– A brexit mellett kampányolók egyik fő érve az volt, hogy az EU-nak befizetett pénzt inkább az NHS-nek kellene adni. Akkor most már minden rendben önöknél?
– Nagyon sok hamis ígéret hangzott el a kampányban. A felmérések szerint a britek számára a leginkább hiteles intézmények egyike a National Health Service. Ezért amikor a politikusok támogatást szeretnének az ügyükhöz, akkor szívesen használják a szervezetünket, amit szégyenletesnek tartok. El kell fogadnunk, hogy a politikai ígéretek illúziók. A kampánybusz oldalán az elhíresült felirat azt állította, hogy ha nem fizetünk napi 350 millió fontot az EU-nak, akkor azt az NHS kaphatja. Csakhogy ma is heti 2,1 milliárdot költ a szervezetre az állam, és a hivatkozott összeg még 2022-ben is bőven elég lenne a kiadások fedezésére; erre egyelőre nincs szükség.
– Az Egyesült Államokban arányaiban többet költenek az egészségügyre, mint önöknél, mégsem jobb náluk a helyzet. Mi ennek az oka?
– Az USA-ban az ágazatra fordított állami kiadások a GDP 8 százalékát teszik ki. Ez megegyezik Nagy-Britannia teljes, tehát az állami mellett a magánkiadásokat is tartalmazó kifizetési arányával. Mégsem jobbak az eredmények, hiába költenek magánforrásokkal együtt GDP-arányosan kétszer annyit. Ennek oka az egyenlőtlenségekben keresendő: Amerikában kiemelkedően magas színvonalú ellátáshoz jutnak a gazdagok, de eközben több tízmillió embernek egyáltalán nincs biztosítása. Az Obamacare pont ezen próbált segíteni, 20-30 millió főnek nyújtott egészségügyi szolgáltatást. Egyszerűen botrányos, hogy a világ egyik leggazdagabb országában nincsen általános betegbiztosítás.
– Mit gondol, érdemes a betegektől is anyagi térítést kérni?
– Sok fejlett szociális rendszerű országban, ha csak kis összegben is, de hozzá kell járulni a betegeknek a költségekhez. Mi ezt sem tartjuk jó megoldásnak, az ingyenesség számunkra ideológiai kérdés.
– Hogyan tud egymás mellett élni Nagy-Britanniában a magán- és az állami egészségügy?
– Az állami kórházban dolgozó orvosok és a személyzet egy része akár mindkét helyen vállalhat munkát. A lakosság 10-12 százalékának van privát egészségügyi biztosítása, ők a magánszolgáltatókat is igénybe vehetik. Olyan műtéteknél választják ezt, mint például a térd- vagy csípőprotézis, amelyeknél hosszabb a várakozási idő. Ha túl hosszúra nyúlnak a várólisták, akkor lehetőség van arra, hogy a betegek megkapják az állami támogatást, és ezt felhasználva magánkórházakban végeztessék el a műtétet. Ezzel csökkenthetők a várólisták, valamint az állami kórházakon a nyomás. Ugyanakkor ezt a rendszert politikailag többen is vitatják, mivel csak a többletköltséget kifizetni képes pácienseknek elérhető.
– Milyen kihívásokat jelent az elöregedő társadalom, milyen anyagi terhei lesznek ennek?
– Egy 65 év feletti ember ellátásának éves költsége hatszor több, mint egy 25 esztendősé. A fejlett országok egyik legnagyobb sikere a várható élettartam jelentős növelése, ami nagyon jó hír. De ezzel együtt az életünkben betegen töltött idő is növekszik, akár több betegséggel is együtt kell élni egyre hosszabb ideig. Ráadásul sok krónikus, tehát gyógyíthatatlan betegséggel küzdőt szükséges ellátni. Időskorban pedig egyre nagyobb esélye van a demenciának is, amelyről még mindig nem tudjuk, hogyan lehet kezelni. Korábban az egészségügyi kiadások növekedése megegyezett a GDP bővülésének ütemével. Viszont nagyjából egy évtizede már meghaladja a gazdasági növekedés tempóját. Ennek csak egyik oka a válság miatt lassuló gyarapodás. Úgy becsüljük, hogy az elmúlt időszakban éves szinten 3,4 százalékkal nőttek az egészségügyi kiadások. A gyógyszerek, az eszközök, a munkaerő költségei is nőnek, ugyanakkor egyre több olyan betegséget tudunk gyógyítani, amit korábban nem. És minden egyes új felfedezésnek ára van.
– Mit lehet tenni a költségek kordában tartásáért?
– A hatékonyságot mindig lehet javítani. Nagy-Britanniában a háziorvosok utalják be a beteget kórházakba vagy rendelésre. De őket csak a hozzájuk tartozó páciensek száma alapján fizetjük, nincs minőségi kritérium. A kórházak az elvégzett tevékenység után kapják a költségtérítést, így érdekük bent tartani a betegeket. Inkább a megelőzésre kellene koncentrálni. Nem egy elromlott testet kellene megjavítani, hanem a betegséget lenne szükséges megelőzni. Bár ez jól hangzik, megvalósítani nagyon bonyolult feladat. Olyan rendszert képzelünk el, amelyben egyetlen helyről fizetjük a szociális, a háziorvosi, a védőnői, a kórházi és az egyéb ellátásokat. A háziorvos és a kórház is az alapján kapná a pénzét, hogy mennyire egészséges a lakosság, például mennyien halnak meg rákban. Mert lehet, hogy nem több és jobb műszerbe kellene beruházni a daganatos kórban elhunytak számának a csökkentéséhez. Hatékonyabb lehet többet költeni a megelőzésre, például a szupermarket bejáratánál kisbuszokkal sokkal több szűrést végezni, így kevesebb műtétre lesz szükség.
– A személyre szabott gyógyszerek megfizethetők lesznek?
– Nem olyan könnyű eldönteni ezt a kérdést. Ha drágán is, de elvégezzük az emberek genetikai állományának a vizsgálatát, amivel számos jó eséllyel kialakuló betegségre fel lehet készülni, vagy a kór korábban felismerhető és gyógyítható. A daganatos megbetegedéseknél például nagyon lényeges a korai felismerés, másrészt a rákgyógyszereknél fontos tudni, hogy milyen genetikai háttér esetén működnek. A személyre szabott gyógyászat akár olcsóbb is lehet, mert kevesebb gyógyszert kell használni. Ugyanakkor a drága technológia miatt többe is kerülhet, mint a hagyományos. Már nincs olyan messze ez a kor, akár 10 éven belül megjelenhet a tehetős amerikaiak számára az az eljárás, amikor néhány csepp vérből megmondják, hogy milyen betegségre van hajlamuk, és bizonyos esetekben milyen kezelés lehet hatékony. De a genetika sem ad választ mindenre: a szervezet a gének információi alapján hozza létre a fehérjéket, amelyek működését még messze nem ismerjük teljeskörűen.
– Talán az egyre nehezebben érthető új eljárások miatt, de rengetegen fordulnak olyan áltudományos „gyógymódokhoz”, mint a homeopátia. Az oltásellenesekkel vagy a gluténmentes étrendtől csodát várókkal mit tehet a társadalombiztosítás?
– A homeopátiát semmiképpen sem szabad társadalombiztosításból támogatni, és mi nem is tesszük ezt. Nincs tudományos bizonyíték arra, hogy működne, de nincs kifogásom az ellen, hogy az emberek megvásárolják, hiszen ez része lehet a pszichológiai gyógyulási folyamatnak. A glutén- vagy lisztérzékenység egy betegség, ezért korábban támogattuk a speciális diétán lévő fogyasztók vásárlásait. De ma már nagyon nagy a kínálat a boltokban, és az ilyen termékek sem sokkal drágábbak a normál élelmiszereknél, így erre már nincs szükség. Az oltásellenes mozgalom nagyon veszélyes: a mai gyerekeknél látjuk, hogy olyan rég elfeledett betegségek tűnnek fel náluk, mint például a kanyaró.
– Hogyan tudnak boldogulni az egészségügyi rendszerek az orvos- és nővérhiánnyal?
– Nagyon nehéz megmondani, milyen szakterületen mennyi munkavállalóra lesz szükség öt év múlva. Ráadásul, ha ki is képzünk elegendő orvost, attól ők még ugyanúgy elmehetnek Amerikába vagy Ausztráliába dolgozni. Ezért mi is élünk azzal a lehetőséggel, hogy külföldön toborzunk. Helyi szinten például egyre nagyobb kihívásnak látjuk, hogy idősek ápolásával foglalkozó embereket találjunk, főként a jelenlegi munkabérek mellett. Nővérekből talán sosem képeztünk elegendő szakembert Nagy-Britanniában, ezért főként Spanyolországból, Portugáliából, Indiából vagy a Fülöp-szigetekről vállaltak sokan munkát nálunk. Az NHS 1,3 millió dolgozójából 50 ezer más uniós országból érkezett, ami, bár nem kritikus, de jelentős. Ezért nagyon várjuk a kormányzat bejelentését, amely arra vonatkozik, hogy az országunkban dolgozó külföldi munkavállalók a brexit után is maradhatnak. Sajnos most azt látjuk, hogy sokakat elveszthetünk, de remélem, megállítható ez a folyamat.
– Donald Trump bejelentette, hogy mivel az amerikaiak drágábban veszik az orvosságot, mint más országok, rászorítja a cégeket az árcsökkentésre. Nem fél, hogy ez felhajtja az európai gyógyszerárakat?
– Nagyon kíváncsi vagyok, hogy lép-e majd az ügyben az amerikai elnök. Valóban drágábban veszik a gyógyszereket a tengerentúlon, de ez azért van, mert más országok sokkal jobb rendszereket vezettek be. Akik központi beszerzés mellett, óriási mennyiségben vásárolnak, természetes, hogy olcsóbban kapják, mint a szétaprózott amerikai magán-egészségügyi szereplők. Amikor mi tárgyalunk a gyógyszergyárakkal, 55 millió fogyasztó nevében tesszük azt!
Névjegy
A 69 éves jogász Új-Zélandon született, a University of Otagón szerzett mesterfokozatot 1973-ban, doktori fokozatát 1986-ban kapta a Southampton Universityn.
2011 óta a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat elnöke, 2015-től a University of York kancellári pozícióját is betölti.
2008 óta Nagy-Britannia gazdasági nagykövete, valamint a hongkongi University Grants Committee stratégiai bizottságának a tagja.
A világ több egyetemén tanít, többek között a budapesti Mathias Corvinus Collegium vezetőképzős diákjainak is tart előadásokat.
