártok kerülhetnek be az Országgyűlésbe, összehívta a politikai tömörülések vezetőit, hogy legyenek kicsit csendben, mármint ami az államadósság vissza nem fizetését illeti, előfordulhat ugyanis, hogy a választások után már nem kapunk devizát. Harcolni kellett azért, hogy megmaradjon a fizetőképességünk.

– Mégis: volt olyan kelet-európai ország, amely meglépte az adósság vissza nem fizetését.

– Mélységes meggyőződésem, hogy ha mi ezt tettük volna, kivonul az országból a működő tőke, elfordulnak tőlünk a nemzetközi pénz- és tőkepiacok, s előbb-utóbb pénzügyi káosz tört volna ki.

– Pedig Pesten és Budán akkoriban azt beszélték, készült erről tanulmány is.

– Pontosan! Egy akkori IMF-szakértő készített erről tanulmányt az SZDSZ-nek, amelynek vezetői, politikusai, közgazdászai nem akarták törleszteni a szocialista Magyarország tartozását. Teljesen egyértelmű, hogy a háttérben Soros György állt. Antall Józsefnek dicsekedett is arról, hogy milyen jó mentő terve van.

– Részletesebben, ha lehet!

– A 18 milliárd dolláros adósságból mintegy 16 milliárdnyi volt, amely a nyugati szférával szemben fennállt. Abból mintegy 2 milliárd IMF–Világbank-hitel volt, amelyre azt mondták, vissza kell fizetni, ugyancsak 2 milliárdot tett ki a jenben és német márkában denominált tartozásunk, mely szintén a fenti kategóriá-ba esett. S volt még egy 1,5-2 milliárd dolláros tétel, amely abból származott, hogy nemzetközi bankoknál létesültek egy-két napos betétek. S a fennmaradó 10 milliárdos adósságra az SZDSZ képviselői azt mondták, ha hatalomra kerülnek, akkor bejelentik: ezt nem fizetik vissza. Annak az értéke majd lemegy a másodpiacon 30 százalékra, amelyet nyugati befektetők vásárolnak meg, s ebből a tételből lehet majd elindítani a privatizációt. Ez volt a helyzet gyakorlatilag nulla devizatartalék mellett!

– Antall József közbelépésére azonban visszakoztak az ötlet kiagyalói, nem?

– Olyannyira, hogy az SZDSZ újságjában, a Beszélőben később visszavonták tervüket a szabad demokrata szakértők.

– Utóbbi táborba sorolták Surányi Györgyöt is. Miközben az MDF adta a kormányt, Surányi lett a jegybankelnök a paktum részeként?

– Valószínűleg igen, az MDF–SZDSZ-paktum része volt, hogy Surányi György lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki addig töltötte be a pozíciót, amíg alá nem írta a Demokratikus Chartát. Visszatérve a korabeli budapesti folklórra: az igaz, hogy Antall József felkért arra, hogy ideiglenesen legyek az MNB elnöke. Újból rögzíteni szeretném: azért nem vállaltam el, mert az ország devizaadósságát kellett menedzselnem, a fizetőképesség fenntartása mellett. Egyik napról a másikra éltünk.

– Miként lehetett akkoriban érvelni az adósság törlesztése mellett?

– Az Antall-kormány úgy érvelt, hogy a privatizációból befolyt pénzt, valamint a külföldi működő tőkéből származó devizaforrásokat fordítsuk a tartozás törlesztésére, a lejáró hitelek regenerálására. 1996 végéig mintegy 13-14 milliárd dollárnyi hitelt tudtunk a 18 milliárdból átíratni hosszú távú kölcsönökké, s a devizatartalék elérte a 10 milliárd dollárt. Az ország adóssághelyzete teljes mértékben stabilizálódott. Többek között ennek köszönhetően lehettünk tagjai az OECD-nek is.

– A stabil pénzügyi helyzetből fakadóan a monetáris politikának úgyszólván adott volt az út. Hogy értékeli a különböző elnöki korszakok lefutását?

– Nagyjából azt csinálta a monetáris politika, a jegybankárok, amit kellett. Volt azonban ennek egy negatív sajátossága. A konvertibilitásnak fokozatosan eleget tettünk, s hagytuk, hogy a külföldi befektetők is vehessenek magyar állampapírt, jöttek is csőstül. A két számjegyű inflációt két számjegyű kamattal honorálta a jegybank, ami tetszett a külföldi vásárlóknak. Sok pénz került a rendszerbe. Surányi szerint ezt a pénzt sterilizálni kellett.

– Hogyan?

– Mindenféle oda-vissza jegybanki konstrukciókkal ezt a mennyiséget kiszedték a mérlegből. A fölösnek mondott összeget kivonták a bankrendszerből, nehogy abból belföldi állampapír legyen, vagy hitelekben testesüljön meg. Nos, ez volt a sterilizáció! Sajnos ezt a rendszert sokáig fenntartották. Amikor kitört a 2008-as világgazdasági válság, az akkori kormány, pont azért, mert a 16-17 milliárd dolláros devizatartalék kevésnek bizonyult, az IMF-hez rohant.

– Ugyanakkor, ha nincs IMF–EU-hitel, beüt az államcsőd, nem?

– Kérdésre kérdés: de miért kellett 10 milliárd eurónyi hitelt forintosítani? Ez a hozzávetőleg 3000 milliárd forintos tétel bennragadt a bankrendszerben, s csak akkor lett volna rá szükség, ha teljesen leáll az állampapírpiac. Ami ugyan egy-két hónapig döcögött, de nem állt le. 2009 tavaszán már a korábbi metodika mellett üzemelt. A devizatartalék 32 milliárd euróra ugrott, amire semmi szükség nem volt. Miért kellett ülni a GDP 30 százalékát kitevő devizatartalékon? Erre azóta sincs válasz. Ráadásul a magas kamatok fenntartása nem pusztán az államadósság szempontjából volt kriminális, hanem azért is, mert a belső gazdasági szereplők is méregdrágán jutottak banki hitelhez.

– Immár négy éve tart a Matolcsy-éra a jegybankban. Hogyan értékeli?

– A legfőbb érték, hogy nagyon alacsony szintre szállították le az alapkamatot az MNB-ben, ami adósságfronton több százmilliárd forinttal könnyítette meg az állam helyzetét, s eközben a vállalkozások is olcsón juthatnak forráshoz. Esetükben az a gond, hogy a kereskedelmi bankok nem különösebben szeretik finanszírozni a kis- és közepes vállalkozásokat. Nagy kérdés, mi lesz azután, hogy az MNB kivezette a Növekedési hitelprogramot, amelyet ugyancsak jó konstrukciónak tartok, valamint az önfinanszírozási program elindítását is.

– Mindvégig uralta beszélgetésünket az állam adóssága. Ezen a téren milyen előrelépést lehet tapasztalni?

– Feltörekvő piaci ország – mint hazánk – esetében nagyon fontos az államadósság nagysága s annak finanszírozása. Minél kisebb benne a devizarész, annál jobb a pozíciónk a csökkenő külső sérülékenység miatt. Nálunk most nagyon jó az irány, miután a háztartások egyre inkább finanszírozói a magyar adósságnak, amely immár forintalapon képződik. Vagyis egy globális pénzügyi sokk esetén sem leszünk kitéve a külföldi befektetők kénye-kedvének.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink