1. Hassanal Bolkiah, Brunei szultánja
Becsült vagyona: 20 milliárd dollár (5291 milliárd forint)
Mivel az országban 1975 óta a kőolajtermelésből származó bevételek mind a szultánt illetik, az uralkodó elképesztő vagyonra tett szert. A 71 éves Hassanal Bolkiah palotájának a méreteiről sokat elárul, hogy az 1778 szobás épületben összesen 18 lift működik. A trónteremben függő 12 csillárnak pedig mindegyik darabja egy tonnát nyom. A szultán a fényűző lakhelye mellett autógyűjteményéről is híres: garázsában összesen hétezer autóritkaság parkol. Az 1990-es években a Rolls-Royce a brunei uralkodócsaládnak a teljes forgalma mintegy felét köszönhette.
2. II. János Ádám, Liechtenstein hercege
Becsült vagyona: 4,3 milliárd dollár (1137 milliárd forint)
Hogy ki az első számú európai uralkodó a vagyon tekintetében, az nagyban függ attól, milyen számítási rendszert használunk. Például tudni kell, hogy Nagy-Britanniában a koronabirtokokat egy holding, a Crown Estate kezeli, ezek felett pedig az uralkodó személyesen nem rendelkezhet. Ha a tényleges gazdagságról van szó, akkor az öreg kontinensen a liechtensteini herceg viszi a prímet. II. János Ádámnak a családtagjaival együtt százszázalékos tulajdonrésze van a szupergazdagok magánbankjában, az LGT-ben. A pénzintézet értéke ráadásul az idén több mint 60 százalékkal nőtt.
3. Mohamed bin Rasíd al-Maktúm sejk, Dubaj emírje
Az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnökének és Dubaj uralkodójának a lóverseny, valamint a lótenyésztés a kedvenc hobbija. Egyes becslések szerint a történelem során al-Maktúm sejknél még senki sem költött többet lovassportokra. A brunei szultánhoz képest viszont a kocsigyűjteménye szinte szerénynek mondható. „Csak” száz luxusautója van a dubaji palotában. Emellett azonban az övé a világ egyik legnagyobb jacht-ja: hajója hossza a 163 métert is eléri. Rendszerint jótékonyságra is szokott költeni: karitatív alapítványát 100 millió dollárból hozta létre.
4. VI. Mohamed, Marokkó királya
Becsült vagyona: 2,5 milliárd dollár (661 milliárd forint)
Az észak-afrikai uralkodóhoz vállalatok egész sora tartozik. Így például az övé Marokkó legnagyobb bankja, az Attijariwafa, a Managem nevű bányászcsoport és a cukorgyártással foglalkozó Cosumar is. A király a külföldi látogatásait gyakran titokban ejti meg. Hogy hol járt, arról sokszor csak utólag lehet értesülni. Tavaly márciusban például a Huffington Postból derült ki, hogy egy kis ideig Budapesten tartózkodott.
5. Szalmán ibn Abdelaziz esz-Szaúd, Szaúd-Arábia királya
Becsült vagyona: 1,2 milliárd dollár (317 milliárd forint)
A Szaúd-ház gyökerei egészen a XVIII. századig nyúlnak vissza: a történelem porondjára 1744-ben léptek rá, amikor átvették Diríja városának az irányítását. A teljes uralkodói családnak jelenleg több mint 15 ezer tagja van, de közülük csak kétezer számít igazán vagyonosnak. A jelenlegi király, Szalmán mindössze két éve van hatalmon, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy új útra terelje az országot. Többek közt meghirdette a Vision 2030 projektet, amelynek az egyik fő célja az olajfüggőség csökkentése és a magánszektor erősítése. Az uralkodót övező pompára jellemző, hogy amikor ősszel Oroszországba ment, 1500 embert vitt magával, és mindannyiukat ötcsillagos luxushotelekben szállásolta el.
6. Kábúsz, Omán szultánja
A hatalomra kerülése nem volt éppen zökkenőmentes: 1970-ben az apja ellen brit támogatással szervezett palotaforradalmat. Jelenleg azt szeretné elérni, hogy az országban az olajszektor 2020-ra csak a GDP 9 százalékáért feleljen a korábbi 40 helyett. Mivel nincsenek gyerekei, a halála után a családi tanács választhatja meg az örökösét.
7. II. Albert, Monaco hercege
Becsült vagyona: 1 milliárd dollár (264 milliárd forint)
Grace Kelly színésznő és III. Rainier fia már 1984 óta részt vesz az állami ügyekben. Az apjától a monacói mellett francia ingatlanokat is örökölt. A családja a monte-carlói kaszinó többségi tulajdonosának számít. Egy ideig úgy volt, hogy fiúörökös híján Monaco végül visszaszáll majd a franciákra. A nőági örökösödést ugyanis csak 2002-ben iktatták törvénybe. A törpeállam jövőjét azóta többszörösen is bebiztosították: az uralkodói párnak 2014-ben ikrei születtek.
8. IV. Aga Kán, Karim herceg
A mintegy húszmillió főből álló izmaili szekta Aga Kánra nemcsak mint főpapra, hanem mint uralkodóra is tekint. Emiatt a herceg sajátos helyzetben van: nincs saját országa, csak alattvalói vannak, akik a vezetőjükként ismerik el. De mivel a szekta tagjainak jelentős része tehetős kereskedőkből áll, önmagában ez is elég a gazdagsághoz. IV. Aga Kánnak több szállodában, egy drágakőbányában és egy légitársaságban is van tulajdonrésze.
9. II. Erzsébet, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának a királynője
A Windsor-házi uralkodó már 65 éve ül a brit trónon, hosszabb ideje, mint bárki más az angol–skót történelemben. Vagyonát főleg a tetemes ékszergyűjteménye és az ingatlanai adják. Készpénzt csak nagy ritkán vesz magához. Ilyen különleges alkalomnak számít a vasárnapi mise: úgy hírlik, hogy az imádság alatt általában 5 fontot tart a retiküljében, amelyet a szertartás után adományoz a templomnak.
10. Szabah el-Ahmad el-Jaber esz-Szabah, Kuvait emírje
Becsült vagyona: 400 millió dollár (105 milliárd forint)
Amikor pár hónapja találkozott az emírrel, Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének állítólag nem tetszett, hogy a kuvaiti méltóság még az elnöki gépnél, az Air Force One-nál is nagyobb repülőt használ.
A 88 éves esz-Szabah mielőtt trónra került, negyven éven át volt az ország külügyminisztere. A Közel-Keleten mint a nemi egyenjogúság egyik élharcosát tartják számon. A kuvaiti dinár megerősítésében is jelentős szerepe volt.